Eladta a Villányi úti pártházat az MSZP

  • narancs.hu
  • 2024. július 12.

Belpol

Az új tulajdonos diákszállót és irodákat alakít ki benne.

Eladta a Villányi úti székházat a Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) köthető Szociális Demokráciáért Alapítvány – tudta meg az rtl.hu.

A portál információ szerint a 6828 négyzetméteres telken található ingatlant – amelyben az Edutus Egyetem is működött – az a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt RFR Ingatlanalap vásárolta meg, amely a Concorde Csoport tagjaként jött létre kifejezetten erre a projektre idén februárban. A márciusi tranzakció vételáráról üzleti titokra hivatkozva az MSZP és a Recorde Alapkezelő sem adott tájékoztatást, de a párt állítása szerint független értékbecsléssel állapították meg a kért összeget.

A földhivatali dokumentumok szerint az ingatlant a tranzakciót megelőzően jelentős összegű jelzálog terhelte: 2020-ban 400 millió forintot, 2022-ben 250 millió forintot, 2023-ban pedig 200 millió forintot jegyeztetett be a Leisztinger Tamáshoz köthető Kreditor Zrt. Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója az rtl.hu megkeresésére közölte:

szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, amelyben 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat alakítanak ki.

A projekt társbefektetője és a fejlesztés vezetője a Forestay Group, amelyhez a Dean’s Home Budapest diákszállás is köthető. Az átalakítással a tevrek szerint már szeptemberre végeznek, a kollégium pedig a Móricz Student Living nevet kapja majd. Az üzemeltető több egyetemmel is tárgyal a szobák hasznosításáról, de közvetlen kapcsolatban is áll külföldi diákokkal. A látványterveket várhatóan a jövő héten mutatják be.

Tóth Bertalan, a Szociális Demokráciáért Alapítvány kuratóriumi elnök a portál megkeresésére azt írta, a tulajdonosi jogokkal rendelkező alapítvány több hónapig tartó, meghívásos versenyeztetési eljárás során adta el a Villányi út 11–13. szám alatti ingatlant. Tájékoztatása szerint az eljárás első fordulójában 11 érdeklődő jelezte szándékát az ingatlan megvásárlására, közülük hatan adtak írásos ajánlatot is. Ezután a két legmagasabb ajánlatot tevő pályázóval folytatták a tárgyalásokat.

A párt egyelőre nem árulta el, hogy mik a terveik a bevétellel, illetve hogy hol folyik majd a központi vezetés munkája. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az eddigi társelnökök, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre a június 9-i választás után mondtak le pozíciójukról, miután a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség csak 8 százalékot ért el az európai parlamenti választáson.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk