Elutasította a strasbourgi bíróság Karsai Dániel beadványát

  • narancs.hu
  • 2024. június 13.

Belpol

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem sérülnek Karsai emberi jogai azzal, hogy nem hozhat életvégi döntést. 

Elutasította az életvégi döntés jogáért harcoló Karsai Dániel beadványát a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

A hvg.hu beszámolója szerint az EJEB ítéletében azt írta: a Karsai Dániel kontra Magyarország ügyben a bíróság 6 szavazattal 1 ellenében úgy ítélte meg, hogy nem sérültek az ügyvéd emberi jogai az Európai Egyezmény 8. cikke (a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog) alapján. Valamint nem sérti a 14. cikket (a megkülönböztetés tilalma) sem a 8. cikkel összefüggésben, vagyis elutasították a beadványát.

Sajtóközleményében az EJEB azt írta, hogy Karsai esetében az esetleges hibáknak potenciálisan széles körű társadalmi következményei és kockázatai vannak, és az orvosok által asszisztált öngyilkosság visszaélések kockázatát rejti magában.

Kiemelték, hogy bár egyre inkább terjed az eutanázia legalizálása felé mutató tendencia, az Európa Tanács tagállamainak többsége továbbra is tiltja az orvosilag támogatott öngyilkosságot és az eutanáziát. Az államnak tehát széles mérlegelési jogköre volt e tekintetben, és a Bíróság megállapította, hogy a magyar hatóságok nem mulasztották el a méltányos egyensúly megteremtését a és nem lépték túl ezt a mérlegelési jogkört.

Azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a megfelelő jogi intézkedések szükségességét folyamatosan felül kell vizsgálni, figyelembe véve az egészségügyben bekövetkezett fejlődést.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a magas színvonalú palliatív ellátás, beleértve a hatékony fájdalomcsillapításhoz való hozzáférés is biztosítja az élet méltóságteljes végét. A szakértői vélemények szerint a palliatív ellátás rendelkezésre álló lehetőségei, beleértve a palliatív szedáció alkalmazását is, általánosságban véve a betegek számára képesek enyhülést nyújtani, és lehetővé tenni számukra a békés halált. Karsai Dániel nem állította, hogy ilyen ellátás nem állna rendelkezésére – írták.

Karsai a strasbourgi döntésre egy Facebook-posztban reagált, melyben ismertette, hogy a bíróság elutasította a beadványát.

"Ez nagy csalódás. Most higgadtan többször el fogjuk olvasni a döntést a kollegáimmal. Azután beadjuk a Nagykamara eljárása iránti kérelmünket, melyre három hónapunk van. Senki ne aggódjon, megyünk tovább!" 

– tette hozzá. 

Mint ismert, a praxisában maga is emberi jogi esetekkel foglalkozó, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ügyvéd azt szeretné jogi úton elérni, hogy amikor már nem tud emberhez méltó életet élni, szabadon dönthessen a befejezésről. A jogász tavaly ősszel a nyilvánosság elé lépve kezdeményezett társadalmi párbeszédet a témában. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk