Egyeztetés nélkül jelentett be egy oktatót az SZFE új vezetése

  • narancs.hu
  • 2021. január 28.

Belpol

Pálfi Szabolcs közleményben jelezte, hamis a vezetőség állítása.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Vidnyánszky Attila kuratóriuma által irányított és autonómiájától megfosztott Színház- és Filmművészeti Egyetem új oktató, Koltai Lajos operatőr bevonásával kívánja elindítani az őszi félévtől a mesterképzésre járó filmrendező hallgatók oktatását.

Csütörtök délután az MTI-nek eljuttatott közleményben bővebben is részletezik, kik fognak a jövőben az egyetemen tanítani. „Elismert szakemberek – mások mellett András Ferenc Kossuth-díjas rendező és Koltai Lajos Kossuth-díjas rendező, operatőr, a nemzet művésze – irányítják a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) szeptemberben induló mozgóképes osztályok munkáját” – írják.

Ebben a felsorolásban szerepel egy új osztály indításával kapcsolatban Pálfi Szabolcs neve is: „A látványtervező művész mesterképzés osztályfőnökei Esztán Mónika és Pálfi Szabolcs látványtervezők lesznek.”

Pálfi azonban a Facebookon közzétett nyilatkozatban jelzi, hogy az egyetem a megkérdezése és beleegyezése nélkül szerepelteti a nevét az új osztályt indító oktatók között.

A SZFE új vezetése MTI-hez ma eljuttatott közleményéből értesültem arról, hogy a 2021/2022-es tanévben az újonnan induló...

Posted by Független Szabad Egyetem on Thursday, January 28, 2021

Mint írja: „A SZFE új vezetése MTI-hez ma eljuttatott közleményéből értesültem arról, hogy a 2021/2022-es tanévben az újonnan induló látványtervezés osztály egyik vezetője leszek.” Majd rögtön hozzáteszi: „Mint ez SZFE oktatója, egyszer valóban egyeztettem Sára Balázzsal, az újonnan kinevezett intézetvezetővel, de csak és kizárólag a jelenlegi osztályaim II. félévi órarendjéről és jövőjéről.

Új osztály indítása nem került szóba, és mint azt korábban is jeleztem – 2020. december 22-én megjelent –, új osztály vezetését nem is vállalom.

Sajnálatosan az SZFE részéről egy újabb hamis állítás került a közvélemény elé, amit vissza kell utasítanom.”

Az egyetem vezetése egyelőre nem reagált Pálfi Szabolcs közleményére.

Frissítés: Szarka Gábor, az SZFE kancellárja az MTI-vel azt közölte, hogy értetlenül állnak Pálfi Szabolcs bejelentése előtt, ő ugyanis jelenleg is az egyetem főállású oktatója, egyetemi tanársegéd. Hozzátette: sok neves szakembert kértek fel újonnan oktatásra, de mivel Pálfi Szabolcs jelenleg is az SZFE szerződéssel rendelkező munkatársa, így esetében automatikusnak tekintették, hogy szeptembertől új osztállyal folytatja eddigi munkáját.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.