DK: egyre nehezebb saját lakáshoz jutni Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2023. április 17.

Belpol

Az „orbáni infláció” és a magas kamatok együttesen hosszú időre elintézték, hogy aki eddig nem jutott saját lakáshoz, az mostantól ne is jusson, mondja a párt.

Barkóczi Balázs hivatkozott arra, hogy a Bank360.hu számításai szerint három év alatt 53 százalékkal emelkedtek a lakáshitelek törlesztőrészletei, ennek köszönhetően pedig a harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet.

A képviselő példaként említette, hogy ha valaki három évvel ezelőtt vett fel egy húszmillió forintos lakáshitelt, akkor végül közel 28 millió forintot kellett visszafizetnie, miközben ha ma vesz fel valaki egy húszmillió forintos lakáshitelt, akkor 43 milliót, vagyis több, mint a dupláját kell visszafizetnie átlagosan.

Megbocsáthatatlan, hogy „az Orbán-rendszer mára gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy a magyar fiatalok saját lakáshoz jussanak” - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Egekben a kamatok, lehetetlen lakáshoz jutnia a fiataloknak!

Orbán miatt élsz rosszul: megduplázódtak a kamatok, szinte lehetetlen fiatalként lakáshoz jutni! Mára az Árnyékkormány a magyarok egyetlen reménye, hogy ne csak álom legyen a saját otthon! Kövesd élőben és oszd meg Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő online sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Monday, April 17, 2023
 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.