Egyenesen Kocsis Máté kéri a kormányt, állítsák vissza a napelemesek éves szaldóelszámolását

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 5.

Belpol

Ne vonjon el szerzett jogokat a kormány – üzente Lantos Csabának a Fidesz frakcióvezetője.

A már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett!

ezt üzente kedden Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook oldalán Lantos Csaba energiaügyi miniszternek.

Mint ismert, az energiaügyi miniszter augusztus utolsó hétvégéjén tartott kormányzati fesztiválon jelentette be, hogy jövő év január elsejétől átalakítják a már meglévő háztartási méretű napelemes kiserőművek elszámolási rendszerét, és aki éves szaldóban volt havi szaldóba kerül, az újonnan csatlakozók pedig bruttó elszámolásba.

Az éves szaldóelszámolás kivezetését és havi szaldóra átváltását számos kritika érte a felhasználók és az iparági szakértők részéről, főként amiatt, hogy a jelenlegi elektromosáram-díjakkal számolva fennáll a lehetősége, hogy jelentősen – bizonyos esetekben akár értelmezhetetlenül hosszúra is – növeli az ilyen beruházások megtérülési idejét. A döntést legélesebeben kritizáló Magyar Napelem Napkollektor Szövetség nyílt levelet fogalmazott és aláírásgyűjtés is indított.

Az energiaügyi minisztérium sokat kritizált lépése több mint 200 ezer háztartást érintene, a fideszes frakcióvezető most azt írja, hogy

Nem fair velük szemben, hogy menet közben változnak a szabályok, nem fair, hogy korábban szerzett jogaik sérülnek, hiszen a napelemek telepítésekor más megtérülési feltételekkel számoltak, a brüsszeli direktíva pedig ezeket utólag kívánja megváltoztatni.

Bár Kocsis Máté megpróbálja az európai unióra kenni az elszámolás menet közbeni átírását, az igazság az, hogy az erről szóló 2019/944 uniós irányelv csak azt írja elő, hogy a 2024. január 1. után a hálózatra csatlakozó rendszerek esetében kell elengedni a napelemek minél gyorsabb kezdeti elterjedésének elősegítését szolgáló rendkívül kedvező éves szaldót.

Vagyis azt nem az unió írta elő, hogy ezt az elszámolási rendszert azoktól is el kellene venni, akik korábban így számolva szereltettek napelemeket otthonaikra.

Lengyelország például, amely tavaly tavasszal vezette ki az éves szaldót, 15 év türelmi időt adott azoknak, akik a kivezetés előtt állították munkába saját háztartási kiserőművüket. Nálunk 10 év türelmi időről volt szó, de azt már tavaly ősszel látni lehetett, hogy nem áll a kormányzat szándékában az éves szaldó megtartása – írja a hvg.hu.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.