Egy hangfelvétel szerint Lázár János nyomására rúgták ki az RTL korábbi vezérigazgatóját

  • narancs.hu
  • 2024. október 15.

Belpol

Egy 2015-ös hangfelvételen a kirúgott vezérigazgató, Dirk Gerkens beszélget az RTL csoport egyik vezetőjével, aki azt mondja, Lázár kérésére cserélték le a magyarországi vezetést. 

Egy vélhetőleg titokban felvett 2015-ben készült hangfelvételen arról beszélgetnek a felek, hogy akkor a magyar kormány kérésére menesztették a magyar RTL vezérigazgatóját, Dirk Gerkenst – írja a Telex.  

A lap birtokába jutott a 2015 márciusában Luxemburgban elhangzott francia nyelvű beszélgetés magyar leirata, a beszélgetés a belga Guillaume de Posch, ebben az időben a luxemburgi központú RTL Group társ-vezérigazgatója és a magyar RTL ekkor már elbocsátott vezérigazgatója, Dirk Gerkens között zajlott le. 

Gerkens 1997-től állt az RTL alkalmazásában, ebből 2001 és 2015 között volt vezérigazgató, a feszült hangulatú beszélgetés során pedig nem akarja elfogadni eltávolításának körülményeit, elsősorban a megítélt pénzügyi csomagot kevesli, illetve a felajánlott alternatív lehetőségeket sem tartja elfogadható ajánlatoknak. A felek végül úgy válnak el, hogy innentől a jogászoké a terep, de közben szó esik arról is, hogy miért távolították el Gerkenst. 

Gerkens ugyanis rákérdez arra, hogy a magyar kormány fellépése is szerepet játszott-e az eltávolításában, Guillaume de Posch pedig jóváhagyólag válaszol a felvetésre. A beszélgetés alapján az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János, hazai menedzsmentet szeretett volna, és az RTL a feszült helyzetben (ebben az időszakban fenyegette az RTL-t a kormány például a magas reklámadókkal) ezt akceptálta. 

A Telex által közölt leirat így hangzik: 

De Posch: De mivel nehéz tárgyalásaink vannak jelenleg a kormánnyal, és ezek magas, jogi szinten zajlanak, szerintem normális, és nem haragudhatsz érte, hogy ilyen körülmények között átnézettem (itt egy jogász, vagy tanácsadó neve szerepel) minden olyan megnyilvánulást, ami Orbánt, Lázárt, a bizottságot vagy téged érint egy olyan témakörben, ami ezzel kapcsolatos. Ez nem nagy újság számodra.

Gerkens: Végül is jogi keret és minden. De azért elgondolkodom azon, miként jelenít meg majd ez nálatok a megegyezésben, amikor a Lázár megkér, hogy váltsátok le a vezetőséget, és ti ezt teljesítitek. Azért ez marhára az (nevetés).

De Posch: Hívhatod ezt megegyezésnek, szerintem nem ez a megfelelő szó. Ez csak a kormánnyal való kapcsolatunk értelmezésének kérdése. Ne felejtsd el, hogy sem Kotroczót, sem a többieket nem váltjuk le.

Gerkens: De a vezérigazgatót azért mégis lecserélitek.

De Posch: Igen, az üzleti tevékenységért felelős igazgató megváltozik.

Gerkens: Az ő (mármint Lázár) kérésére.

De Posch: Igen, az ő kérése volt, hogy magyar vezetés legyen (itt a leirat szerint egy rész nem érthető). Nem fogok kitalálni egy történetet. Nem mondom azt, hogy mi kívántuk ezt a magyar menedzsment kialakítását. Nyilvánvaló, ha nem lett volna ez a reklámadó, akkor nem tartanánk most itt.

Lázár János a lap kérdésére azt közölte, hogy erre a konkrét esetre nem emlékszik, „de ha így történt, akkor arra büszke vagyok, mert mindig is azt vallottam, hogy az lenne a jó, ha a hazánkban működő külföldi cégek minél inkább magyar vezetőket alkalmaznának”.

Az RTL hazai kommunikációs csapata azt írta, hogy ez nem a hazai, hanem a csoportszintű vállalat ügye. Az RTL Group angol nyelvű válasza szerint „Dirk Gerkens RTL-nél fennálló magyarországi munkaviszonyát megfelelő okkal szüntettük meg, amit a magyar bíróság a teljes iratanyag áttekintése, az érvek meghallgatása és minden érvényes bizonyíték mérlegelése után jogszerűnek talált. Ez ellen már nem lehet fellebbezni. A luxemburgi bírósági üggyel kapcsolatban, kérjük, vegye figyelembe, hogy nem kommentálunk folyamatban lévő jogi ügyeket.”

A csoport a válaszában hitet tett a magyar leányvállalat integritása és jelenlegi vezetése mellett is: „Vidus Gabriella és csapata 2015 júliusa óta nagyon sikeresen vezeti az RTL Magyarországot, erősítve magyar tévécsatorna-családunkat, vezérelve a cég digitális átalakulását és biztosítva az RTL független híradását. Az RTL Magyarország hozzájárul az ország médiapluralizmusához. Híreink összeállítását csak egy agenda vezeti, és ez továbbra is így lesz – ez pedig az, hogy közönségünknek tisztességes, pártatlan és független tudósításokat biztosítsunk. Az RTL Csoport teljes mértékben elkötelezett az RTL Magyarország mellett, és biztosítja az RTL Magyarország számára a szükséges erőforrásokat ahhoz, hogy teljes potenciálja kibontakozhasson.”

Gerkens és az RTL hosszan pereskedtek egymással. Az RTL szerint Dirk Gerkens az RTL vagyonát visszaélésszerűen kezelte és vezetői kötelezettségeit megszegte, miközben Gerkens a felmondás jogszerűségét vitatta. Magyarországon az eljárásokban az RTL nyert, a Kúria nyolc év után tavaly 400 ezer dollár megfizetésére kötelezte a médiavállalat korábbi vezérigazgatóját, de jelenleg is folyamatban van a felek között Luxemburgban is egy per. 

Gerkens a kirúgása után előbb Dubajba költözött, majd 2016 elején az RTL-konkurens (ekkor már Andy Vajna-féle) TV2 élére került és 2019-ig, több mint 3 évig vezette. Jelenleg a luxemburgi központú, de inkább kelet-közép-európai médiaérdekeltségekkel rendelkező United Mediánál a bolgár Nova Broadcasting Group vezető műsorszolgáltató vezérigazgatója. Dirk Gerkens nem reagált a lap kérdéseire. 

(Borítóképünkön Dirk Gerkens.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.