Cyber hírek

  • 1999. november 7.

Belpol

MorzeInternetes távhívás A Pantel után a Novacom és a Westel 900 is elindítja IP alapú, nemzetközi távközlési szolgáltatását, amely akár 30-40 százalékkal olcsóbb nemzetközi távbeszélgetést tesz lehetővé, mint a Matáv hagyományos szolgáltatása. Az internethálózaton történő fax- és hangátvitel minősége elvileg nem rosszabb, mint a vezetékes telefonhálózaton, de a cégek eleget tesznek a Hírközlési Főfelügyelet előírásának, mely szerint a hangminőséget mesterségesen le kell rontani, ugyanis a hatóság csak ezzel a feltétellel engedélyezte a Voice over Internet Protokoll (VoIP) szolgáltatások elindítását a Matáv-koncesszió lejárta előtt.
A minőségrontás nem megy a beszéd érthetőségének rovására, és az internetes távhíváshoz nem szükséges számítógép vagy modem, a szolgáltatást egy speciális körzetszám (a Westel 900 hálózatában a 1700) megadásával érhetjük el. A Novacom november elsejétől - kizárólag vállalati ügyfelek részére - kínálja a több mint 200 ország elérésére alkalmas NovaCall szolgáltatást, míg a Westel 900 december elsejétől minden előfizetőjének hozzáférhetővé teszi az internetes távhívást VoiceIP néven.

Magyarországon a legdrágább a világháló Az OECD felmérése szerint a vizsgált 22 európai ország, valamint Korea, Kanada, az Egyesült Államok, Új-Zéland, Ausztrália, Mexikó és Japán közül Magyarországon a legmagasabbak az internetezés költségei - adta hírül az Index. A felmérés a telefon-előfizetés, a telefonos percdíj és az internet-előfizetés tarifáit vette figyelembe USA-dollárra átszámolva. Magyarország a havi 20, 30 és 40 órás internet-hozzáférés területén is listavezető, ráadásul míg nálunk stagnálnak az árak, más országokban az OECD tavalyi felméréséhez képest drasztikusan csökkent a hozzáférés költsége, hét országban például ingyenes internetszolgáltatás indult, ahol a felhasználónak csak a telefonkapcsolat költségét kell fizetnie. A brit kormány a múlt héten kampányt indított az internet általános hozzáférhetőségéért, melynek keretében százezer szegény családnak jelképes összegért juttatnak számítógépeket, a számítógép-vásárlók pedig adókedvezményt kapnak.

Elégedetlen zeneszerző Egy 25 éves, önmagát "techno-pszichedelikus punkkomponistaként" jellemző fiatalember, Keith Kosiewicz pénzbehajtással próbálkozott az MP3.com internetes lemezbolt Dan Diegó-i központjában, mert állítása szerint nem kapta meg a neki járó jogdíjakat. Az MP3.com álláspontja szerint Kosiewicz egyetlen lemezét sem vásárolták meg az interneten keresztül, különben a szokásos gyakorlat szerint megkapta volna a bevételek felét. Az eladási adatokat egy jelszó segítségével egyébként maga a jogtulajdonos is elérheti az online zenei cég honlapján. A fizikai erőszakkal fenyegető, e-mail üzeneteket küldő művészt az államok közti kommunikáció veszélyeztetésével vádolják, ráadásul zenéjét is eltávolították az MP3.com kínálatából.

Hódít a Linux A nyílt forráskódú operációs rendszer új lendületet adhat a már-már feledésbe ment Network Computer (NC) projektnek, amely olcsó és könnyen kezelhető hálózati terminálokkal próbálja meg felváltani az NC-koncepció szerint túl bonyolult és drága személyi számítógépeket. Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója bejelentette, hogy a hamarosan piacra kerülő új, 199 dolláros NC Intel-processzorral, Linux operációs rendszerrel és Netscape böngészővel lesz felszerelve. Az Intel bejelentette, hogy az internetszolgáltatóknak szánt webszervereit a jövőben a Linux Red Hat disztribúciójával szállítja, amelyekhez a szoftvercég teljes körű technikai támogatást biztosít. Franciaországban két szenátor törvényterve-zetben indítványozta, hogy az államapparátus és az önkormányzatok csak nyílt forráskódú szoftvereket használjanak.

Online árverések Több mint háromszázezer dollárt, vagyis nyolcvanmillió forintnak megfelelő összeget kínált a BMW legújabb modelljének első példányáért egy vevő az eBay internetes árverésén. A BMW X5 csak december végén kerül a kereskedésekbe, az árverés győztese azonban már egy hónappal hamarabb birtokba veheti - a rekordösszegű vételárat egy orvosi alapítvány kapja. Huszonnégy óra alatt több mint egymillióan voltak kíváncsiak arra az online aukcióra, ahol nyolc topmodell életképes petesejtjeire lehet licitálni. A lombikbébi előállítására alkalmas sejtek ára 15 ezer dollártól 150 ezer dollárig terjed, az eddig ismeretes legnagyobb tét 42 ezer dollár volt. A Ron Harris divatfotós által szervezett árverésen a modellek intelligenciaszintjéről, iskolázottságáról nem közölnek adatokat, és a vállalkozás sikerén felbuzdulva szeretnének egy spermaaukciót is szervezni. Újabb aukciós weboldal indult a magyar interneten is: az Ecseri piac online változatán különböző csoportokba sorolt tárgyakra lehet licitálni, sikeres értékesítés esetén jutalékot kérnek a www.ecseri.hu weboldal gazdái.

Lézerrel az űrszemét ellen Az európai űrügynökség (ESA) a világűr lézeres nagytakarítását indítványozta, illetve űrszeméttemetők létrehozására buzdít, miután számításaik szerint a Föld körül keringő űrszemét mennyisége elérte a kritikus tömeget: legalább nyolcezer tíz centinél nagyobb roncsdarab kering orbitális pályán. Egy ilyen méretű törmelékkel való találkozás akár egy űrsiklót is elpusztíthat, a műholdakat pedig már jóval kisebb darabok is tönkretehetik. Az ESA becslése szerint egy a huszonöthöz az esélye, hogy a méregdrága Hubble űrteleszkópot találat éri a készülék tizenhét évre tervezett élettartama alatt.

Online könyváruház A MatávNet, valamint a Líra és Lant Rt. a próbaüzem lezárultával november elsejétől elindítja Magyarország legnagyobb online könyváruházát, amely a budapesti Fókusz Könyváruház készletére épül. A Fókusz Online könyvajánlókkal és könyvkritikákkal, valamint online közönségtalálkozók és fórumok szervezésével segíti a könyvvásárlókat a www.fokuszonline.hu címen.

Hackerek az AP honlapján A New York-i tőzsde, az ABC televíziótársaság és a Drudge Report online bulvárlap után az Associated Press hírügynökség honlapja esett áldozatul a "United Loan Gunmen" számítógépkalóz-csapatnak. A hackerek vasárnap csaptak le a szerverre, egy Halloween-üdvözletet és egy Edgar Allan Poe-verset helyeztek el a nyitóoldalon. Az AP szerint a hírszolgáltatásban nem okozott fennakadást a támadás.

Új tranzisztor Az IBM kutatói olyan vékony és rugalmas tranzisztort fejlesztettek ki, amely összehajtható vagy felgöngyölhető képernyők gyártását teszi lehetővé. A Science hasábjain publikált felfedezés forradalmasíthatja a monitorgyártást, de az új tranzisztor a processzorokban nem váltja ki a szilíciumot.

Japán óvatosság A japán kormány azt tanácsolja polgárainak, hogy a dátumváltással kapcsolatos esetleges problémák miatt az év végén tartalékoljanak pár napra való élelmet és vizet, kérjenek igazolást december 31-i bankszámlaegyenlegükről, és szilveszterkor csak vészhelyzet esetén telefonáljanak.

Robotkutya Novemberben Európában és az USA-ban is piacra kerül Aibo, a robotkutya, amely ugatni, labdázni és szaladgálni tud, és személyi számítógépről programozható. A 2500 dolláros kibernetikus kedvenc első szériája Japánban húsz perc alatt elfogyott a Sony internetes áruházából.

Windows 2000 februárjában 2000. február 17-én jelenik meg a Windows operációs rendszer legújabb verziója, a Windows 2000 - jelentette be a Microsoft. Jelenleg 650 ezer tesztelő dolgozik az utolsó előtti bétaverzióval.

Gyógyszer májkárosodás ellen Az University of North Carolina kutatói által genetikailag módosított egereken végzett kísérletek bebizonyították, hogy a TNF-alfa protein hiánya drasztikusan csökkenti az alkoholizmusból eredő májkárosodást. Az USA-ban már jelenleg is kapható olyan gyógyszer, amely a TNF-alfát gátolja az emberi szervezetben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.