Elmaradt még egy fideszes sajtótájékoztató

  • narancs.hu
  • 2019. október 12.

Belpol

Ezúttal Szegeden.

Elmarad Nemesi Pál polgármesterjelölt és Bartók Csaba, a Fidesz szegedi elnöke sajtótájékoztatója, amelyet „Most vasárnap válasszunk sikeres jövőt Szegednek!” címmel hirdettek meg – írta meg az MTI, amit az Index vett észre.

A sajtótájékoztatót 10 órakor tartották volna a helyi Fidesz-irodában, a párt nem indokolta meg a döntését.

Hasonló – ám jóval súlyosabb – eset történt tegnap délután, ugyanis a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt is meghirdetett egy sajtótájékoztatót, amit azonban nagyjából egy órával később lemondtak. Később pedig a kormánypárti Magyar Nemzetben megírták, hogy Győr polgármesterének le kell mondania, viszont az cikket később leszedték.

Borkai megkapta a selyemzsinórt a Magyar Nemzetben, aminek aztán hirtelen nyoma veszett

Teljes a káosz a Fideszben: nem tudják eldönteni, hogy kirúgják-e a győri polgármestert. „Borkai Zsolt leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak. Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.