A Media Hungary-ügy háttere

Generál-lenyúlás

  • - barotányi -
  • 2012. február 17.

Belpol

A Media Hungary rendezvényszervezője által a napokban megnyert per hátterében egy hódmezővásárhelyi tartalomszolgáltató áll. A Generál Médiáról érdemes feleleveníteni, hogy jó kapcsolatokat ápol a Lázár János vezette helyi önkormányzattal, olyannyira, hogy bannerekért cserébe szerzett meg jelentős méretű városi ingatlant.

A szövevényes történet még 2010 májusában kezdődött, amikor a Media Hungary-konferenciának már 13 éve otthont adó Club Tihany egy héttel a rendezvény kezdete előtt váratlanul jelezte a meghökkent konferenciaszervezőknek, a Média Hungária Konferenciairodának, hogy a korábbi szóbeli megállapodás és az évek óta tartó együttműködés dacára az adott időpontban inkább a Generál Média cégcsoporthoz tartozó ingatlanok.hu ünnepli majd harmadik születésnapját az ingatlanszakma kiválasztott reprezentánsainak részvételével (ugyanakkor a szakma nagy részének tudta nélkül).

A Media Hungary szervezőinek nagy hirtelen kellett új helyszínt találni, a hagyományos helyszínen, a Club Tihanyban mindez jóval kevesebb gondot és költséget jelentett volna (értelemszerűen itt a szállás és a konferencia helyszíne is egybeesik). A költöztetés azonban bravúrosan sikerült: Csermely Ákos, a Média Hungária ügyvezetője kérdésünkre válaszolva ma is sikerként említette, hogy az 1300 fős konferenciát, amely kapcsán szállásról, beléptetésről és utaztatásról is gondoskodni kellett, végül négy nap leforgása alatt képesek voltak átvinni egy másik helyszínre és magas színvonalon lebonyolítani. A Club Tihany eljárása már akkor sem volt érthető – józan ésszel felmérve nyilvánvaló volt, hogy a szerződéstől való hirtelen elállás nyomán sikerrel perelhető a cég, de valamiért mégis ragaszkodtak eljárásukhoz. Igaz, az akkori sajtóértesülések szerint a szálloda azt javasolta a Média Hungária képviselőinek, hogy tárgyaljanak egy harmadik féllel (azokkal, akik kivették a hotelt arra a hétvégére). De az igazán érdekes az ügyben érintett ama bizonyos harmadik fél, a Generál Média. Ők ugyanis – látván, hogy a Média Hungária alternatív megoldáson gondolkodik – felvetették, hogy a konferenciát mégiscsak megrendezhetik a Club Tihanyban, feltéve, hogy Csermely Ákos főszervező felajánlja a cég – állítólagosan százmilliós – hasznának 1 százalékát a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinika javára. Ez nem tűnt teljesíthetetlen feltételnek (bár túl sok logika nem volt benne), ám Ruttner György, a Média Hungária jogi képviselője szerint a Media Hungary átköltöztetése olyan fázisban tartott, hogy ekkor már nem visszakozhattak. Ezt követően a Generál Média stratégiát váltott: bejelentette, hogy maga is médiakonferenciát, pontosabban kötetlen szakmai beszélgetéssel körített partit tart a Club Tihanyban. Erre meginvitálta a konkurens konferencia résztvevőit is – leginkább a fővárosi alacsony intenzitású „diszkóháborúkból” megismert eszközökkel: alulöltözött (a biztonságiak által kitessékelt) hoszteszlányokkal és különbuszokkal (a konferenciák nem igazán nemes eszközökkel vívott csatáját a maga idejében videón is dokumentálta a kreativ.hu). Az első pillanatra mindez lenyúlási kísérletnek tűnik: mintha a konkrét konferenciát (vagy talán a teljes sorozatot?)  próbálták volna einstandolni – összességében meglehetősen pofátlan módon, mégis amatőr kivitelezésben. Ésszerűbb motivációnak tűnik ugyanakkor, hogy zsarolási szándék állt a patthelyzet kialakítása mögött. Erre utalhat, hogy magukat megnevezni nem kívánó személyek Ruttner Györgyöt is megkeresték: mennyit ér meg a Média Hungárianak, hogy továbbra is a Club Tihanyban rendezhesse a konferenciát. A Generál Média és vezetője, Holman Endre mindig is tagadta közvetlen érintettségét – interpretációja szerint tudta nélkül a cégcsoport egy másik részlege foglalta le a szállodát.  Ráadásul hivatalosan a Média Hungária és a Generál Média soha nem állt jogi vitában egymással. (Előbbi csak a Club Tihanyt perelhette, hiszen velük volt szerződéses viszonyban).

A Győri Ítélőtábla immár jogerős ítélete szerint a hotelnek anyagi kártérítést is kell fizetnie az üggyel kapcsolatos kiesett bevételek, károk és a Media Hungary jó hírnevén ejtett csorba miatt. A bíróság másodfokon is elfogadta a felperes jogi érveit; azaz a polgári törvénykönyv és a bírói gyakorlat alapján az ajánlat elfogadása is szerződésnek minősül – így azután nem is állja meg a helyét a Club Tihany vezérigazgatójának (Szűcs Ákos) azon korábbi állítása, hogy a Média Hungária annak dacára hirdette meg a 2010. évi Media Hungary-konferenciát, hogy tudta: nincs élő szerződése.

Tovább színesíti a történetet, hogy a Generál Média maga is részt vett volna a konferencián: a cég külön standon mutatta volna be különböző tartalomszolgáltatásait, logója szerepel is a Media Hungary ismertetőfüzetein. (A cég profiljáról lásd Zászlóshajó című keretes írásunkat a cikk végén.)

De hát a cég fiatal vezetői már korábban is megmutatták, hogy nem vetik meg a kreatív üzleti megoldásokat. Hódmezővásárhely (már akkor is Lázár János által vezetett) önkormányzata még 2007-ben értékesítésre hirdette meg a Vöröskereszt utca 5. alatti volt iskolaépületet, melyet az előzetes igazságügyi ingatlan-szakértői értékbecslés nettó 37,5 millió forintra értékelt. Ehhez képest egészen gáláns volt a Generál Média ajánlata, mely végül 40,2 millióért szerezte meg az ingatlant, melyet irodaépületté kívántak átalakítani. Igaz, végül egy fillért sem fizettek, viszont vállalták, hogy a weboldalaikon 600 millió darab internetes hirdetést biztosítanak az önkormányzatnak, amely majd e bannereken népszerűsíti a város céljait. Nem mindenki tartotta ezt olyan jó üzletnek, még a város képviselő-testületén belül sem. Havránek Ferenc, aki jelenleg a Zöld Baloldal színeiben ül a testületben, egy 2010-es képviselő-testületi ülésen szóvá tette a városi vagyon elherdálását, mire Lázár János ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Szegedi Városi Ügyészségnél „valótlan és becsületcsorbításra alkalmas tények” hangoztatásáért. Havráneket azóta sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki, de ő úgy tudja, az ügyet mégsem ejtették.

Zászlóshajó

A Generál Média a hazai online szórakoztató médiapiac legnagyobb magánkézben lévő résztvevője, mely 2000 óta van jelen a honi internetes piacon, s oldalait napi 7-800 ezren látogatják. A médiaportfólió leglátogatottabb tagja a myVIP.com, mely (nyilván a helyi érdekeltségű közösségi oldalakat figyelembe véve) jelenleg a második legnagyobb közösségi portál, s több mint 2,9 millió regisztrált taggal rendelkezik. A zászlóshajók között feltétlenül meg kell említenünk a magát könnyed, szórakoztató portálként definiáló, jelentős részben „egészséges erotikát” kínáló mellesleg.hu-t – no és persze az online bulvármédia egyik zászlóshajóját, a juj.hu-t is. Immár az offline médiapiacon is jelen van a cég: az általuk kiadott Gentleman Magazin ráadásul a maga kategóriájában első helyet szerzett a Kreatív Csoport múlt év decemberi Magazin Mánia díjkiosztóján. A cégcsoport oldala azt is büszkén hirdeti: a portfóliójába tartozó site-ok többsége a maga szegmensében piacvezető – így az ingatlanok.hu, love.hu, jojatek.hu, chat.hu. Öndefiníciójuk szerint sikerük titka a profi fejlesztői háttér, a rugalmasság és az egyedi megoldásokra való nyitottság.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”