A MiZo esetleges bukása nem csupán az élelmiszeripart érintené kellemetlenül, de bizonytalanná tenné azoknak a tejtermelőknek és teheneknek a sorsát is, akik - pusztán földrajzi adottságaik miatt - a pécsi székhelyű vállalatnak szállítják, illetve állítják elő az alapanyagot. Nem is tehetnek mást: a tehenek tejbősége érzéketlen az aktuális piaci (de)konjunktúra iránt, tejet pedig helyben és nagy tételben csak a MiZónak lehet eladni.
Ahogy azt a termelők egyike megfogalmazta: annál, hogy a szerződött partner elviszi a tejet és nem fizet, csak az rettenetesebb, ha nincs, aki elvigye a tejet. (Lásd Tejszíni szemle című keretes írásunkat.) Ezt a fajta kiszolgáltatottságot - amit a cinikusok hajlamosak kapitalizmusnak hívni, jóllehet e helyzetet a közgazdaságtan monopszónia néven ismeri (vagyis hogy adott árunak egy vevője van) - most a saját bőrükön érezhetik a gazdák: a MiZo átlagosan 45-50 napot késik a járandóságok rendezésével, és egyelőre kicsi az esélye, hogy adósságait a közeljövőben letudja.
Két szűk esztendő
A Győr-Moson-Sopron megyei Csornán rendezett január 20-i termelői fórumon sem sikerült a MiZónak kiköszörülnie a csorbát. Kiss János vezérigazgató ígéreteit - az elmaradt tejpénzeket a társaság fokozatosan, de legkésőbb március közepéig kifizeti - nem mindenki vette készpénznek. A pénzzavar leküzdéséhez ugyanis a MiZo külső segítségre szorul: bár árbevétele az 1997-es 11 milliárd forintról egy év alatt csaknem 18 milliárdra nőtt, az akkori százmilliós nyereség közel kilencszázmilliós veszteségbe fordult. A cég az 1999-es kimutatásokkal csak február közepén áll majd elő, az azonban nagyjából tudható, hogy tavaly tovább romlott a helyzet: mintegy 23 milliárd forintos árbevételt és 800 millió körüli veszteséget hozott össze, miközben hitelállománya - amelynek több mint kilencven százalékát egy éven belül kellene visszafizetnie - június végére megközelítette a nyolcmilliárd forintot.
A két szűk esztendő magyarázatára több elmélet létezik. Az egyik szerint az alapvető ok a hazai tejpiacon az elmúlt két évben tapasztalt túltermelés. Ez a felvásárlási ár megugrására vezethető vissza, ami lovat, pontosabban tehenet adott a tejtermelők alá, sőt: egyre több vállalkozó szellem látta csábítónak a tejbizniszt. Ennek következtében a nyerstej-kínálat hamarosan közel húsz százalékkal haladta meg a szükségleteket, 1998-ban például több mint 200 millió liter tejfölösleg keletkezett.
Ezt a mennyiséget képtelenség itthon lenyeletni, még azzal együtt is, hogy az egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás ez idő tájt évi egy százalékkal nőtt (miközben sörből, meglepő módon, egyre kevesebb fogyott). Maradt a kivitel, ám mint kiderült, ezt nem lehetett jövedelmezővé tenni: a felvásárlási árakkal ellentétben a világpiaci árak csökkentek, ráadásul Magyarország nemzetközi elkötelezettségei miatt az agrártárca egyre szűkebben mérte az exporttámogatásokat. Ez már önmagában is érzékenyen érintette a hazai tej- és tejtermékkivitel felét adó MiZót, amely - belföldi piaci részesedését növelendő - tavaly augusztusban tankönyvbe illő marketingkampányba kezdett: egységes márkanéven (MiZo) alapuló termékskálával jelent meg a piacon, amelyet nagy csinnadrattával, televíziós drakulával, óriásplakát-törpével igyekezett népszerűsíteni. A mintegy 600 millió forintot felemésztő kampány ismertté tette ugyan a MiZo nevét, viszont feltételezhetően siettette a mostani pénzszűke kialakulását.
Egy másik, az előzővel több ponton rokonságot mutató magyarázat szerint a mostani bukta abból ered, hogy a MiZo tulajdonosai - a hazai újtőkések népes táborából egyáltalán nem kiríva - hitelekből építették fel birodalmukat (lásd Birodalomtörténet című keretes anyagunkat). Márpedig a tejiparban kialakult, de a belföldi finanszírozású élelmiszeripar egészére is jellemző áldatlan állapotok, a krónikus tőkehiány, a külpiacokon erősödő verseny gyakorlatilag lehetetlenné tette a kölcsönök visszafizetésének kigazdálkodását. Ezeket tehát csak újabb kölcsönökkel sikerült kiváltani - az 1997-es 3,4 milliárdos hitelállomány egy év alatt 6,5 milliárd forintra nőtt -, miután a MiZo 4-5 milliárd forint értékűre tervezett nemzetközi tőkebevonási tervei is szertefoszlottak.
A harmadik forgatókönyv szerint a tulajdonosok egyszerűen kifosztották a társaságot, ám ennek a tulajdonosok természetes reakcióján túl néhány apróság is ellentmondani látszik. Ezek közé sorolhatók azok a termék- és infrastruktúrafejlesztések, amelyek költségei több milliárd forintra rúgtak, és amelyek révén a Baranyatej MiZóvá alakult. Idetartozik az is, hogy - állítólag a hazai exportintervenciós gyakorlat jótékony hatásainak következtében - a cég novemberben és decemberben minimális, de végre pozitív üzemi eredményt ért el. Az ezt az álláspontot képviselők viszont úgy gondolják, őket igazolja, hogy a MiZo felügyelőbizottsága a társaság pénzügyi kimutatásait ellenőrző Deloitte & Touche könyvvizsgáló céggel egyetértésben a gazdálkodást veszélyeztetőnek találta a tulajdonosokkal szembeni követeléseket: azok mintegy 800 millió forinttal tartoznak a MiZónak, aminek visszafizetését a felügyelőbizottság bizonytalannak ítélte.
Tejbekrízis
A pécsi székhelyű cég 1999. december 29-én megjelentetett közleményében, hogy a kifizetésekben mutatkozó hézagokért három meg nem nevezett bankot tesz felelőssé. Ezek a társaság szerint "nagyon jelentős mértékű forráskivonást hajtottak végre", ami valószínűleg azt jelenti: felfüggesztették a további kölcsönök folyósítását. A hitelintézetek közül kettő, a Raiffeisen Bank és a K&H Bank állítólag már megállapodást kötött a MiZóval a jövőbeni lehetséges együttműködésről. A szerződés hatálybalépését azonban kemény feltételekhez kötötték, amelyeket a tejipari vállalat egyelőre nem teljesített.
A bankok kizárólag zárt konstrukciós finanszírozást hajlandók bevállalni, magyarán csak úgy adnának további pénzeket, ha azok visszafizetése nem a MiZo mindenkori helyzetén múlna. Ezt nem nehéz úgy interpretálni, hogy a két hitelintézet állami garanciára aspirál, ami érthető: ennél jobb kezes a jelenlegi körülmények között aligha akad. A képlet igen egyszerű: a kormány még decemberben ötmilliárd forintos keretet különített el a tej- és a szarvasmarha-ágazat fejlesztésére, amiből jutna a MiZo talpra állítására, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (FVM) pedig még maradna is néhány petákja. Az agrártárca azonban csak akkor hajlandó a rendelkezésére álló eszközökkel - úgy- mint kezességvállalás, kamattámogatás - lépni az ügyben, ha a MiZo megegyezett bankokkal. Ez utóbbiak viszont komoly garanciát akarnak, ami érthető. A tulajdonosok MiZo-részvényeinek egy része náluk van ugyan óvadék gyanánt, de a pakettel nem sokra mennek: a tőzsdére 1999. február 4-én 1800 forintos áron bevezetett papír manapság 500 forintot ér, már ha akad rá vevő.
Jelenlegi állapotában a társaság nem tűnik vonzó befektetésnek, még a szakmai szempontok alapján mérlegelő, tehát a tejiparban érdekelt cégek számára sem. Erre utal, hogy az ebbe a körbe tartozó holland Friesland Europe Holding Beheer IBV, amelynek 33 százalékos részesedése van a társaságban, meg sem próbált szakmai tulajdonosként fellépni: nem vesz részt a napi ügyekben, jóllehet ez módjában állna. A történethez hozzátartozik, hogy a holland vállalat véletlenül jutott a MiZo-részvényekhez: egyik jogelődje, a Coberco UA még néhány évvel ezelőtt szemet vetett a Baranyatejre, és garanciát vállalt egy olyan hitelre, amelynek fedezetét Baranyatej-részvények képezték. A Cobercót a közelmúltban "lenyelő" Friesland azonban egyelőre az érdeklődés legcsekélyebb jelét sem mutatta a MiZo ügyes-bajos dolgai iránt.
Konzorcumi
Fokozza a nehézségeket, hogy a Baranya megyei tejtermelők, helyesebben néhány népfelkelős hajlamokkal megáldott képviselőjük által szervezett konzorcium, megelégelve a helyzetet, reorganizációs tervvel állított be a minisztériumba. Ennek lényege, hogy a konzorcium az FVM garanciájával és a hitelező bankok támogatásával tulajdont szerez a társaságban, kifizeti annak banki tartozásait, és vélhetően nem feledkezik meg magáról (sem). A szakminisztérium nem lelkesedik azért az ötletért, hogy a MiZo a termelőké legyen, akik pedig elszántságukat demonstrációval is kifejezték. Sőt a tárca meglepően "kapitalista magatartást" tanúsít, noha a paternalista hajlamait a mezőgazdaságon kívül több, zölddel kapcsolatos részterületen - környezetvédelem, Ferencváros - kiélő minisztériumtól első látásra távol állónak tűnik az a hitvallás, miszerint a piacgazdaságban mindenki a saját felelősségére szállít, aki ráfázott, az magára vessen.
S hogy a miniszter döntése ne legyen egyszerű - például hagyományos pénzfeldobásos módszerrel ne lehessen egyetlen menetben győztest hirdetni -, a két ellenérdekelt után feltűnt egy harmadik: a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke rendőrségi, ügyészségi és adóhivatali vizsgálatot kezdeményezett a MiZo tulajdonosai és vezetői ellen a Győrtej privatizációja során elkövetett visszaélések miatt, amelyek szerinte a győri cég tönkretételét jelentették. Elképzelhető, hogy a színfalak mögött egy régi sérelem szereplői keresendők. Jelesül azok, akik - a korabeli sajtóhírek és egyes visszaemlékezések szerint nem feltétlenül tiszta körülmények közepette - alulmaradtak a Győrtej magánkézbe adására kiírt pályázaton; az ott elvesztett részvények ugyanis később a MiZo tulajdonosaihoz vándoroltak.
Az agrártárca hezitálása egyfelől érthető, hiszen aki azt állítja magáról, hogy tisztán lát MiZo-ügyben, annak kórházban vagy börtönben a helye. Másfelől viszont érthetetlen is kissé, hiszen a helyzet kielégítő megoldása, a termelők kártalanítása, a társaság konszolidálása javíthatna a minisztérium gerincét adó párt és vezetői megítélésén, de legalábbis szavazatokat jelenthetne a kisgazdáknak. Egyesek szerint a tárca elutasításának elképzelhető egy "politikai beágyazottságú" magyarázata is. E szerint a bábolnai csatában (bővebben lásd MaNcs, 2000. január 13., 14-15. oldal) vereséget szenvedő kormányminoritás a MiZo-huzavonával (is) beint legnagyobb partnerének, mivel a tejbirodalom jelenlegi tulajdonosait Fidesz közeli vállalkozókként definiálja. Ami biztosan tudható: a MiZo két tulajdonosa 1990-ben a főváros első kerületében egyéni jelöltként, de Fidesz-támogatással indult és futott be az önkormányzati választásokon, egyiküket pedig 1998 őszén a pénzügyminiszter a száz százalékban állami tulajdonú Magyar Exporthitel Biztosító felügyelőbizottságába delegálta.
A MiZo tulajdonosainak és a termelői konzorciumnak az a legfontosabb közös vonása, hogy egyaránt rendületlenül bíznak a szakminisztérium támogatásában, vagyis abban, hogy feléjük billen a mérleg nyelve. Ezt minden adandó alkalommal "lekommunikálják"; az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a pécsi központú tejipari konglomerátum túlságosan nagy ahhoz, hogy veszni hagyják. Hogy a MiZo hóna alá ki mikor és milyen formában nyúl, egyelőre nem ismeretes. Nem kizárt, hogy a cég a jelenlegi formájában nem él tovább, hiszen állítólag nem egy beszállítója felszámolási kérelemmel élt ellene. Igaz, ebből eljárás csak jogerős bírósági végzést követően lehet, amit a társaság vélhetően nem vár meg, magyarán megpróbálja soron kívül rendezni ezeket a tartozásait. Ami azután jön, azt viszont nem nehéz megjósolni: egy 2-3 milliárd forintos állami segítséggel konszolidált - esetleg új alapokon létrehozott -, a tejiparban meghatározó szerepet játszó vállalat sokak szemében válhat vonzó célponttá.
Csák Csongor
Birodalomtörténet
Az 1800-as évek végén alapított Pécsi Tejcsarnoktól az 1955-ben létrejött Baranya Megyei Tejipari Vállalaton keresztül vezet az út az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) által 1993-ban társasággá alakított Baranyatejig. Az utóbbi negyedét 1994-ben tejtermelő gazdaságok szerezték meg, 51 százaléka pedig az Első Hazai Tőkebefektetési és Vagyonkezelői Társaság (EHTT) Kft.-jé lett, amelyet több magánszemély - közöttük a MiZo jelenlegi főtulajdonosai, Jederán Miklós és Bajczi Zoltán - jegyzett. 1990-től 1994-ig mindketten a főváros I. kerületének önkormányzati testületében képviselők - mandátumhoz egyéni jelöltként és pártonkívüliként, de Fidesz-támogatással jutva. A gépészmérnöki oklevelet szerzett Jederán és a közgazdász végzettségű Bajczi némi privatizációs előképzettséggel a tarsolyában ekkor látott hozzá a birodalom felépítéséhez.
A Baranyatej többségének megszerzése után, 1995 szeptemberében "bevásároltak" a Bácstejben, 1996 májusában pedig a kaposvári Class-Milchben. A legzsírosabb falatnak azonban kétségtelenül a Győrtej bizonyult; ezt 1997 márciusában kebelezték be. Ezzel azonban jókora darázsfészekbe nyúltak: a győri társaság 1994-es privatizációja ugyanis politikai felhangoktól sem mentes csatározásokba torkollott. A társaságot a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) és a Fejér megyei mezőgazdasági termelők konzorciuma állítólag politikai nyomásgyakorlás eredményeként szerezte meg, úgy, hogy az ellenajánlatnál - amit a Győrtej akkori menedzsmentje és a pécsi Konzum Rt. külföldi tulajdonosa által létrehozott I&A Kft. nyújtott be - lényegesen kevesebbet kínálva indult a tenderen. Mivel 1995-ben kiderült, hogy a győztes pályázat a kiírás feltételeinek sem felelt meg maradéktalanul, az ÁVÜ megpróbálta "ellen-nyomásgyakorlással", majd perrel visszaszerezni a Győrtej részvényeit. Eredménytelenül, hiszen a papírok végül a Baranyatej tulajdonosainál landoltak, ami némelyek szerint nem véletlen. Tudni vélik ugyanis, hogy a pályázatot elnyert konzorcium szerepe a Győrtej privatizációjában arra korlátozódott, hogy a megkapott részvényeket átjátssza az EHTT-nek. Ennek némileg ellentmond, hogy a BFVK-nak jelenleg is 2,4 százalékos részesedése van - a Győrtej beolvadása után - a MiZóban, az viszont tény, hogy a szakmai befektetőként fellépő Fejér megyei mezőgazdasági termelők meglepően gyorsan kiszálltak a Győrtejből.
Mindenesetre Jederánék a szerzeményeket még 1997 augusztusában beolvasztották a Baranyatejbe, miközben a többségi tulajdonosoknak - szavazatelsőbbségi részvény kibocsátásával - előjoguk lett, hogy valamennyi közgyűlési döntést megvétózhatják. 1997 végére Jederán Miklós és Bajczi Zoltán a társaság 95 százaléka felett diszponált, így nem volt akadálya annak, hogy a Baranyatej 1998 augusztusában a tulajdonosok keresztneveinek kezdőbetűiből elővarázsolt MiZo-Baranyatej nevet vegye fel.
A tejbirodalom kiépítéséhez gyakorta használtak föl hiteleket: a Baranyatej privatizációjához a K&H Bank nyújtott segítséget, de a későbbi tervek valóra váltása is külső források bevonását igényelte. Az adósságok rendezése nem mindig ment simán, mint például a holland Rabobanktól 1997-ben fölvett hitel esetében. Így fordulhatott elő az, hogy a hitel visszafizetésére kezességet vállaló Coberco UA jogutódja, a Friesland élt az ebben az esetben őt illető biztosítékkal és - kisebb huzavonát követően - megszerezte a MiZo részvényeinek egyharmadát.
Cs. Cs.
Tejszíni szemle
A Győr-Moson-Sopron megyei Rábapordányban tizennégy család foglalkozik háztájiban vagy főállásban tejtermeléssel. Mégis a kistelepülésen szinte mindenkit érint a MiZo-ügy, mert az ezerszáz lakosú falu téeszében százhuszonhárman dolgoznak, a szövetkezetnek meg több mint hatvanmillióval lóg a MiZo Rt.
Emiatt aztán nem kell sokáig keresgélnünk, a pesti átlagos színvonalat is meghaladó takaros kocsmában megszólítjuk az első embert a söntésnél, persze ő is érintett. "Régen a padláson söpörtek, most meg a zsebeinkben turkálnak, amíg találnak valamit", mondja Mészáros Gábor, akinek húszezerrel tartozik a tejgyár. Majd elmagyarázza: egy tehén évente átlagosan ötezer litert ad, ez 40-45 forintjával (ennyiért veszi át a MiZo a másodosztályúnak minősített tejet) úgy kétszázhúszezret hozhat a konyhára. Érdeklődünk: mennyi ebből a nyereség? Többen is összedugják a fejüket, számolnak, majd közlik: a tehén marha sokat eszik, úgy évente nyolcvanhétezer forintnyit, erre jön a munkabér, aztán akinek nincs más állása, annál a tébé meg a többi. A haszon úgy ötvenszázalékos. Ez annyit jelent, hogy ha a MiZo rendszeresen fizetne, megérné dolgozni. Persze ehhez hozzá kell adni a befektetést: egy jobbfajta tehén kétszázezerbe kerül, az igazi meg, ami extra tejet ad, majd negyedmillióba. Ehhez jön még az infrastruktúra: föld, mezőgazdasági gépek, istállók, gépi fejés, mini tejcsarnok.
A szegénynek aligha mondható Rábapordányban egyébként aki akar, dolgozhat, igaz, egyre többen hagynak fel az őstermeléssel, és inkább ingáznak, be az iparba. Egyik vendéglátónk, a Pufi becenévre hallgató fiatal gazda mégis maradt, tíz tehenet állított be. Az istállóban jó a hangulat: Ernő, a tehenészlegény Ganxsta Zoleera takarítgat és etet, mi közben minőségi konyakot iszogatva nézelődünk. Pufinak is jócskán lóg a MiZo, de a pordányiak még a szerencsésebbek közé tartoznak, hiszen szerdán megkapták az októberi pénzt, és ígéret van arra is, hogy március 31-ig megkapják a januárit is.
Ehhez persze kell egy kis civilkurázsi is, a falu Gazdák Egyesületének elnöke, Horváth István kézben tartja az ügyeket, a szomszédos Csornán kétszázötven ember tartott demonstrációt pénteken, előző nap pedig szintén ott rendeztek egy fórumot. Erre a MiZo Rt. vezérigazgatója, Kiss János is eljött, aki elmagyarázta: azért került a cég padlóra, mert szeptember-októberben két-három bank is kivette a pénzét, de az év végére sikerült konszolidálni a helyzetet. Most, Horváth elmondása szerint, beígért mindent, mi több, Kiss azt is vállalta, hogy ha nem tartja be a szavát, elmehetnek Pécsre, és fizikailag is kérdőre vonhatják őt. "Már megvan az útvonal, hogyan tudunk legkönnyebben eljutni Pécsre", mondja a gazdakör elnöke, aki Kiss vezérigazgatótól azt is megkérdezte, hisz-e a véletlenekben. Merthogy már kétszer is megtörtént velük, hogy amint kiderül, fórumot vagy demonstrációt szerveznek, egy nappal korábban érkezett egy kis pénz. "Ha mindennap lenne fórum, gyorsan utolérnénk magunkat", mondja a kilenctehenes gazda, aki most kétmilliós kölcsönnel saját tejátvevőt csinált két kollégájával közösen, mert biznisz csak a minőségi tejtermelésben van; az extra literjéért 61,50-et fizetnek, ezért már nagyon megéri. Igaz, a szomszédban, a sógoroknál hét schilling ötvenet fizetnek literjéért, azaz kicsit többet, mint a dupláját. Számolok: ha Horváth kilenc tehene extrát ad, évente majd hárommilliót lehet belőlük kifejni. Ennek fele költség, plusz a hitel, a tébé meg a többi. Nehezen értem, miből tartja el a családját, de ha ő mondja, hogy így megéri neki, elhihetjük.
A helyzet a szomszédos Egyeden sokkal kevésbé rózsás, az ottani egyéni termelőknek tízmillióval lóg a MiZo, amely erősen szelektál a települések között: ahol nagyon követelnek, oda csöpögtet egy keveset, ahol kevésbé hatásos a fellépés, mint például Egyeden, oda még a szeptemberit sem utalták át péntekig. Az Egyedi Gazdakör azonban már lépett: január 1-jétől egy mosonmagyaróvári magánvállalkozónak adják át a tejet. Kérdezem Horváthot, ők miért nem bontják fel a szerződést a MiZóval? Hát mert a MiZónak mégiscsak monopóliuma van, az egyedieknek pedig abban egy kicsit szerencséjük volt, hogy találtak egy magánfeldolgozót, de túlságosan abban sem lehet bízni, mondja. Amúgy pedig mit is tehetnének, mint hogy bíznak a minisztériumban, most pénteken lesz majd egy tárgyalás Budapesten, miután Torgyán írt egy levelet, s ígéret van rá, hogy lesz állami segítség (hitel formájában). Hiszünk benne, mert ha ebben nem hinnénk, akkor semmiben sem hihetnénk, fogalmazza meg az elnök a gazdaemberek kiskátéját.
A falu kilencszáz szavazópolgárának többsége a jelenlegi kormánykoalícióra szavazott, kisgazda az országgyűlési képviselőjük is. Csak kisgazdák működnek a faluban, igaz, csak a beszélgetés szintjén. Egy másik gazda, a téeszben dolgozó, emellett három tehenet és két borjút tartó Mészáros Sebestyén is a fiataldemokratákat választotta, de valahogy nagyon nincs most megelégedve velük, két év múlva alighanem el se megy majd szavazni. Több mint harminc éve áll a saját lábán, mindig is tartott tehenet, és ha most nem is éri meg, tovább fogja csinálni, mert ezzel nem lehet leállni, ha egyszer már elkezdte és megszokta. "Kádár alatt nem kellett gondolkodni, átvették a tejet, és rendszeresen fizettek. Aztán jött a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság ideje. Azt hittük, ezek majd rendbe teszik a dolgokat. Hát ebből sem lesz már semmi, és most gondolkodhatunk, mi legyen. Az biztos, hogy abbahagyni nem lehet", így Mészáros, aki szomorú szavai ellenére kedélyes embernek tűnik.
Végül kolbász és házipálinka mellett csevegünk egy keveset a galambászatról. Ez az a szakágazat, amivel még senki sem tudta átverni a parasztokat, minthogy e téren nem bizniszre, hanem kedvtelésre megy a játék.
- szerbhorváth -
