Július elsején az egri Dobó téren "nagygyűlést" tartottak a kórház megmentéséért. Az eseményt a "kórházvédők" kezdeményezték; egy szervezetszerűség, aminek nincs működési szabályzata, nem ismert a szervezeti formája, a tagfelvétel módja, ennélfogva értelmezhetetlen a felhatalmazása, a felelőssége pedig nulla. Tiszteletét tette a gyöngyösi Jobbik, az ismert egészségpolitikus, Thürmer Gyula, valamint Cser Ágnes szakszervezeti vezető. A Heves Megyei Online tudósítása szerint a Haza nem eladó című dal után Várkonyi György, az egri fertálymesterek főkapitánya kifejtette: az ÁVH-s szellemiségű kormány Magyarországot a világ rabszolgájává tette. Gaskó István Liga-elnök figyelmeztetett: ha Eger elveszik, akkor elveszik a magyar egészségügy is, míg Szabó Pál kórházi portás, a kórházvédők vezetője kijelentette: nem adják fel, megvédik a betegellátást a kizsákmányoló tőkés cégtől. Pócs Alfréd, a kórház orvosa (valamint sámán) ismertette azt az értesülését, hogy a Hospinvest hatvani kórházából is rövidesen wellnessközpont lesz. (Azt akkor még ő sem tudhatta, hogy három héttel később egy ragtapasszal bocsátja majd útjára azt az orrcsonttörött beteget, akit azután a szülei a fővárosba fuvaroztak normális ellátásra.) A kórház-üzemeltetés szakmai kérdéseit imigyen boncolgató gyűlés egyetlen pozitívuma az volt, hogy ekkor még úgy tűnt: ennél már nincsen lejjebb.
A Heves megyei Markhot Ferenc kórház körül ugyanis már egy éve áll a bál, s az eleve mélyről indult színvonal fokozatosan zuhant. Amikor tavaly nyáron felröppent a hír, hogy a megyei közgyűlés pályázaton fog maga helyett üzemeltetőt keresni az intézményre,
Þdeszes-polgári körös
aktivisták demonstráltak. Amikor pedig idén februárban győztesnek hirdették a Hospinvestet, üvöltözés, visító kismalac és némi dulakodás jelezte a szakmai ellenérveket. A félreértések elkerülése végett Orbán Viktor az egri polgármesternek írt levelében méltatta a Heves megyeiek elszánt küzdelmét a profithajhászó magántőkével szemben. Az iránymutatás azért is érett, mert a fideszes önkormányzatok amúgy hajlamosak magáncégekre bízni az egészségügyi intézmények működtetését, a lényeg, hogy a kérő ne a Hospinvest legyen. (A Hospinvest cégportréját lásd: Az ördög maga, Magyar Narancs, 2008. március 27.) Egyébként a hevesi városi rendelőintézet magánkézbe adásáért kizárták a Fideszből a város polgármesterét, az üzemeltetés átvételéért pedig az egri elnököt. A kórház sorsát illetően amúgy mindennek semmi jelentősége, hiszen a csekély szocialista többségű megyei önkormányzat megkötötte a szerződést a Hospinvesttel; megjegyzendő, a pályázat bírálóbizottságába felajánlották a Fidesznek a helyek felét, de az ellenzéknek az nem kellett.
A megmentőként fellépő színes társaságban közös, hogy állításuk szerint mind-mind a betegek érdekében végzik fáradságos ellenállásukat. Kár, hogy az érdekelteknél nem tájékozódtak: a Heves megyeiek egy januári reprezentatív felmérés szerint egyáltalán nem bánják, ha magánműködtetésbe kerül a kórház, amennyiben az alternatíva az osztályleépítés vagy az önkormányzati hitelfelvétel. Márpedig pontosan erről van szó. Az intézményben 30 éve nem volt komolyabb beruházás, folyamatosan veszteséget termel, és mostanra 20 osztályán nincsenek meg a személyi-tárgyi minimumfeltételek, ezért csak ideiglenes működési engedélyük van. A lepusztultságra jellemző, hogy a megyei lakosok harmada (gyakorlatilag aki csak teheti) messzire elkerüli a kórházat, így az még a sokat kárhoztatott, a teljesítmény visszafogására alkalmazott tvk-keretét sem tudja kimeríteni. A Hospinvest ugyanakkor hatmilliárd forint értékben vállalt fejlesztéseket, és olyannyira számol a régióbeli betegek visszacsábításával, hogy korábbi kórházaival szemben (Kiskunhalas, Hatvan, Gyöngyös) Egerben vállalta a mostani dolgozói létszám megtartását (a pályázaton második helyezett Debreceni Egyetem 3 milliárdért fejlesztett volna, 200 fős elbocsátással). Az ellenállók nem először hagyják figyelmen kívül, hogy a populista szólamok eredménytelenek akkor, amikor a helyiek egyre inkább elégedetlenek az egészségügyi ellátás minőségével: a kazincbarcikai kórház "megmentésére" kiírt helyi népszavazás is teljes érdektelenségbe fulladt.
A Hospinvest persze csak akkor ér célt, ha a kórházzal szerződést köt az egészségbiztosító, amihez az ÁNTSZ-től működési engedélyt kell szereznie. Ehhez biztosítani kell az egyes osztályokon az előírt minimumfeltételeket, beleértve a szükséges szakdolgozói létszámot. A kórházvédők utolsó lehetősége tehát az volt, hogy megakadályozzák a kórházi dolgozók átszegődését a karvalytőkéhez. Erre reális lehetőség volt, hiszen márciusban a döntő többség csak azzal a feltétellel vállalta volna a munkát, ha megmarad a közalkalmazotti jogviszonyuk. Ez egy magánfoglalkoztatónál természetesen szóba sem jöhetett, ám a Honspinvest elszámolta magát, amikor azzal kalkulált, hogy a dolgozók idővel úgyis beadják a derekukat. A kiküldött munkaszerződéseket a tizedük sem írta alá, ezért a cég kénytelen volt emelni a tétet. Egyeztetések, győzködések kezdődtek, Kiskunhalasra vitték kórházlátogatásra a kisszámú érdeklődőt, majd a korábbi státuszok több garanciális elemét átemelték a módosított szerződésekbe, és 15 százalékkal emeltek a felkínált fizetésen (cafeteria formájában, hogy azért adózni se kelljen utána).
Ami ezután kezdődött, az ép ésszel már felfoghatatlan. A kiküldött szerződéseket a kórházvédők beszedték, és nyilatkozatot írattak alá, hogy az átadók nem kívánnak a Hospinvest üzemeltette intézményben dolgozni. Ám a múlt héten a vállalkozás bejelentette: meglesz a létszám, az 1214 aktív dolgozóból hétszázan már aláírták a kontraktusokat (akinek "nem volt meg", nyomtattak újat). Afféle fenyegetésként még megjegyezték: mellesleg megkezdték a külsősök toborzását, százötvenen már jelentkeztek is, tehát jó lesz az egrieknek igyekezni. A kórházvédők ugyanaznap közölték: náluk meg 721 aláírás van az együttműködés megtagadásáról. A két nyilatkozat súlya között az a különbség, hogy az elsőt heteken belül ellenőrzi az ÁNTSZ - a Hospinvest sajtótájékoztatóján meg lehetett nézni a szerződéseket -, a másik mögött pedig legjobb esetben is sajtpapírok állnak, és nem okiratok. A történet teljes abszurditását jelzi, hogy lapzártánk idején a Hospinvest közjegyzővel hitelesítteti a szerződéseket, míg a kórházvédők látni akarják az orvosok pecsétszámait is - állításuk szerint azért, mert talán halottak "írtak alá". A cég szerint e követelés célja valójában az, hogy az ellenállók beazonosíthassák az "árulókat".
A fogadatlan érdekvédők érvei arra természetesen jók, hogy megint ne a lényegről kelljen beszélni. Szerintük a kapitalisták lerontják a színvonalat, és mint a többi Hospinvest-intézményben, elbocsátások lesznek Egerben is. (Elfelejtik, hogy máshol a cég a szerződésekben nem is vállalt mást.) A dolgozók aggodalmai ugyanakkor teljességgel érthetők, hiszen
alapvetően változik meg
a helyzetük. Ezek egy részén nincs mit sajnálkozni: a központi gyógyszer- és eszközbeszerzés vagy az állami infrastruktúra ingyenes használatával végzett magánrendelés megszüntetése korábbi jól fizető privilégiumokat von vissza, mivel az új tulajdonosnak már nem lesz mindegy, mi mennyibe kerül. Csakhogy eközben a dolgozók fizetik meg a fekvőbeteg-ellátás elmaradt átalakításának az árát is. Mostanra az orvosoknak, szakdolgozóknak volt módjuk a kollégáktól tájékozódni, milyen is egy privát cég üzemeltette kórházban dolgozni. A munka összehasonlíthatatlanul több, állandó presszió alatt vannak, pillanatok alatt lecserélhetők az emberek. A Hospinvest nem csinál titkot abból sem, hogy szabadfoglalkozású orvosokkal képzeli el a jövőt (már most egyre többen vannak), akik bárhol bevethetők, és csak a ténylegesen elvégzett munkáért számlázhatnak. A visszavett korábbi "mellékeseknek", a megzabolázott paraszolvencia miatt és a teljes leterheltség ellenére a fizetésük nem vagy alig emelkedett. Az üzemeltetők logikája világos: a költségek nagyobbik részét a bérek és közterheik jelentik, azon lehet tehát spórolni. Már ameddig ez nem megy a minőség rovására, azaz nem indulnak el az egészségügyi dolgozók nagyobb létszámban külföldre - az egri eseményekből arra lehet következtetni, hogy ez jelenleg még elkerülhető. Ráadásul nem arról van szó, hogy a magánszolgáltatók hullára keresik magukat a kiszipolyozott munkavállalókon, hiszen - ez minden kórház-üzemeltetőre igaz - a hatékonyabb működéssel annyit lehet elérni, hogy nem termelődik újra az adósság, és a beruházások hosszú idő alatt talán megtérülnek - hacsak nem hamisítják valamennyien a mérlegeiket.
Ezzel visszajutottunk az alapproblémához. Az orvostudomány és a technológia fejlődése miatt egyre többe kerül a társadalom által elvárt színvonalú kórház-üzemeltetés, a helyzetet pedig háromféleképpen lehet kezelni. Egyre szűkítjük a társadalombiztosítással fedezett ellátásokat, tehát egyre több mindent csak a tehetősek tudnak zsebből megfizetni. A másik a járulékemelés, a maga versenyképességi hatásaival. A harmadik, ha bezárunk rengeteg kórházat, és a méretgazdaságosság miatt felszabaduló forrásokból emelhető a finanszírozás, jut fejlesztésre, béremelésre. Esetleg egyik sem, és marad továbbra is a gügyögés.
