Elvették Palkovics megmaradt kormányzati posztjait

  • narancs.hu
  • 2023. március 14.

Belpol

Posztjait Lantos Csaba energiaügyi miniszter kapja meg. 

Felmentette Orbán Viktor kormányfő két eddig megmaradt kormányzati pozíciójából is Palkovics Lászlót, aki tavaly őszig vezette a Technológiai és Ipari Minisztériumot – írja a hvg.hu a Magyar Közlöny nyomán. 

A kormányhatározat értelmében Palkovics már nem elnöke a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság magyar tagozatának, sem pedig a Magyar–Baden-Württembergi Vegyes Bizottság magyar tagozatának. Mindkét posztot Lantos Csaba energiaügyi miniszter kapja meg. 

Palkovics László miniszteri lemondásának körülményeivel részletesen foglalkozott a Magyar Narancs. 


Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.