Elbukott az elszámoltatás
AlmaUssy_teUr_Budapest_copy.jpg

Elbukott az elszámoltatás

  • narancs.hu
  • 2017. október 17.

Belpol

Újabb két, a Fidesz szerint emblematikus ügy zárult le vádemelés nélkül.

A 2010-es választási kampányban a Fidesz egyik legnagyobb ígérete az elszámoltatás volt, sorra jöttek elő az olyan ügyekkel, melyekben eredményeket, a bűnösök letartóztatását ígérték. A Magyar Nemzet azt írja, két ügyben is lezárult a nyomozás, eredménye pedig egyiknek sincs.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hét év nyomozás után szüntette meg a sanghaji világkiállítás gyanús kifizetései miatt indult nyomozást. A hivatali visszaélés gyanúja miatt indított eljárás arra jutott, hogy „nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése”.

A sanghaji expó ügyében először 2010 júliusában egy magánszemély, majd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) tett feljelentést a vélelmezett túl- és fiktív számlázások miatt, írja a lap. A világkiállításra 3,2 milliárd forint ment el, a pavilont egy olyan cég építhette meg, mely nem felelt meg az előzetes pályázati kiírásoknak.

A Központi Nyomozó Főügyészség pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy nyáron megszüntették a nyomozást a VII. kerületi ingatlaneladásokkal kapcsolatban. A feljelentést a jelenlegi polgármester, Vattamány Zsolt tette hét éve: szerinte három ingatlan eladása illetve apportálása miatt több száz millió forint kár érte a kerületet. Az Almássy téri Szabadidőközpont és egy Kertész utcai épület eladásával 400 milliót bukhatott Erzsébetváros Vattamány szerint, ahogyan áron alul apportált a került egy Akácfa utcai ingatlant is. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozást azonban lezárták, mert a nyomozás adatai alapján itt sem nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.