Drasztikusan szigorította a kormány a szabályszegő vendéglátósok büntetéseit

  • narancs.hu
  • 2021. január 30.

Belpol

El akarják venni a tulajdonosok kedvét a demonstratív nyitástól.

A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint január 29-től a korlátozásokat megszegő vendéglátósokra szigorúbb büntetések várnak, mint eddig. Ez rímel Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában mondottakra, miszerint a megnyitó vendéglátóhelyeket fél évre bezárathatják, ezért senki ne nyisson ki.

A módosítás szerint a sazbályszegő helyeket pénzbüntetés mellett fél évre bezáratják, de aki másodszor is kinyit vagy megszegi a szabályokat, már egy évre is bezárathatják, a hely tulajdonosát ráadásul eltitlthatják az üzletvezetésről.

Az első pénzbüntetés a 100 ezer és 1 millió forint közötti összeg helyett mostantól 1 millió és 5 millió között határozható meg.

Eddig egy helyet egy naptól egy évig terjedő időre lehetett bezáratni.

Kósa Lajos a debreceni tévének adott interjújában igyekezett megnyugtatni a járványintézkedések miatt bajba került vendéglátósokat: „Mondjak jó hírt a vendéglősöknek? A magyar emberek márciusban is nagyon éhesek lesznek, és szeretnének sört inni, meg elmenni a barátaikkal jó konyhájú vendéglőkbe, és ott jól érezni magukat“.

Több nehéz helyzetbe került vendéglátós azt tervezte, hogy február 1-én kinyit a korlátozó rendelkezések ellenére, és vállalják az önkéntes kinyitás következményeit, ugyanis a több hónapos kényszerszünet már úgyis a szakadék szélére sodorta őket.

(Leadképünk illusztráció.)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.