Dévényi István a Fidesz korrupt ügyeiről: Azt gondoltam, ez nem történhet meg

  • narancs.hu
  • 2019. november 2.

Belpol

A konzervatív újságíró, egykori Fidesz-alapító beszélt csalódottságáról.

Dévényi Istvánnak nemrég jelent meg egy könyve (Hádujudú), amely arról szól, hogyan lesz egy újságíróból a hatalom teljes szolgája, egy hatalmas médiabirodalom része, aki mellőz minden szakmai szabályt munkája során. „Amikor elkezdtem írni, már túl voltunk annak a médiavilágnak az összeomlásán, amelyet ismertem. A Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót azonnal bezárták a választások után. A Heti Válaszban elhitették velünk, hogy van menekülőutunk, ám ez kamu volt. Nem volt esélyünk, de legalább tudtunk még egy kicsit kínlódni” – mondja Dévényi a 168 Órának adott interjújában arról, hogyan kezdett neki a könyv megírásának.

Az interjúban megkérdezik tőle azt is, mi volt az az eset, ami után végképp kiábrándult a Fideszből. „Az Elios. De akkor még nem volt se megírva, se kinyomozva. Hallottunk róla fideszes körökben, milyen pompás üzleti sikerek vannak. Azt gondoltam, ez nem történhet meg. Addigra, amikorra az orosz közeledés érzékelhetővé vált, már kifelé tartottam a szisztémából. Nekem a tovarisi konyec meghatározó élmény volt. Ezért is lettem jobboldali” – válaszolja a konzervatív újságíró, aki még 16 évesen lépett be Fideszbe.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.