Egyetlen kórház árulta el, hány ágyat szabadított fel a járványhelyzet miatt

  • narancs.hu
  • 2020. május 3.

Belpol

90 kórház nem válaszolt.

Tóth Bertalan MSZP-elnök levélben 91 kórháznak küldött kérdéseket az ágyfelszabadításokról, kórházi kiürítésekről és a járványügyi intézkedésekről.

Egyetlen kórház, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet végül válaszolt, Óváry Csaba főigazgató leveléből kiderült: az április 16-a előtti heti átlagosan 110-es műtétszám 30 sürgős beavatkozásra csökkent, a 170 finanszírozott aktív ágyból 102-t kellett felszabadítani a járványügyi intézkedés miatt.

A válaszból az is kiderült, hogy nem kellett beteget hazaküldeni, mert az ellátások felfüggesztése miatt 35 százalékosra csökkent az ágykihasználtság már a minisztériumi határidő előtt.

A válaszról Tóth Bertalan ezt írta Facebookon: „a veszélyhelyzeti intézkedések következtében csak ebben az intézményben a beavatkozások közel háromnegyedét elhalasztották ebben az időszakban. (...) Ha ezt az arányt kivetítjük a teljes magyar egészségügyi rendszerre, akkor az elmúlt másfél hónapban a kormányzat hatalmas áldozatot követelt azoktól a betegektől, akiknek - ha az életét azonnal nem is veszélyezteti, de - életminőségét jelentősen rontja az a betegség, amelyet műtéti beavatkozással javítani lehetne. A várólisták eddig is hatalmasak voltak, ezzel a kormányzati intézkedéssel nem rövidültek.“

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.