Márki-Zay: Hozzák el a szomszédjaikat, hozzanak el mindenkit

  • narancs.hu
  • 2021. október 10.

Belpol

A miniszterelnök-jelölt szavazásra buzdít és egymillió forintot ad annak, aki csalást észlel.

Ma reggeltől lehet szavazni az ellenzéki előválasztás második fordulójában, amely során több mint 400 településen és online is lehet voksolni. Márki-Zay Péter élő videóban jelentkezett be és mindenkit szavazásra buzdított. Mint mondta, Karácsony Gergelynek is megvoltak azok a közvélemény-kutatások, amelyek arról szóltak, hogy Márki-Zay Péterrel meg tudja verni az ellenzék Orbán Viktort a jövő évi választásokon, Dobrev Klárával azonban nem.

„Hozzák el a szomszédjaikat, hozzanak el mindenkit. Hogyha alacsony lesz a részvétel, akkor Dobrev Klára nyerhet és Orbán Viktor nyugodtan aludhat” – mondta Hódmezővásárhely polgármestere, aki arra is kérte a szavazókat, hogy azok beszéljenek DK-s ismerőseikkel, DK-s édesanyjukkal és győzzék meg őket, hogy ne a DK jelöltjére, hanem rá szavazzanak.

Márki-Zay továbbá arra figyelmeztet, hogy a DK mellett a Fidesz is mozgósítani fog, ezért fennáll a választási csalás veszélye. Ha valaki szervezett választási csalást leplez le, az egymillió forintot kaphat jutalmul.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.