Deutsch Tamás szerint a közép-európai országok jelentik az EU egyetlen esélyét

  • CD
  • 2019. március 25.

Belpol

Vagy csak a Fidesz.

"Bár nagyon sokan szeretnék, hogy az Európai Unió (EU) sikeres, erősödő, az európai polgárok számára minél több előnyt nyújtó együttműködés legyen, a valóságban sajnos ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ez egy gyenge, sorozatban rossz döntéseket hozó, az emberek problémait tetéző együttműködés" – mondta Deutsch Tamás az ECHO TV legutóbbi A nyolcas című műsorában.

A fideszes EP-képviselő a miniszterelnököt idézve azt mondta: az EU jelenlegi működését az írja le a legjobban, hogy öt éven keresztül olyan vezetése volt, amely nem tudta vagy nem akarta megakadályozni az Egyesült Királyság kilépését. Míg a fideszes kommunikáció szerint az EU másik bűne az, hogy hagyták, hogy "több millió illegális bevándorló árassza el a kontinenst". "Ezzel hihetetlen mennyiségű gondot, problémát és bajt hozva sok százmillió európai polgár fejére" – vélekedett Deutsch. Szerinte ehhez képest csupán másodlagos, hogy az európai politika egyik legerősebb pártcsaládjában, az Európai Néppártban (EPP) elindult egy dialógus Európa jövőjéről. Persze csak és kizárólag azért, mert a Fidesz elővette a szőnyeg alá söpört kérdéséket és ügyeket.

Így ha némi körítéssel is, de Deutsch G. Fodor Gábor műsorában eljutott odáig, hogy kijelentse, szerinte, na, meg a Fidesz szerint

"A közép-európai országok jelentik az EU egyetlen esélyét arra, hogy megoldja a saját problémáit kataklizma nélkül."

"Közép-Európa politikai, értelmiségi és médiaelitje képes egyedül az Európai Unió jelenlegi problémáit a valóságnak megfelelően leírni. Ugyanakkor az EU mindenkit, aki így gondolkodik euroszkeptikusnak, populistának, nacionalistáknak, szélsőségesnek bélyegez. Ezt a reakciót már ismerjük a történelemből."

Deutsch szerint ma az Európai Unió mainstream politikusai egy globalista, utópikus elképzelést követnek. Azon dolgoznak, hogyan tudna létrejönni egy újabb európai birodalom, az Európai Egyesült Államok.

A Fidesz ezzel szemben úgy látja, Európa, az európai együttműködés csak úgy tud erős, hatékony és eredményes lenni, ha önmagában is erős nemzetállamok szabad akaratukból lépnek egymással szövetségre, és a legtöbb területen az együttműködés leghatékonyabb és legeredményesebb formáit tudják megtalálni.

Deutsch hozzátette, a Timmermans-féle, magukat nagyon európainak gondoló politikusok a birodalmi törekvéseik dédelgetésével fokozatosan, tudatosan kiűzték az európai együttműködésből Európa kulturális és politikai örökségének értekéit. "Persze, hogy gyenge, persze, hogy homokra épül ez az együttműködés."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.