Egyetemi vizsgákat intézett Völner rokonának és Rogán kabinetfőnökének a Völner-ügy kulcsfigurája

  • narancs.hu
  • 2022. január 17.

Belpol

A 444.hu birtokába került a Schadl-Völner-ügy nyomozati anyaga.

Megszerezte a 444.hu a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagát, melynek részét képezik azok a feljegyzések is, amiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai készítettek Schadl György, a Végrehajtói Kar egykori elnökének telefonbeszélgetéseiről.

Schadlt a hatóságok hosszabb ideig tartották megfigyelés alatt, ezért a nyomozati anyag mintegy 1734 oldal. A lap részleteket is közölt a lehallgatott telefonbeszélgetésekből, melyekből kiderül, hogy Schadl György a kapcsolatain keresztül befolyásos kormányzati emberek rokonainak, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon.

A 444.hu a megsegített emberek közül név szerint kiemeli Nagy Ádámot, Rogán Antal kabinetfőnökét, akinek közéleti elfoglaltsága miatt jól jöhetett a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) folytatott tanulmányaiban a könnyítés. De hozzá kell tenni, hogy a KNYF az üggyel kapcsolatban csak feltételezés szintjén kötötte össze a lehallgatott beszélgetésekben megnevezett Nagy Ádámot Rogán Antal kabinetfőnökével, ahogyan az is érdekes, hogy bár Schadl a nyomozati anyag tanúsága szerint igen intenzíven foglalkozott Nagy ügyével és több vizsgán is átsegítette, mégsem derül ki a jegyzőkönyvezett lehallgatásokból, vajon ki kérte meg a közbelépésre.

A lap állítása szerint a PTE-n kívül Schadl keze a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára is elért, ott tehetett sikeres vizsgát egy telefonhívásnak köszönhetően Völner Pál egy rokona is.

Ugyanakkor úgy tűnik, az igazi, nagyüzemű vizsgavarázslás terepe a pécsi egyetem volt, ahol 444.hu megállítása szerint Schadl Nagy Ádámon kívül több végrehajtónak és azok rokonainak is intézhetett sikeres vizsgákat. A lap megnevezi dr. Mészáros Emil Pál tanársegédet, Prof. Dr. habil. Kőhalmi Lászlót, a Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék vezetőjét és dr. Kovács Bélát a jogi kar dékáni hivatalának vezetőjét, mint olyanokat, akik segítettek a fővégrehajtónak és az érintetteknek sikeres vizsgákat tenni.

Fontos háttérinformáció, hogy Schadl maga is a pécsi jogi karon oktatott, sőt Mészáros korábban a tanítványa is volt.

A 444.hu megkereste az érintetteket, akik közül Nagy Ádám, illetve Völner Pál meg nem nevezett rokona nem reagáltak a lap kérdéseire, míg Mészáros Pál Emil először tagadta, hogy a leiratokban szereplő telefonbeszélgetések megtörténtek volna, később viszont, amikor a lap újságírója szembesítette ezekkel, annyit mondott, hogy Schadl Györggyel baráti viszonyban vannak, a leiratokban foglaltakra csak később fog tudni reagálni. Kőhalmi László a lapnak úgy nyilatkozott, hogy bármely hallgatónak lehetőséget nyújt arra, hogy a vizsgaidőszak végéig pótolhassa a hiányzó házidolgozatát. Kovács Béla pedig kijelentette, hogy csakis az ügyvédje jelenlétében hajlandó nyilatkozni.

Mint ismert, Schadl Györgyöt, a Bírósági Végrehajtói Kar elnökét december elején tartóztatták le, ez a lépés a később Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát is magával rántó korrupciós botrány kezdete volt.

(444.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.