Donáth Anna és Gurmai Zita menetelmi jogának felfüggesztetését kérte az ügyészség

  • narancs.hu
  • 2023. december 19.

Belpol

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettét gyanítja a vádhatóság a két képviselőnő akciója mögött.

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő, illetve az Európai Parlament elnökénél Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – írja a vádhatóság.

A 444.hu cikke szerint arról a dulakodásról van szó, amely még 2022. február 21-én történt, miután a NAV 30 nyomozóval szállt ki az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Dankó utcai központjába. Délutánra az Iványi Gáborral szimpatizáló civilek és ellenzéki képviselők érkeztek a helyszínre, benyomulva az épületbe, és lökdösődésig és kiabálásig fajuló vitába bocsátkozva a NAV-osokkal.

Az ügyészség közleménye szerint „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyben a nyomozó hatóság tagjai 2022. február 21-én egy Budapest VIII. kerületi ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek. Az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták a kutatással érintett szervezet vezetőjét, hogy a Büntetőeljárási törvény szerint az eljárási cselekményen a hatóság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az érintett szervezet vezetője és jogi képviselője lehet jelen”.

Mint az ügyészségi írja, Iványi Gábor, „a szervezet vezetője az elhangzott tájékoztatás ellenére a sajtó képviselőivel és az ott megjelent más személyekkel együtt kívánt bemenni a kutatás helyszínére. Ezt elősegítendő - a szervezet vezetőjének felhívására - a jelenlévők, köztük

dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Donáth Anna európai parlamenti képviselő, a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták.

Az érintettek az erőszakos cselekményüket akkor hagyták abba, amikor a helyszínre az eljárási cselekmény akadályozása miatt kihívott rendőrök megérkeztek”.

Vagyis az ügyészség gyanúja szerint a két képviselőnő elkövette a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettét, legalábbis erre hivatkozva kérik a mentelmi joguk felfüggesztését a magyar országgyűlés elnökénél és az Európai Parlament vezetőjénél.

A közlemény azzal zárul, hogy "a büntetőeljárás országgyűlési képviselővel, illetve európai parlamenti képviselővel szembeni lefolytatására - így a tényállás részleteinek további tisztázására - a mentelmi joguk felfüggesztését követően nyílik lehetőség".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.