Elindult az újabb kormányellenes tüntetés, a tömeg már az Erzsébet híd irányába vonul – Fotók

  • narancs.hu
  • 2018. április 21.

Belpol

A szervezők szerint több tízezren vannak.
false

Nem sokkal negyed hét után indult el a tömeg a budapesti Kossuth térről a mai kormányellenes tüntetésen. A szervezők a Parlament előtt azt mondták be a mikrofonba, hogy több tízezren vannak a tüntetők. Hogy pontosan mennyien indultak el a Szabad sajtó útig, egyelőre nehéz megsaccolni, sokan vannak, de annyian nincsenek, mint az egy héttel ezelőtti megmozduláson. Bár az is igaz, hogy folyamatosan érkeztek akkor is, amikor a sor eleje elkezdett sétálni, a vonulókhoz most is sokan csatlakoznak.

false

Beszédek az Erzsébet hídnál lesznek, több más mellett felszólal Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Unyatyinszky György, a nemrég bedöntött Magyar Nemzet újságírója és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

false

Olykor zúg a már szokásosnak mondható „Orbán, takarodj!” és a „Mocskos Fidesz!”, egyelőre békésen vonulnak az emberek.

false

 

false

A fotókat Pál Péter és Sióréti Gábor készítette.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.