Egy év szabadságvesztésre ítélték Hunvald Györgyöt hűtlen kezelés miatt

  • narancs.hu
  • 2020. január 13.

Belpol

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védője is fellebbezett, így a büntetőügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.

Hunvald György volt szocialista politikus, korábbi parlamenti képviselő és VII. kerületi polgármester ellen több büntetőeljárás indult több mint egy évtizeddel ezelőtt, és csaknem három évet töltött előzetes letartoztatásban Mint korábban írtuk: gyanús ingatlanügyek és zuglói tanácsadói megbízásai miatt bíróság elé került, de felmentették, kisebb ügyekben viszont jogerősen bűnösnek találták.

Jelen eljárásban négy megbízási szerződés, továbbá egy szocialista politikus mobiltelefon-használata miatt kellett Hunvaldnak bíróság elé állnia, az ügyben már volt jogerős ítélet, majd perújítás.
A bíró szóbeli indoklása szeirint Hunvald Görgy hűtlen kezelést követett el a négy megbízási szerződéssel, melyeknél nyilvánvaló, hogy nem történt érdemi munkavégzés, nem is volt erre irányuló szándék, a teljesítés igazolások pedig fiktívek volt.
A kétezres évek második felében kötött szerződések közül voltak olyanok, amelyek alapján havi 300-400 ezer forintot fizettek ki éveken keresztül. A VII. kerületi önkormányzatnak ezzel az elsőfokú ítélet szerint mintegy 28 millió forint kárt okoztak.
A bíróság a mobiltelefon-használat engedélyezése kapcsán ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény.

Nyomatékos enyhítő körülménynek tekintették a rendkívüli időmúlást, amiről Hunvald György nem tehet, ugyanakkor a súlyosító körülmények között említették, hogy a vádlott a bűncselekményeket országosan ismert politikusként követte el, éveken át.
A bíró leszögezte, hogy a történtek kapcsán nem elfogadható az a védekezés, hogy mások is csinálnak ilyet, s az sem, hogy ma már jóval nagyobb összegekről van szó a hasonló esetekben.
Hunvald György az eljárás során túlnyomórészt tagadta bűnösségét.

Az elsőfokú ítélet szerint Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mert büntetése az előzetes letartóztatással már letöltöttnek tekinthető. Ugyanakkor a bíróság kötelezte, fizessen meg mintegy 28 millió forintot és kamatait az erzsébetvárosi önkormányzatnak.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védője is fellebbezett, így a büntetőügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.

Se lenyelni, se kiköpni: miért nem kezdtek semmit Hunvalddal a szocik?

Tíz évük volt a szocialistáknak arra, hogy leszámoljanak azzal az örökséggel, amit Hunvald György egykori erzsébetvárosi alpolgármester, majd polgármester regnálása hátrahagyott. Nem tették, és a közben kis párttá zsugorodott MSZP és persze a koordinált ellenzék egésze mára oldalba kapta Hunvaldot, aki függetlenként ringbe száll, hogy ismét beköltözhessen abba az irodába, ahol egy évtizede letartóztatták.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.