Egészségügyi szakdolgozói kamara: ne csak az orvosok bérét emeljék!

  • narancs.hu
  • 2020. október 5.

Belpol

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az orvosi bérek emeléséhez illeszkedő és nagyságrendű bérrendezést tart szükségesnek a szakdolgozók körében is.

A MESZK honlapján megjelentett dokumentumban azt írták, a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős emelkedése miatt egyre nagyobb fizikai és pszichés terhelés nehezedik kollégáikra, ami már veszélyezteti a beteg- és a dolgozói biztonságot.

A bizonytalan jövőkép rendkívüli feszültségeket okoz a szakdolgozók körében - közölték.
Kiemelték, üdvözlik az orvosbérek emelésére vonatkozó kormányzati támogatást, de szerintük a kormányhatározatban foglalt - 2020 és 2022 közötti időszakra vonatkozó - bérfelzárkóztató programjavaslat nem alkalmas ezen elv megvalósítására.

Ez a kormányzati döntés egy 2016-ban megkezdett bérfelzárkóztatási program, amelyet a Covid-járvány napjainkra felülírt - tették hozzá.

A kamara azt követeli, hogy a további tárgyalások kiindulási alapja a 2020. november 1-jétől érvényes egészségügyi szakdolgozói illetmény- és bértábla legyen. Egyúttal határozottan kérik, hogy 2021-ben is legyen egy legalább 50 százalékos béremelés, továbbá ez folytatódjon 2022-ben, illetve 2023-ban az orvosi bérrendezés ütemezésével és mértékével megegyező módon.

Prioritásnak tartják a pótlékrendszer felülvizsgálatát és a pótlékalap mielőbbi jelentős emelését (havi 20 ezer forintról legalább 50 ezer forintra). Ez a folyamatos munkarendben dolgozó, közfeladatokat ellátók megbecsülését és a jelentős feladatvállalás elismerését jelentené - indokolták.

Ugyancsak jogos igénynek nevezik az alapellátásban dolgozó szakdolgozók részéről, hogy az egyszeri illetménykiegészítéshez hasonlóan ők is az egészségügyi bértábla alá tartozzanak.
Mindezek mellett a szakdolgozói kamara szerint kiemelten kell foglalkozni a kórházi kezelést kiváltó otthoni szakápolás, rehabilitáció és hospice területén, valamint a szociális ellátásban foglalkoztatott ápolók, szakápolók, gyógytornászok-fizioterapeuták alkalmazásának, megtartásának kérdésével - olvasható a dokumentumban. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.