Elindult az előválasztás második fordulója

  • narancs.hu
  • 2021. október 10.

Belpol

Hat napig tart és 475 településen lehet szavazni.

Ma reggel elindult az előválasztás második fordulója és október 16-án, szombaton 20 órakor ér véget az előválasztás második fordulója. Ismét több ezer aktivista várja az ellenzéki választókat az ország 475 településen működő szavazópontokon – közölte az Országos Előválasztási Bizottság.

A második fordulóban már az egész ország egy választókerületnek számít, azaz minden választásra jogosult személy bárhol tud érvényesen szavazni. A választásra jogosultság feltételei nem változtak, azaz a választáson a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, 2004. április 1-ét megelőzően született, érvényes fényképes igazolvánnyal és lakcímkártyával (vagy régi típusú személyi igazolvánnyal) rendelkező magyar állampolgárok vehetnek részt.

A szavazópontok egy része ismét úgynevezett "fix sátor" lesz, melyek a teljes szavazási időszakban ugyanott és ugyanolyan nyitvatartásban fogadják a választópolgárokat. Ezek mellett működnek majd a mozgó sátrak, amelyek más-más helyszíneken fognak majd szavazási alkalmakat biztosítani az ellenzéki választópolgároknak.

Kilenc órakor elindul az online szavazás is. Ismét az elovalasztas.hu oldalon lehet online szavazni. Aki az első fordulóban már szavazott, annak nem szükséges ismételten megadnia az adatait, azonban a videós azonosítást újfent el kell végeznie. A videós azonosításra nyitva álló időszak mindennap 9.00-21.00 óra.

A szavazatokat október 17-én, vasárnap fogják megszámolni. A számolás egy, központi helyszínen lesz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.