Fideszes kampányanyagok ügye a rendőrség előtt

Csoda Borsodban

Belpol

A miskolci Fidesz tavalyi választási kampányának reklámanyagai egy rendőrségi nyomozás középpontjába kerültek. A belső ellenőri jelentés szerint utólag beavatkoztak a városi nyomdacég információs rendszerébe, és például több ezer tétel mögül a Fidesz eltűnt megrendelőként. A párt helyett a termékeket a város szervezetei fizették ki.

„A Miskolci Rendőrkapitányság hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indít eljárást ismeretlen tettessel szemben” – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság azon megkeresésünkre, amelyben a miskolci Fidesz tavalyi nyomdai kampánymegrendeléseiről és -kifizetéseiről érdeklődtünk.

Táskajárás

A nyomozás a miskolci önkormányzat belső ellenőri jelentése alapján indult, amely feltárta, hogyan változott a helyi Fidesz-szervezet által az őszi választások előtt legyártatott több tízezer nyomdai anyag státusza. A nyomda elektronikus rendszerébe utólag belenyúltak, és a módosított nyilvántartás szerint nem azok a termékek, illetve kevesebb darabszámban készültek el, mint amelyeket és amennyit eredetileg a papíralapú dokumentumok szerint megrendeltek. A folyamat végére a Fidesz elvesztette megrendelői jellegét, és a párt helyett az önkormányzat szervezetei, egy alapítvány, sőt maga a nyomda, továbbá egy magánvállalkozás állta a számlákat.

Az érintett önkormányzati nyomdacég a Miprodukt Reklám- és Nyomdaipari Kft., amelynek 2019. évi tételes ellenőrzését végezték el a revizorok. Ennek során a nyomdai megrendelések összes elemét tartalmazó úgynevezett munkatáskákból 67 darabot nem találtak. (A munkatáska az a nyomtatvány, amelyen szerepel a megrendelő neve, a megrendelés dátuma, megnevezése, a gyártási határidő, a kért mennyiség és annak alapanyaga. Egy megrendeléshez annyi darab munkatáska készül, ahány rendelési tétel van.) Később a véletlennek köszönhetően a gazdasági ügyintéző irodájából előkerült 16 darab „elveszettnek hitt” munkatáska, és ezekben bukkantak a revizorok a miskolci Fidesz számára készült választási plakátok, szórólapok adataira. A nyomtatványon szereplő adatokat a belső ellenőrök egybevették a Miprodukt nyomdai információs rendszerének adataival, és egy sor eltérést mutattak ki. Az viszont valószínűleg soha nem derül ki, hogy a hiányzó 51 munkatáskában hány megrendelésnél találhattak volna hasonló „hibát”.

A belső ellenőrzés az eredeti megrendelések, a nyomdai információs rendszer adatai, az átadás-átvételi jegyzőkönyvek és a kimenő számlák alapján bizonyítottnak látta, hogy több esetben utólag módosították a megrendelések mennyiségét, megnevezését, sőt a megrendelő személyét is. E megrendeléseknél nem a szabályzatnak megfelelően folytatták le a beszerzéseket, a nyomdai információs rendszer nem volt zárt, szigorú számadású, vagyis bármikor módosíthattak vagy törölhettek belőle az arra jogosultak – állapították meg a revizorok. A rendelések tartalmát, folyamatát senki sem ellenőrizte, a beszerzéseket nem engedélyeztették, az önkormányzati anyacég, a Miskolc Holding Zrt. kihagyásával lebonyolított beszerzésekről nyilvántartást nem vezettek. A belső ellenőrzés azt is feltárta, hogy a már egyszer kinyomtatott átadás-átvételi jegyzőkönyveket is többször újranyomtathatták, a kimenő számlák kiállításának folyamatát pedig nem szabályozták.

A megtalált 16 munkatáska alapján eredetileg 332 ezer darab nyomdai terméket rendeltek; a beavatkozó módosítások révén a tételszám lement 97 ezerre, majd az is csökkent 51 ezer darabra; a számlát végül az utóbbi tételről állították ki – összegez a revizori jelentés.

 

Szociokulturális szórólapok

Nézzünk néhány jellemző példát a revizori jelentés alapján. Az egyik munkatáskát 30 250 darab A5 méretű szórólapra állították ki, a megrendelő a Fidesz miskolci alapszervezete volt. A raktári bevétel szerint az összes szórólap elkészült, az átadás-átvétel megtörtént. A nyomdai információs rendszerben a munka leírása megegyezett az eredeti munkatáskán szereplő leírással, viszont a megrendelő és a darabszám már nem. A számlát a Dr. Hil­scher Rezső Szociális Közalapítvány számára állították ki 4 ezer darab szórólapról. Ezt a szervezetet a miskolci önkormányzat hozta létre a város szociálisan rászoruló polgárainak támogatására, hogy emberi és anyagi erőforrásokat vonjon be helyi szociálpolitikai ellátórendszerébe.

Egy másik munkatáska a miskolci Fidesz által rendelt 250 darab választási plakátot rögzít: „nagy plakát 3 féle, 100 darab Gonda, 50 darab Novákné, 100 darab Gazdusné” megrendelői jelzéssel. A raktári bevétel szerint mind elkészült, a nyomdai információs rendszerben a megrendelő ismét a szociális közalapítvány lett.

Ugyancsak nyoma veszett az eredeti megrendelőnek, a Fidesznek, sőt, a nyomtatványnak is annál a tételnél, amelyikhez viszont meglett az átadás-átvételi jegyzőkönyv. Eszerint 11 400 darab, 19-féle 20×60 centiméteres plakát készült Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére. A jegyzőkönyvön piros tollal az alábbi megjegyzés szerepel: „Fidesz MPSZ Miskolci”. A nyomdai információs rendszer e munkára csupán 75 darab A2 méretű plakátot rögzített; és ennek számláját végül szintén egy önkormányzati szervezet, a Miskolci Kulturális Központ állta.

Egy negyedik munkatáskához tartozó átadás-átvételi jegyzőkönyvben is a miskolci Fidesz alapszervezet neve olvasható 22 ezer darab etikett címkével. A nyomdai információs rendszer szerint azonban szó sem volt erről, csupán 1 darab „C” típusú tájékoztató táblát rendeltek, de azt sem a Fidesz, hanem a Miskolci Kulturális Központ számára.

Ugyancsak a városi kulturális központ fizetett ki 22 400 darab, eredetileg a miskolci Fidesz által rendelt A5-ös szórólapot. A munkatáskához tartozó raktári bevétel szerint valamennyi elkészült, át is vették. A nyomdai információs rendszer azonban mindössze 3 ezer darabos megrendelést rögzített, mégpedig szintén a Miskolci Kulturális Központ számára.

Egy másik alapítvány is feltűnik: az S-1992-1518-O számú munkatáskát 2200 szórólap megrendeléséről állították ki a miskolci Fidesz részére. A raktári bevétel és az átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint ezeket maradéktalanul legyártotta a nyomda, az információs rendszerbe azonban 1 darab grafikai tervezés, 2 oldal próbanyomat és 1 darab „C” típusú tájékoztató tábla került. A megrendelő ekkor már egy mobilkommunikációs hulladékok gyűjtésének megszervezésével foglalkozó miskolci alapítvány. E tételnél a raktári bevételt is módosították.

Figyelemre méltó az a megrendelés, amelyért végül maga a nyomdacég „fizetett”. A megrendelést a Fidesz szerencsi alapszervezete adta le 3800 kiadványra; ezek elkészültek, majd a nyomdai információs rendszerben a megrendelés 6000 darab A4 méretű irodai papírra és 2 oldal próbanyomatra változott. Az utólagos módosítás szerint a megrendelő maga a gyártó, a Miprodukt Kft. lett; „a belső használatra” szánt termékekről számla sem készült.

A legnagyobb és legérdekesebb tétel munkatáskája a miskolci önkormányzat számára megrendelt 80 ezer kiadványról tudósít. Három átadás-átvételi jegyzőkönyv is van 16 ezer + 30 ezer + 34 ezer darabos tételekre bontva. A 30 ezer darabról szóló átadás-átvételi jegyzőkönyvön piros tollal írva az alábbi figyelmeztetés olvasható: „Még nem számlázandó! Nem tudjuk, kié lesz!” E munkatáska további különlegessége, hogy a második módosított változat már csak 20 ezer darab kiadványt említ a miskolci Fidesz részére. Ennek megfelelően a raktári bevételt is módosították, ahogy az átadás-átvételi jegyzőkönyvet is újranyomtatták, azt ugyan nem írták alá, de a számlát ezúttal a Fidesz helyi alapszervezetének állították ki.

 

Eltűnt lemezek

A munkatáskák ellenőrzésekor a revizorok a nyomtatáshoz készített nyomdalemezeket is meg szerették volna tekinteni, ám februárban a legtöbbet (összesen 697 kilogrammot) hulladékként eladták a Metál Sprinter Kft.-nek, így lehetetlenné vált ezek összevetése a munkatáskákkal. Elektronikus formában azonban előkerültek a lemezek adatai, és a belső ellenőrzés a véletlenszerű vizsgálat során a táskák és ezen adatok között ugyancsak eltérésekre bukkant, továbbá nem minden lemezhez találta meg a hozzá tartozó munkatáskát.

A felsorolt esetek alapján a miskolci Fidesz-alapszervezet rengeteg reklámanyagról mondott le, ami kampány idején nem jellemző a politikai pártokra, amelyek minél több szavazót igyekeznek elérni. Megkérdeztük erről Kriza Ákos leköszönt miskolci polgármestert, aki azt mondta, hogy a Fidesz valamennyi megrendelt nyomdai termékét a saját költségvetéséből kifizette, és minden esetben a törvény szerint járt el. A rendőrségi nyomozásról tőlünk értesült, eddig senki nem kereste az ügyben. Kriza egyébként becsületsértés miatt magánvádas eljárást indított Bartha György, a Velünk a Város frakció MSZP-s önkormányzati képviselőjével szemben, aki a revizori vizsgálatra hivatkozva azt állította sajtótájékoztatóján, hogy a miskolci Fidesz választási plakátjait közpénzből a Miprodukt Kft. nyomtatta, és különböző önkormányzati cégek állták a cechet. Bartha nem tartja túlzásnak azt a becslést, amely szerint akár 10 millió forint hátrány érhette emiatt a várost. Úgy tudjuk, a belső ellenőri jelentés alapján egy magánszemély után maga a Miprodukt Kft. nemcsak hűtlen kezelés, hanem egyéb bűncselekmények gyanújával is feljelentést tett.

Benyúlással

 

A belső ellenőrzés munkáját egy tanú is segítette, aki részletesen beavatta a revizorokat abba, hogyan módosították az önkormányzati választások szórólapjainak munkatáskáit. Elmondása szerint legalább három táskát vontak össze egy vállalkozási szerződésbe, majd eszerint készítették el a kimenő számlákat. A szerződéseket az egyik vezető hozta le azzal az utasítással, hogy a nyomda illetékese fogja közölni a hozzá tartozó táskaszámokat. Leültek a gépéhez, megnyitották a nyomdai információs rendszert, az egyik ügyintéző mellette ült és diktálta, mely munkatáskákat érinti a módosítás. A hozzáféréssel rendelkező nyomdai illetékes ez alapján módosított, és azt is megadták, milyen táskaszámokat tüntessen fel a számlákon. A vállalkozási szerződéseken teljesen más munkák szerepeltek, mint a hozzájuk tartozó eredeti munkatáskákon. Előfordult, hogy digitális szerkesztés és „C” vagy „D” típusú táblák szerepeltek a szerződéseken, miközben az eredeti táskákon ilyennek nyoma sem volt. A szórólapok mennyisége is jóval kevesebb lett a módosítás után, mint amennyit az eredeti munkatáskákon feltüntettek.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.