Egyetemi campus lehet a Magyar Rádió egykori épületéből

  • narancs.hu
  • 2021. április 20.

Belpol

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kapta meg az államtól az épületegyüttest. A tervek szerint lesz ott kollégium, sportcsarnok és étterem is.

Új egyetemi campust alakítanának ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, méghozzá a VIII. kerületben – számol be a hírről maga az egyetem a honlapján.

Mint ahogy azt lapunk korábban megírta, míg 2019-ben még a piliscsabai campus fejlesztéséről beszélt a PPKE vezetése, már 2020-ban üresek voltak a Makovecz-féle komplexum helyiségei. Egy régi terv megvalósítása gyorsult fel.

A kormány tavaly döntött arról, hogy a PPKE megkapja a Magyar Rádió volt épületegyüttesét, ezután született meg az igény az campusra.

Becker Pál, fejlesztési főigazgató most közölte, mivel a belvárosban a Szentkirályi utcában található a Pázmány központi épülete, ahol a Jog- és Államtudományi Kar működik, néhány száz méterrel odébb pedig a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar épülete található a Mikszáth téren . Szerinte az egykori rádió épületegyüttese szervesen illeszkedik ezekhez az ingatlanokhoz, így nem nehéz elképzelni, hogy a néhány év múlva egységes egyetemi campus alakul ki.

A fejlesztési főigazgató arról is beszélt, hogy bár eredetileg kollégiumot nem terveztek a campusra, már egy háromszáz fős kollégiumban is gondolkodnak. Egy sportcsarnok és egy étterem is szerepel a tervekben, elmondása szerint ezek nyitottak lennének majd külső érdeklődők számára is.

Az előkészítő munkálatokat kormányhatározat alapján a Budapesti Fejlesztési Központ irányítja, koordinálja. A kivitelezéshez a közbeszerzési pályázatot 2023-ban írhatják ki.

(PPKE)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.