Csökkentené az adókat az Iparszövetség

  • narancs.hu
  • 2019. április 28.

Belpol

Szerintük a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképessége is elmarad a fejlett uniós országokétól.

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) a közterhek további mérséklését, az intézményi bürokrácia visszaszorítását is fontosnak tartja érdekképviseleti munkájában – mondta Vadász György elnök az MTI-nek.

A Magyar Iparszövetség elnöksége küldöttgyűlésre készülve értékelte eddigi munkáját, és meghatározta jövőbeni érdekképviseleti és szolgáltatási munkaprogramját.

Vadász György elmondta: úgy látják, hogy a pozitív gazdasági eredmények ellenére a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképessége, jövedelemtermelő képessége, termelékenysége még elmarad a fejlett uniós országokétól. Bár nagyon jó teljesítménynek tartják a 4,5 millió foglalkoztatotti összlétszámot, de felhívják a figyelmet, hogy egyre nagyobb gond a megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerő biztosítása. A szakképzés területén, a duális képzésben pedig még nem látják az áttörést – mondta a Magyar Iparszövetség elnöke.

Vadász György szerint az adórendszerben az adóterhek összességében közelítik az európai uniós átlagot, az egykulcsos 9 százalék társasági adó egyedülállóan alacsony, ugyanakkor a 35 százalékos bérteher az egyébként is kedvezőtlen versenyhelyzetben lévő hazai vállalkozásoknak nagy kihívás. A Magyar Iparszövetség támogatja az alacsony bérek emelését, ezt azonban a gazdaságteljesítő képesség visszaesése nélkül csak az adómérték csökkentésével látják biztosíthatónak – mondta Vadász György.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."