A szegedi Osztróvszky utca 6. alatt nyelvtanfolyamot, táncházat, kiállítást, író-olvasó találkozót szoktak rendezni, most a házban is, az udvaron is adományok gyűlnek.
Ez a Nemzetiségek Háza, amelyet a helyi bolgár, lengyel, görög, német, örmény, román, szlovák és ukrán nemzetiségi önkormányzat működtet. A társulás legfrissebb közleménye szerint többek között babaételeket, tápszert, cumisüveget, pelenkát, tízes papírzsebkendőt, nedves törlőkendőt, füles konzervet, instant kávét, kötszereket, speciális égési kötszereket, fertőtlenítőt, például Betadint, fájdalomcsillapítókat várnak, hétköznap lehetőleg 9-től 17 óráig, pénteken délután kettőig. Aki ettől eltérő időpontban hoz adományt, azt is fogadják, ha a megadott számra telefonál.
Az itt működő Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat a háború kitörésének másnapján közleményben fordult a barátokhoz, ismerősökhöz, békeszerető emberekhez, leírva, hogyan szervezi meg a segítség gyűjtését és célba juttatását. „Minden velünk, ukránokkal együttérző személy a szolidaritását egy gyertya vagy mécses meggyújtásával a szegedi Dóm mellett található Holodomor emlékműnél tudja kifejezni. A Dóm szomszédságában, a Szolidaritás parkban található szobor az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatainak állít emléket, és ezáltal is méltó helyszín lehet az együttérzés kifejezésére” – olvasható a közleményben.
„Hétfőn közzé tettük az adománygyűjtő számlaszámot, szerdán már egymillió forintnál több volt rajta. Nagyon sokan segítenek, nem csak az ismerősök” – mondja Sajtos-Zapotocsnaja Natália, a Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Nagyon hálás a szimpátiáért, amit az első pillanattól kezdve éreztek, és azért is, hogy nincs egyedül ebben a helyzetben az ukrán önkormányzat. A többi nemzetiségi önkormányzat is segít, és a ház dolgozói. – „Valamennyi tapasztalatunk már volt, mert amikor az árvíz zajlott, akkor is ugyanígy gyűjtöttünk adományt, és jöttek ide gyerekek is. Egyeztettünk a hozzánk kötődő emberekkel, ki miben tud segíteni, mit tud vállalni. Láttam, hogy Szegeden tőlünk függetlenül is többen kezdtek el adományt gyűjteni, le a kalappal előttük. A megyében még Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Makón is zajlik gyűjtés. Az is jólesett, hogy a kormánymegbízott megkérdezte, miben tud segíteni, és a magyar kormány egyértelmű támogatása is nagyon sokat jelent most nekünk.”
Szeged messzire van a magyar-ukrán határtól, mégis, ahogy lehetett, az országban az elsők között alakult itt ukrán önkormányzat.
„Hogyan kerülünk ide? A legtöbben jellemzően úgy, ahogyan én. Magyar a férjem, nálunk tanult. Kijevben ismerkedtünk meg, a múlt században, 1986-ban házasodtunk össze, 1988-ban végeztünk az egyetemen, és ide költöztünk”
– mondja Natália. – „Épp az idő tájt bővítette a Szegedi Egyetem a szláv filológiai tanszéket, megalakult a Szláv Intézet, két tanszékkel, az orosz nyelv és irodalommal és a szláv filológiával, a bolgár, cseh, ukrán szerb és lengyel irodalom, történelem és kultúra megismerésének szándékával. Mokány Sándor professzor, aki jó barátságot ápolt a kijevi egyetemmel, az ottani szláv intézettel, ahol én is tanultam, megkérdezte a barátait, tudnának-e tanárt ajánlani, aki Szegedre költözne. Az én professzorom pedig azt mondta, hogy nem is kell küldeni, mert ott van a Nati Szegeden. Így indult a tanári pályám. 1993 óta tanítok ukrán nyelvet, irodalmat, kultúrát. Mindig voltak hallgatók, ha nem is tömegesen. Jó látni, hogy akik diplomát szereztek, nagyrészt mindnyájan hasznát vették a tudásuknak a munkájukban, üzletemberek, diplomaták.”
A legtöbb ukrán Natáliához hasonlóan, házasság révén került Szegedre. A kilencvenes évek végétől aztán eleve munkaügyben is jöttek, és rövidesen kapcsolatba kerültek a közösséggel. „Az, hogy létezünk, terjed a szatyorrádió útján, vagyis szájról szájra is. Nem olyan nagy a közösség, száz fő lehet, a fifty-fifty családokkal, gyerekekkel együtt, vannak Hódmezővásárhelyen és megyeszerte is. Először a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület egy csoportjaként működtünk. Ahogyan lehetett, 1998-ban önkormányzatot alapítottunk. Azt nem merem állítani, hogy mindenkit, aki hozzánk tartozik, személyesen ismerek, de úgy próbálom intézni, hogy engem mindenki ismerjen. Most már olyan emberek is bejönnek, akik nem magyar állampolgárok, csak tartózkodási engedélyük van. A mindennapi élethez nekik is szükségük van erre a kapcsolatra. Amikor a karácsonyi, húsvéti összejövetelt tartjuk, már alig férünk itt, erre az alkalomra máshol kell helyet keresni. 2010-ben tiszteletbeli konzulátust nyitottunk, amely néhány év múlva főkonzulátus lett. Ha gyerekek születnek, vagy más miatt kell ügyet intézni, nem kell Budapestre utazni, a nagykövetségre, hanem megvan az ember, aki elviszi oda az iratokat és visszahozza. Róth Sándor tiszteletbeli konzul sokat segít nekünk. Az önkormányzat valójában három fő: öttel kezdtünk, ahogyan változott a törvény, aztán négyen voltunk. Tiszteletdíjat nem veszünk föl, pályázatok révén szervezzük a programjainkat. Voltam az országos ukrán önkormányzat elnökhelyettese, de már elkezdtem visszavonulni. Van utánpótlás ebben a munkában, harminc-negyvenéves emberek. Azt gondolom, itt, Szegeden is kell nemsokára egy fiatalabb elnök. Most viszont nem lehet kiszállni.”
Natália azt mondja, egyvalamit nem kérdeznek a hozzájuk forduló ukránoktól: hogy vannak az otthoniak.
„Van, aki elmondja. Egy munkatársam családja harkivi, fia, menye, unokái ott vannak. Szombaton-vasárnap nem tudtak beszélni egymással, mert a bombázás elől a fia elvitte a családot a várostól száz kilométerre” – mondja Natália. –
„Az én családomból, baráti körömből senki sem akart eljönni. Két húgom van, orvosok. Azt mondták, nem hagyják ott a betegeiket.
A rokonok, barátok még jobban összetartanak. Akik otthon vannak, vigyáznak a gyerekekre, unokákra, másokéra is. Főznek, több emberre, mennek a kórházba segíteni. A férfiak a területvédő brigádokkal járőröznek. A húgaimmal megbeszéltük, hogy mindennap reggel hattól nyolcig mindenki ír, jelentkezik, én is. Csak annyit, hogy mi volt éjjel, merre kell menni, mi a feladat aznapra. Jó lenne ott lenni velük is, de azt mondták, nekik meg az a fontos, hogy én jó helyen itt vagyok. Abból a szempontból jó, hogy most ilyen sok a tennivaló, hogy csak este, otthon van idő leülni, gondolkodni és bőgni, hogy miért történik ez velünk.”
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
