Médiahatósági játszma a Klubrádióval

Csak másnak szabad

Belpol

Időhúzásra játszhat a médiahatóság a Klubrádió frekvenciapályázatánál, ez viszont a csatorna hagyományos sugárzásának megszűnéséhez vezethet. Egyelőre a bíróságon múlik, az adó használhatja-e az eddigi frekvenciáját február 14. után is.

Tovább szórakozik a Médiatanács a Klubrádióval, amelynek adása az ultrarövidhullámon jelen állás szerint akár el is hallgathat február 14-én. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizárólag a kormánypárt jelölte tagokból álló Médiatanácsa tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy „ismételt jogsértésekre” hivatkozva nem újítja meg a Klubrádió idén február 14-én lejáró, a budapesti 92,9-es frekvenciára szóló engedélyét, ehelyett inkább új pályázatot ír ki.

A pályázaton a Klubrádió mellett két másik résztvevő indult el: a Közösségi Rádiózásért Egyesület (KRE) és az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. A KRE korábban a VI–VII. kerületi, 87,6-es frekvencián sugárzó Kontakt, majd Broadway Rádiót működtette, 2019-ben azonban az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd (a Hit Gyülekezetét vezető és az ATV-t tulajdonló Németh Sándor fia) vette át a vezetését, és alakította át a rádiót Spirit FM-mé. A csatornán Puzsér Róbert, Jakupcsek Gabriella, Tatár Csilla mellett több ATV-s műsorvezetőnek is van műsora, de közvetítik Németh Sándor istentiszteleteit is.

A másik pályázó céget 2020 márciusában jegyezték be, a tulajdonosa Biró Balázs, aki Andy Vajna médiajogászaként volt ismert. Biró résztulajdonában volt korábban az LB Rádió Kft., amely vidéken 2017–2018-ban több frekvenciát is elnyerve csatlakozott a Vajna-féle Rádió 1-hez. Az LB később beolvadt a szintén Vajna-féle Radio Plus Kft.-be, amelyet mára a Radio Holding Kft.-n keresztül Mészáros Lőrinc egyik bizalmi embere, Schmidt Zoltán mányi lakos birtokol. Biró egy másik korábbi érdekeltsége, a Zala LB Kft. a Best FM-csoportot működtető Best Radio Kft. része lett; utóbbi tulajdonosa a szintén Mészáros-féle Opus-Global Nyrt. egyik vezetője. A végül kormányközelbe került két Biró-féle rádiós cégnek ugyanaz volt az ügyvezetője is, mint a mostaninak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.