Szavakban már nagy az egység: az ellenzéki szónokok már Orbán bukását vizionálják

  • B. Papp Máté
  • 2019. március 15.

Belpol

Közösen tüntetett a rendszer ellen az ellenzék. A több órás demonstráción közel 20-an szólaltak fel és lyukat beszéltek a hallgatóság hasába.

"Nincs reménytelenül nyomasztó és sötét tél, ami után ne jönne tavasz" - kezdte beszédét Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester volt az egyik fő szónoka a március 15-i közös ellenzéki megemlékezésnek, amit a pártok és a civil szervezetek a Szabad sajtó úton tartottak péntek délután.

Mint ismeretes, az ellenzéki pártok ugyan a délelőtt folyamán külön is megtartották a maguk megemlékezéseit, de belementek abba, hogy az ilyenkor szokásos délutáni tüntetésen már közösen vesznek részt.

Az eseményre csaknem két tucat szónok jelentkezett be, így Márki-Zay, Dobrev Klára a DK-tól, Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, a jobbikos Jakab Péter, a szocialistáktól Kálló Dániel, Donáth Anna (Momentum) és Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője.

A sors fintora

"Amíg egy országot drámaian megoszt egy hatalom, nem lehet nemzetről beszél. Összefogás erejével visszaszerezzünk a nemzet szó valódi erejét. Ezért jött létre a Mindenki Magyarországa Mozgalma" - mondta a mozgalom vezetőke, Márki-Zay a tüntetésen. Azt fejtegette, a hatalom tudja, hogy az összefogás veszélyes. A sors fintora szerinte, hogy egy bukott választás, egy év kemény győzködés után most valamennyi ellenzéki párt képviselői megjelenjenek.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Márki-Zay optimistán arról beszélt, hogy az őszi önkormányzati választásokra máris megvalósult az egyéges ellenzék: közös jelölt van már Szombathelyen, Egerben, Miskolcon és még sorolhatnánk. Ha ezeken a helyeken sikerült, bárhol sikerülhet. Az EP-választás nem lett összefogás.

Arról is beszélt, hogy a helyi közösségek felszabadításához tisztességes önzetlen emberek. "Fideszes forrásokból tudjuk, hogy kiadta a parancsot: egyetlen vidéki város sem kerülhet ellenzéki kézre. Meg fogja küldeni a selyemzsinórt, azoknak, akiknek a körzetében városok esnek el. Nektek csak meg kell találni az egyetlen ellenzéki jelöltet" - mondta a független polgármester.

false

Márki-Zay és Magyar György, ügyvéd

Fotó: Németh Dániel

Az ellenzék ellenzéke

"Két hónap múlva EP-voksoláson önállóan indulunk, de nem egymás ellen. Majd az önkormányzati választáson a Fideszt kisebségbe kell szorítani" - jelentette ki Dobrev Klára.

Dobrev Klára

Dobrev Klára

Fotó: Németh Dániel

A DK listavezetője, a pártelnök, Gyurcsány Ferenc felesége arról beszélt, az ellenzéknek idén három feladata van: folytatni a lázadást, ami decemberben a rabszolgatörvény ellen indult, az EP-választásokon kisebbségbe kell szorítani a Fideszt, és végül vissza kell szerezni a városokat és a falvakat. "Aki megtörni az ellenzék egységét, az ellenzék ellenzéke lesz" - fejtegette annak a pártnak a listavezetője, amely hallani sem akart a közös indulásról az EP-választáson.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A jobbikos Jakab Péter azt mondta, "Orbán Viktor ma lemerészkedett, hogy az alatvalóival ünnepeljen. Történt egy kis félreértés. Március 15-e nem a zsarnok ünnepe, hanem a népe. Nem a Habsburgokat ünnepeljük, hanem forradalmárokat."

"Örülök, hogy 1848-ban nem élt Soros György. Mert Rogán kitálalta volna, hogy a jobbágyok sorosbérencek" - mondta a jobbikos politikus, aki a beszéde egy pontján egyenesen elmebetegnek nevezte Orbánt. Arról is beszélt, hogy okkal választotta pártja az ellezéki összefogást, mert nem azt nézik, ki áll mellettük a színpadon, hanem azt, kik állnak mögöttük.

A Momentumot Donáth Anna képviselte, aki szintén az egységről szónokolt. Azt mondta: ahhoz, hogy valódi egység legyen, nem elég valamit tagadni, a király elüldözésére buzdítani, hanem ki kell találni, hogyan lehet az ország valóban jobb, igazságosabb és boldogabb, mint amiben jelenleg élünk.

Előbb el kell zavarni a Fideszt

Kálló Dániel, a szocialisták 19 éves szónoka - aki felkerült az MSZP EP-listájára - a fiatalok problémáiról beszélt. Szerinte a fiatalok azért mennek, mert “szerte néznek és nem lelil honukat az országban”. Azt mondta, azért van ez, mert úgy érzik, nincs beleszólásuk a dolgokba, mert a döntési jogot is elveszi tőlük a hatalom.

A pártok szónokai a színpadon

A pártok szónokai a színpadon

Fotó: Németh Dániel

 

"Gúnyolódtak, hogy miért van ilyen sok felszólaló. Nekünk ebből kell előnyt kovácsolni. Az ellenzék akkor lesz sikeres, ha a sokszinűségből tud egységet kovácsolni. Ha nem akarjuk megmondani a másiknak, hogy mit csináljunk, hanem megtanulunk együtt a cselekedni" - magyarázkodott az LMP-s Turcsány Szabolcs, aki szerint mindenekelőtt való, hogy a Fidesz el legyen zavarva.

"Sok beszéd helyett, sok munkára van szükség. Saját magunk megszervezésére van szükség. Kitartó elszántságra van szükség. Sok sok ezer ember megértette. 470 000 aláírás összegyűlt az európai ügyészségért" - jelentette be a tüntetésen Hadházy Ákos, aki azt szorgalmazta, hogy a választásokon legyen mindenütt ellenzék ellenőr.

A liberális Bősz Anett a Fidesz jelmondatát ellemezte: "legyen béke, szabadság és egyetértés". Bősz szerint ez számukra azt jelenti, hogy hagyják őket békén és szabadon garázdálkodjanak. Egyetértés: elveszik az emberektől ez egyet nem értés jogát. A politikus azt mondta, ő is támogatja, hogy legyen egyetértés, de ne a vita helyett, mert ez az, ami elhozhatja a békét és a szabadságot. Ezért szerinte a kormány nem méltó március 15-e örökségére.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője azt mondta, májusban nagy a tét: Oroszország vagy Európa? Tisztesség vagy korrupt állam? Szerinte Orbán és a hozzá hasonló populista politikusok háborút hirdettek az EU ellen, ezért a szavazók, az ellenzék dolga épphogy megvédeni a választáson Európát.

Márciusi kiáltvány

A tüntetés végén a szervezők közzé tették a Márciusi kiáltványnak nevezett dokumentumot, ami a következőket tartalmazza:

  • Állam nem szolgálhatja egyetlen párt érdekeit sem.
  • Mindenkinek egyformán kell részesülnie a jogokból.
  • Követelik a sajtó szabadságát.
  • Közös harc a szegénység ellen.
  • Az állam nem uszíthat saját állampolgárai ellen.
  • Az ellenzék megfogadja: egységesen lépnek fel az ellen, hogy kivezessék Magyarországot az EU-ból.

A szervezők megígérték: a kiáltványt kitűzik majd a parlamentben is.

A tüntetésen nemcsak politikusok, hanem civilek, diákok, szakszervezetisek is felszólaltak. Tiltakoztak a fóti gyerekközpont megszüntetése, a hajléktalanok üldőzése, a túlóratörvény ellen. A szónoklatokban közös volt, hogy élesen bírálta az Orbán-rendszert, és a Fidesz leváltásáról értekeztek.

Figyelmébe ajánljuk