Lázár: "Az olyan magamutogatásokat, mint a Pride, meg kell szüntetni"
A miniszter szerint a pedofília elleni fellépéshez van köze a Pride ellehetetlenítésének is. Szerinte "minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb a magyaroknak".
A miniszter szerint a pedofília elleni fellépéshez van köze a Pride ellehetetlenítésének is. Szerinte "minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb a magyaroknak".
A gyülekezési jog csorbítása ellen rendezett szokásos keddi tüntetés az Erzsébet hídon beszédekkel kezdődött, majd vonulás után a Várban folytatódott. Hadházy Ákos a Várban töltött éjszaka után csak szerda délután kíván ismét visszavonulni az Erzsébet hídra.
A lap úgy tudja, távozik posztjáról a Kúria főtitkár-helyettese, aki maga is tagja volt annak a tanácsnak, amely engedélyezte Hadházyék egyik hídfoglalását.
Egy muhi csatáról tartott előadás végére szőtte bele minősítgetéseit Töll László.
A magyar miniszterelnök egy tíz éve húzódó felújítás végét közvetítette élőben is, az M44-es gyorsforgalmi út zárószakaszának átadását előkerült Ukrajna is.
A rendőrség erőszakossá váló tüntetésről beszél közleményében.
Tanulmányban kritizálták Varga Zs. András munkáját a Magyar Jogászgyűlésen, aki kirohant, és hazarendelte kollégáit is.
Egy ideig tagadta a létezését, a hirdetésen viszont már az ő neve van ott.
A Tisza Párt elnöke szerint Kollár Kingának egy hibája van: hogy beszél angolul.
Lehullt lepelről írnak a dolgozók, miután Schmidt Mária az intézmény bezárását követelte.
Hiába jutottak el páran a Várba, Sulyok Tamást nem találhatták otthon.
Nem fizettek be egy perköltséget, de a tényleges ügynek még messze nincs vége.
140 igen és 21 nem szavazattal fogadták el a gyalázatos és idióta változtatásokat, amelyek alapján ellehetetleníthetik a Pride-ot, korlátozzák a gyülekezési jogot, felfüggeszthetik az állampolgárságot, alkotmányba írják, hogy az ember vagy férfi, vagy nő.
Az épület rakpart felőli autós bejáratát és a Balassi Bálint utcát zárták el az ellenzéki párt politikusai, de a helyszínen sokkal több az egyenruhás.