Elkészült a Takaró által kipofozott Nemzeti alaptanterv

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 2.

Belpol

Jövőre vezetik be.

Kásler Miklós azt mondta, a Nemzeti Alaptanterv (NAT) a klasszikus értékekre, de a legkorszerűbb módszerekre és eszközökre támaszkodik – olvasható a Magyar Nemzetben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője hozzátette, a digitális és a hagyományos tankönyveket minden magyar diáknak ingyenesen bocsátanak rendelkezésére 14 milliárd forint értékben.

A NAT érdekessége, az elkészítéséhez felkérték Takaró Mihály szélsőjobboldali irodalomtörténészt, aki Kertész Imrét nem tartja magyarnak, Esterházy Pétert pedig nem tanítaná, ugyanis ő kultúraromboló. Takaró a munkájáért 480 ezer forintot kap havonta.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.