Elkészült az ellenzék közös választási törvényjavaslata

  • narancs.hu
  • 2017. október 16.

Belpol

Ha lepattintja a Fidesz, polgári engedetlenségi akciók kezdődnek.

Nyolc ellenzéki párt képviselőinek közreműködésével elkészült a Közös Ország Mozgalom törvénymódosítás-tervezete, ami alaposan megváltoztatná a jelenlegi választási rendszert. A módosítás alapján például nem fordulhatna elő az, ami legutóbb, hogy tudniillik 44 százalékkal lett kétharmados párt a Fidesz. Egy párt ugyanis csak olyan arányban lehetne jelen a parlamentben, amilyen arányban a szavazatokat kapta. Ugyancsak változás lenne a bejutási küszöb 5 százalékról 4-re csökkenése, illetve az is, hogy 110-110 mandátumot osztanának ki a választókerületi jelöltek és a listák alapján, kettőt pedig a határon túli magyarok szavazatai szerint. A javaslat szerint listán nem szerepelhet egymás után három azonos nemű jelölt, ami azt jelenti, hogy a képviselők legalább harmada nő lenne. A 444.hu cikke szerint „a javaslatnak az eredeti tervek szerint már szeptember 20-án meg kellett volna születnie, ami azért fontos, mert a Közös Ország Mozgalom közölte, ha október 23-ig nem szavazza meg a törvényjavaslatot a parlament, polgári engedetlenségi akciókat kezdenek”

A mozgalom képviselői azt nyilatkozták portál kérdésére – Reálisnak tartják-e, hogy ennyi idő alatt döntés szülessen egy komplett választási rendszerről? –, hogy ez attól függ, látnak-e bármi nyitottságot a kormánypárt részéről. Ha nem látnak, vagy a parlament elé sem kerül a javaslat, akkor elkezdik az akciózást.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.