Egy módosító javaslatba rejtve teremtette meg a kormány a fővárosi közlekedés államosításának lehetőségét

  • narancs.hu
  • 2022. július 22.

Belpol

A költségvetési törvényhez utolsó pillanatban benyújtott, közel százoldalas javaslatcsomagot természetesen el is fogadták.

A Népszava szúrta ki, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2023-as költségvetési törvényhez utolsó percben benyújtott csaknem százoldalas kormánypárti módosító javaslatcsomagjában egy a személyszállítási törvényt kiegészítő passzus is szerepel, amely lehetővéteszi a városok tömegközlekedésének állami átvételét.

A jól elrejtett részlet szerint ugyanis: ha a település önkormányzata minden erre irányuló intézkedés ellenére sem képes biztosítani a helyi közösségi közlekedési közszolgáltatás fenntartását és ez a lakosság, illetve az ott működő termelő, közüzemi és egyéb közcélú szervezetek számára jelentős érdeksérelmet jelent, akkor „végső menedékes helyi személyszállító közszolgáltatót” jelöl ki az érintett miniszter. Ebben az esetben az önkormányzatnak még 60 napig kell működtetnie a közlekedési cégét, utána az állami szolgáltató látja el a feladatot. 

A természetesen már el is fogadott indítvány szerint a helyi közösségi közlekedés fenntartása akkor lehetetlenül el,

  • ha a helyi önkormányzat a közszolgáltatás finanszírozásához szükséges forrásokat nem tudja előteremteni az önkormányzati alapfeladatok ellátásának sérelme nélkül;
  • illetve ha a saját közszolgáltató cége gazdálkodási, vagy működési okok miatt nem tudja folytatni a munkát;
  • a tevékenység ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre,
  • vagy más „ helyi közszolgáltatást nyújtó érdekkörében felmerülő objektív, elháríthatatlan, a tevékenység fenntartását akadályozó ok” merül fel. Ebbe szinte minden belefér - írja a Népszava.

Az eljárásrend egyelőre úgy fest, hogy az önkormányzat bejelentése után 30 napon belül meg kell vizsgálnia az ellehetetlenülés körülményeit és a helyi személyszállítás fenntartásának indokoltáságát, majd ha indokoltnak találják, kijelölik a végső menedékes szolgáltatót, amely az átmeneti működtetést maximum két évig végezheti. A kijelölés menetét a közlekedésért felelős miniszter – jelenleg Palkovics László – dolgozza majd ki, de a Népszava szerint valószínleg a végső menedékes szolgáltató a most létrejövő országos közlekedésszervező lesz. 

A lap a törvényt úgy összegzi, hogy ezzel 

a fővárosi közösségi közlekedést anélkül államosíthatja az Orbán-kormány, hogy a BKV-t átvenné.

"Pontosabban átveszi a járműveket és az infrastruktúrát, ahogy ez történt Tarlós regnálása idején a HÉV üzemmel. Csak éppen akkor még kapott némi pénzt cserébe a főváros, végső menedékesként viszont ezt térítésmentesen kellene átadnia" - teszik hozzá.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.