Cyber hírek

  • 1999. december 23.

Belpol

Windows 2000 februárbanEgy évvel az eredetileg tervezett időpont után, 2000. február 17-én kerül a boltokba a Microsoft továbbfejlesztett operációs rendszere.
A Windows 2000 háromféle kiszerelésben - kliens oldalon a Professional, míg szerver oldalon a Server és az Advanced Server változatban - lesz kapható, és a Microsoft internetes szolgáltatásainak kihasználására van optimalizálva. Az operációs rendszer fejlesztése három és fél évet vett igénybe, a tesztelése 160 millió dollárt emésztett fel, az új szoftver teljes költsége egymilliárd dollár fölött van. A bejelentést követően látott napvilágot a hír, hogy az EU vizsgálja egy francia cég panaszát, mely szerint a Microsoft visszaélt piaci erőfölényével, a szoftveróriás ellen tehát Európában is antitrösztvizsgálat indul.

Y2K-perek A Nike beperelt két vagyonbiztosító céget, mert viszont szeretné látni azt a százmillió dollárt, amit számítógépei kétezerállóságának megteremtésére fordított. A GTE, a Xerox és az Unisys is pereket indított biztosítótársaságok ellen, mert a számítógépes rendszerekre kötött biztosítások álláspontjuk szerint meg kell hogy térítsék az Y2K-val kapcsolatban felmerülő költségeket. A dátumváltás jogi vonatkozásairól kiadványt adott ki a Miniszterelnöki Hivatal is, melynek célja, hogy tájékoztatást nyújtson a dátumváltással kapcsolatos informatikai problémák jogszabályi összefüggéseiről, a konkrét felelősségi, kártérítési, fogyasztóvédelmi vagy bűncselekményi kérdéseken túl az informatikai eszközök és rendszerek fejlesztésének jogi szabályozásáról is.

A Petőfi lesz az Y2K szükségadó Szükség esetén a Petőfi műsorát sugárzó országos URH-rádióhálózat lesz az a kommunikációs csatorna, amelyen az évszámváltáskor bekövetkező bármilyen probléma esetén is tájékozódhat a lakosság - jelentette be Mojzes Imre évszámkezelési kormánybiztos. Azért esett a Petőfire a választás, mert azt az Antenna Hungária minden külső körülménytől függetlenül működtetni tudja. Az évszámváltás szempontjából kritikus időszakban kormányzati információs központ is működik majd, ahol 8 tévécsatornát és 12 rádióadót fognak figyelni, különös tekintettel azokra a földrészekre és országokra, ahol hamarabb következik be a dátumváltás, mint Magyarországon.

Mobiltelefongyár Zalában, Nokia-központ Debrecenben A Motorola két partnercéggel közösen 2000 januárjában üzembe helyezi Magyarország első mobiltelefongyárát. A teljes beruházás összértéke megközelíti a hetvenmillió dollárt, és több mint kétezer új munkahelyet teremt Zalaegerszegen és Budapesten. Az itt gyártott modell még nincs a piacon, internetezésre is alkalmas WAP-készülék lesz. A Nokia felavatta új kutató-fejlesztő központját Debrecenben, melynek leendő munkatársai - mintegy 80 szoftverfejlesztő mérnök - elsősorban a Tetra professzionális rádiótávközlési rendszer fejlesztésével foglalkoznak majd.

Név nélkül a neten A Zero Knowledge Systems új szoftvere a gyártó szerint teljes anonimitást biztosít a hálón böngészők számára: a Freedom nevű program lehetővé teszi, hogy a felhasználók álnevek létrehozásával, hamis adatok felhasználásával regisztrálhassák magukat weboldalakon, küldjenek e-maileket, vagy csevegjenek a hálózaton. A program csupán a hamis hitelkártyaszámmal történő online vásárlást nem könnyíti meg, de felhasználói teljesen lenyomozhatatlanok lesznek, nem lehet megállapítani, kicsoda, és fizikailag hol van az illető.

A hazipatika.com nyerte a webversenyt Az egészséggel, gyógyszerekkel foglalkozó hazipatika.com nyerte a Cisco, az RTL Klub és a Népszabadság által magyar nyelvű honlapok számára rendezett webversenyt. A versenybe négy kategóriában közel félezer honlap nevezett, a döntőbe jutott kiadványok között volt a mancs.hu is. Munka kategóriában a dreher.hu, tanulás kategóriában a palya.hu, játék kategóriában a www.napfolt.hu/ttc/ és a hodito.netkapu.hu győzött.

Influenza: élethosszig tartó védettség A BBC értesülése szerint a belga Walter Fiers professzor vezetésével dolgozó kutatócsoport olyan vakcinát dolgozott ki, amely akár egész életre szóló védelmet biztosíthat az influenza ellen. A korábban kifejlesztett védőoltások mindössze 80 százalékban hatásosak, és csupán egy évig biztosítottak védettséget, ráadásul a kórokozó egy új mutációjának feltűnésével használhatatlanná váltak. Az új vakcina annak köszönhető, hogy a tudósok megtalálták a vírus azon részét, amely sohasem változik a mutációk során. Az egérkísérletekben már kipróbált oltóanyag ezt a változatlan vírusdarabot, az M2-nek nevezett fehérjét tartalmazza, és nemcsak injekció formájában, hanem belélegzéssel is a szervezetbe juttatható, így megkönnyítheti a gyerekek kezelését.

Elkészült a Quake 3 1997 karácsonya, a Quake II megjelenése után két évvel a - többek között a Wolfensteint, a Doomot és a Quake korábbi epizódjait jegyző - id software piacra dobta a legnépszerűbb first person shooter öldöklős számítógépjáték legújabb részét, a Quake 3 Arenát. A játék csak többfelhasználós módban, egy internetes Quake-szerverhez csatlakozva működik, kizárólag háromdimenziós grafikus gyorsítókártyával ellátott gépeken indul el, és a szerver is ellenőrzi a játékos programjának jogtisztaságát. Bár a rivális Unreal Tournament néhány héttel megelőzte a Quake 3 megjelenését, a játék új grafikus motorja ismét a legkorszerűbb, és további újításokat is tartalmaz, például saját személyiséggel felruházott, tanulásra képes, mesterséges ellenfeleket (botokat), harminc pályát és 23 féle karaktert. Amerikában a boltokba kerüléstől számított három napon belül ötvenezer példányt adtak el belőle, Európában december 15-én jelent meg Windowsra, és december 27-én a Linux-változat is várható.

Morze

Karácsonyi boom az online áruházakban A Media Metrix felmérése szerint a múlt héten jelentősen növekedett az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó weboldalak látogatottsága: az online áruházak ajándék-, dísz- és üdvözlőlaprészlege 36 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolít, Magyarországon a legkelendőbb árucikk a VHS és DVD film, az audio CD és a könyv. A legforgalmasabb e-boltok toplistáját változatlanul az amazon.com vezeti heti közel hatmillió látogatóval.

Nő az egyetemi háló sávszélessége A jelenlegi kapacitás százötvenszeresére, másodpercenként 155 megabitre nő januártól az egyetemközi gerinchálózat sávszélessége - jelentett be Pokorni Zoltán oktatási miniszter. Az NIIF programiroda által kiírt pályázatot a PartnerCom Rt. és a Matáv Rt. nyerte, előbb 8, utóbb 3 végpontját építi ki a hálózatnak. A gerinc jelenleg 34 megabites európai kapcsolata is hamarosan 68 megabitesre bővül.

Magyar nyelvű tartalomszolgáltatás mobiltelefonra Több magyar internetszolgáltató is mobiltelefonos tartalomszolgáltatást indított, amelyet a WAP (Wireless Application Protocol) mikroböngészővel ellátott mobiltelefonokon keresztül lehet elérni. Bár a magyar piacon még csak néhány ilyen funkcióval rendelkező mobiltelefon kapható, az elmúlt héten az Elender, a Telnet Magyarország, az Index és az Eco.hu is WAP tartalomszolgáltatást indított.

Internetes tőzsdemanipuláció Los Angelesben bíróság elé állítottak két csalót, akik több százezer dollárt kerestek azzal, hogy internetes fórumokon hamis üzleti információkat terjesztettek. A csalók 13 centért vásárolták meg egy kis internetes cég részvényeit, melyek árfolyama 15 dollárra nőtt, miután elterjesztették, hogy fel akarja vásárolni egy multi. Korábban egy másik manipulátor az üzleti híreket szolgáltató Bloomberg weboldalait imitáló hírt kreálva tornázta fel egy másik cég részvényárfolyamát.

Internet a konnektorból Az amerikai Media Fusion olyan techológiát szabadalmaztatott, amely széles sávú adatátvitelre képes a hagyományos elektromos vezetéken keresztül. Hasonló technológiát fejleszt a Nortel Networks is, az ő módszerük fő hátulütője, hogy nem küszöböli ki tökéletesen az elektromos interferenciát.

Figyelmébe ajánljuk