Operatív törzs: kampányoltás indult

  • narancs.hu
  • 2021. január 28.

Belpol

Csütörtökön megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányszerű oltása.

Ahogyan arról beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy Március 1-ig meghosszabbítja a kormány a járványügyi korlátozásokat. Gulyás ezen kívül arra is kitért, hogy a kormány úgy döntött, felgyorsítja a vakcinák engedélyeztetési folyamatát, vagyis minden, a világban alkalmazott olyan vacina, amit már 1 millió embernél többen megkaptak, mintegy automatikusan megkapja majd a magyarországi felhasználási engedélyt.

Eközben a Népszava kérdezte meg az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet arról,  mi győzte meg a hivatalt az orosz vakcina felhasználási engedélyének kiadására, miközben a szakértők azt állították, hogy a klinikai vizsgálatban nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint ami most forgalomba kerülhet. Válasz helyett az OGYÉI kiadott egy közleményt, miszerint a felkért szakértők kételyei ellenére valóban engedélyezték a vakcina vészhelyzeti felhasználását, ám ezért a felelősség egy részét áthárították a Nemzeti Népegészségügyi Központra.

Ezt követően jelentette be Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján, hogy megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányszerű oltása – számolt be róla az MTI.

Galgóczi elmondta, a most kezdődött oltási kampány összesen 1845 intézményt – többségében idősotthont, de más bentlakásos intézményt, például pszichiátriai intézményeket – érint. Az oltások beadásában 143 oltócsoport vesz részt. A cél az – fogalmazott az osztályvezető –, hogy a következő napokban minden idősotthonba, bentlakásos intézménybe eljussanak, hiszen a fertőzés az egészségügyi dolgozók mellett a nagyobb közösségben élő időskorúakat veszélyezteti a leginkább. A kampány első napján 220 intézménybe jutnak el az oltócsoportok, és az előzetes jelentkezések alapján 13 ezer bentlakó, gondozott és dolgozó oltását tudják elvégezni. Galgóczi hangsúlyozta: az oltócsoportok csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap is intenzíven oltanak majd.

Mint arról beszámoltunk, a kormány tájékoztatási oldalának adatai szerint az elmúlt 24 órában 1569 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 363 450 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 291 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 249 003 fő, az aktív fertőzöttek száma 102 156 főre csökkent.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.