Döntött a Kúria: lehet népszavazást tartani arról, épüljön-e atlétikai stadion a Csepel-sziget csúcsán

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Belpol

Mert a Kúria szerint a volt LMP-s képviselő, Kassai Dániel által benyújtott népszavazási kérdés nem a beruházás megvalósításának teljes meghiúsítására, csupán időbeli elhalasztására irányul.

A Kúria szerint lehet népszavazást tartani arról, épüljön-e atlétikai stadion a Csepel-sziget csúcsán, ezért a bíróság hitelesítette az erről szóló népszavazási kezdeményezést.

A kérdést eredetileg Kassai Dániel volt LMP-s politikus nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), és úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy 2023. január 1-ig a 38086/78 helyrajzi számú Kvassay Jenő út, Ráckevei-Soroksági Dunaág, Duna folyam, MÁV Kelenföld-Keleti pályaudvar vasútvonal által határolt területre atlétikai stadion ne épüljön?".

Az NVB júliusban megtagadta a kérdés hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a kérdés egy kormányrendelet módosítására irányul, vagyis nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, pedig népszavazást csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet tartani.

Az NVB szerint a kérdés ráadásul nem felelt meg a választópolgári egyértelműség követelményének, mert a kérdésben a település megjelölése nélkül, csupán helyrajzi számként szerepelt a helyszín, ami helyismeret hiányában a választópolgárok jelentős részének nem egyértelműen meghatározható.

Az NVB határozata ellen Kassai Dániel a Kúriához fordult, amely hétfőn – megváltoztatva az NVB döntését – hitelesítette a kérdést. A bíróság a végzésében arra jutott: a kérdés nem arra vonatkozik, hogy a Budapesti Atlétikai Stadion egyáltalán ne épülhessen meg, hanem az az építkezés megkezdésének 2023. január 1-jéig történő elhalasztását célozza.

A bíróság szerint ezért azt kellett vizsgálni, hogy az építkezés elhalasztásáról rendelkezhet-e az Országgyűlés egy eredményes népszavazást követően.

A Kúria megítélése szerint a népszavazási kérdés nem a beruházás megvalósításának teljes meghiúsítására, csupán időbeli elhalasztására irányul, így közvetve sem befolyásolja és akadályozza a hatósági engedélyezési eljárások lefolytatását, így nem érinti a kormány hatáskörébe tartozó kérdést, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozónak minősül.

A bíróság vizsgálta az egyértelműség követelményének teljesülését is és arra jutott, nem ért egyet az NVB-vel abban, hogy az érintett helyszínnek a település megjelölése nélküli, pusztán helyrajzi szám alapján történő megadása, helyismeret hiányában a választópolgárok jelentős részének nem egyértelműen meghatározható. A Kúria arra jutott, hogy a választópolgároknak lehetősége van arra, hogy a helyrajzi szám és az atlétikai stadionra való utalás alapján a területet beazonosítsa, és kétséget kizáróan meg tudja állapítani, hogy a kérdés a Budapesti Atlétikai Stadion létesítésével kapcsolatos.

A Kúria szerint a kérdésben szereplő elírás – Soroksári helyett Soroksági – nem értelemzavaró. Mindezek alapján a bíróság hitelesítette a népszavazási kérdést. A végzés jogerős.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.