Ellopták egy játszótér terveit? Meggyanúsították a Magyar Péter tüntetésén szónokoló szigetszentmiklósi polgármestert

Belpol

A játszótér megvalósítására kiválasztott tervező-kivitelező már szerződéskötés előtt állt, végül mégsem ő kapott megbízást az önkormányzattól. A vállalkozó szerint terveit ellopták, azt felhasználva csináltatták meg mással. Feljelentése nyomán a NAV szellemi tulajdon megsértése miatt nyomoz, a polgármestert meggyanúsították.

A 2019-es őszi önkormányzati választás után kereste fel Nagy Jánost, ajánlva munkáit az akkor még létező ellenzéki összefogás frissen megválasztott polgármesterének – emlékezett a történet kezdeteire lapunknak a játszótér építéssel foglalkozó vállalkozó. S. Tibor több helyszínbejárás után tervezte meg a Szigetszentmiklósra kerülő játszóteret, az átadásra a 2020-i gyermeknapot jelölték ki. A látványtervet a polgármester saját közösségi oldalán is megosztotta, de a város Facebook-oldalára is felkerült, és a helyi önkormányzati lap is publikálta. Nem volt kétséges, hogy hamarosan új játszóteret vehetnek birtokba a gyerekek. A terv a képviselő-testület tetszését is kiérdemelte, a megvalósításhoz költségvetési forrást szavaztak meg.

Tavaszra azonban elapadt a városvezetés ambíciója, nem sokkal a szerződéskötés előtt. A vállalkozó arra következtetett, időhúzásba kezdtek: a hivatal játszótér projektért felelős munkatársa előbb szabadságra távozott, visszatérve új költségvetést kért, majd új pályáztatást jelentett be. „Ebből már világos volt, hogy nem velem akarják már a játszóteret” – mondta a Narancs.hu-nak S. Tibor. Azt viszont nem feltételezte, hogy a terveit engedélye nélkül valósítja meg végül az önkormányzat. Meggyőződése szerint az átadott játszótér a tervei szerint, annak lebutított változatában jött létre, lopás történt, ezért feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A NAV elrendelte a nyomozást szellemi tulajdon megsértése gyanújával. A vállalkozó eddig két meghallgatáson volt jelen, legutóbb tavaly ősszel. Megjegyezte, a városvezetés nevetséges összegű fájdalomdíjjal akarta leszerelni addigi munkáiért, amit természetesen nem fogadott el.

A játszótér terveinek felhasználása miatt a NAV meggyanúsította Nagy Jánost, Szigetszentmiklós polgármesterét, aki erről maga számolt be közösségi oldalán március 9-én. „Egy 2020-as ügyről van szó, egy kézzel rajzolt »csúszdás kastély« bekerült a Kisváros újságba, illetve közzé lett téve a városi Facebook oldalon. A rajz szerzői jogsértése a téma. (…) Az ügyben a gyanúsítás ellen természetesen panasszal éltem, nem követtem el bűncselekményt” – írta. Nagy János a játszótér ügyében folyó nyomozást a politikai harc következményének tartja, amely mégsem tántorította el. „Folytatódik a politikai hadjárat ellenem. Elsőként szögezzük le, ha ez az ára annak, hogy városunkban játszóterek épüljenek, havonta vállalom a gyanúsítást, lejáratást, támadást. (…) Aztán hirtelen 4 év elteltével, 3 hónappal a választások előtt gyanúsít meg a hatóság, engem. Nem hiszek a véletlenekben, ennyire pedig végképp” – írta bejegyzésében.

Szigetszentmiklóson kilenc polgármester jelölt áll rajthoz, Nagy Jánost a két hónapja bejegyzett Egységben a Városért Egyesület jelölte. Az átalakított ellenzéki összefogásban a DK- Párbeszéd-LMP-MSZP-Nép Pártján-koalíció Kocsis Évát indítja. Nagy bejegyzésében Kocsist is megemlítette, aki a helyi lap és a közösségi oldal tartalmáért felelős volt egy ideig. Kocsis válaszposztjában közölte, hogy a rajz nyilvánosságra hozatala idején már nem dolgozott a lapnál, és felhívta a figyelmet arra, a NAV már 2021-ben megindította az eljárást. A játszótérterv-lopás nyomozásának előzményére úgy emlékezett, 2020 januárjában Nagy János azzal kereste meg az akkor még működő ellenzéki frakciót, „hogy mivel nagyobb beruházás nincs az asztalon, szeretne valami szépet és látványosat csinálni, ami az ő nevéhez kötődik. Bemutatott a frakciónak egy ceruzarajzot a tervezett játszótérről. Az elnagyolt, költségtervezésre teljességgel alkalmatlan rajzot többen is megmosolyogták, és az volt a véleményük, ennek alapján nem lehet 50 millió forintot megszavazni. Nagy azonban megígérte, hogy a képviselő-testületi előterjesztés rendben lesz. A polgármester ezután a hivatali munkatársakkal elkészíttette az előterjesztést, majd a képviselő-testületi ülésen maga indítványozta az 50 milliós beruházás elfogadását egy ceruzarajz alapján. Az elfogadott határozat Nagy Jánost hatalmazta fel a szükséges beszerzések lefolytatására. A ceruzarajzot – munkaviszonyom végét követően – a városi FB oldalon és egy hónap múlva a Kisváros újságban is közzétették” – idézte fel.

Szigetszentmiklóson az ellenzéki összefogást Jószai Attila helyi DK-s képviselő hozta össze 2019-ben, ennek köszönhetően került Nagy a polgármesteri székbe a DK-Momentum-MSZP-LMP-Jobbik-Mindenki Magyarországa jelöltjeként. Az együttműködés azonban már 2020 nyarán megrogyott, 2021-ben pedig a szembenállás már szavazatokban is megmutatkozott: a polgármester nem kapta meg egy terület beleterületbe vonásához a szükséges szavazatokat a testületben. A feszültség tovább éleződött, amikor Nagy János takarékossági okokra hivatkozva Jószait leváltotta alpolgármesteri tisztségéből – néhány nappal azután, hogy a DK-s alpolgármester felesége, Jószai Teodóra bejelentette indulását az ellenzéki előválasztáson. A kormányhivatal Jószai elmozdítását jogsértőnek minősítette, mégsem kapta vissza pozícióját, annak ellenére, hogy a képviselő-testület többsége semmissé tette, és ki nem fizetett bérét is megszavazta. Jószai pert indított az önkormányzat ellen, amit elsőfokon megnyert.

A polgármester a 2022 júniusi időközi választás eredményére hivatkozva – amely Tóth Pál fideszes jelölt kétharmados sikerét hozta – újraosztotta a bizottsági, felügyelőbizottsági helyeket. Mindezt úgy, hogy leváltotta az önkormányzati bizottságok éléről a momentumos és a DK-s bizottsági elnököket, a felügyelő bizottságokban lecserélt két ellenzéki tagot, helyükre fideszes politikusokat jelölt. A személycseréket a fideszes képviselők támogatásával szavazta meg a képviselő-testület. A polgármester 2022 júliusban lapunknak tagadta, hogy a Fidesz irányítaná döntéseit, Jószai szerint ugyanakkor úgy látta, hogy Nagy puccsott követett el velük szemben. Nagy a későbbiekben is élvezte a fideszes képviselők bizalmát, szavazataiknak köszönhetően vehette fel 6,6 millió forintos jutalmát.

A szigetszentmiklósi polgármester országosan is ismertté vált idén április 6-án, amikor Magyar Péter demonstrációján állt ki százezer ember elé. A Kossuth téri tüntetésen a DK és a Fidesz összeborulását ekézte, azt állítva, hogy volt DK-s alpolgármestere a Szigetszentmiklóson élő Kövér László házelnökkel folytat egyeztetéseket. Jószai Attila hazugságvizsgálós teszttel igazolta Nagy állításának valótlanságát.

A Narancs.hu többször megkérdezte Kövér Lászlót Nagy kijelentésének hitelességéről, de választ nem kaptunk. Megkérdeztük több alkalommal a polgármestert is a nyomozással kapcsolatban, ám nem reagált. A NAV ugyancsak nem válaszolt megkeresésünkre.

(Címlapképünk forrása: Nagy János Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.