Elkészült a Petőfi-film paródiája is

  • narancs.hu
  • 2024. március 17.

Belpol

A fókuszcsoport rosszul reagált a márciusi ifjak követeléseire.

Most vagy soha! premierjéhez időzítve paródiavideót forgatott a filmről a Magyarország Kedvenc Műsora. Mint a 24.hu írja, a kisfilmben Lengyel Tamás, Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra játsszák a forradalmárokat, akik Landerer Lajosnál (Janklovics Péter) igyekeznek kinyomtatni a 12 pontot. A fókuszcsoport azonban rosszul reagált a forradalmi követelésekre.

Mivel nem állt rendelkezésünkre 6 milliárd forint, ezért csak egy jelenetre futotta. A történelmi filmek kapcsán egy mondás van a filmiparban – ahogy történhetett volna –, így mi is elképzeltünk valamit. A 12 pont létrejöttét és azt, hogy a történelmi hűségre való törekvés nem a fő szempont. 

Mert az kit érdekel. Legfeljebb a történészeket. De a történészek meg kit érdekelnek. Senkit" – írták ajánlójukban a készítők. A jelenetet a Hírcsárda írta, Horváth János Antal rendezte.

A Petőfi-film kritikája itt olvasható.

A paródia alapjául szolgáló filmről egyébként annak producere, Rákay Philip azt mondta, „a vetítéseken spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.