Emelkedik a gyed összege

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. január 1.

Belpol

Megjelenik a gyermekek otthongondozási díja, azaz a gyod.

Emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik.A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - tették hozzá.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek.

Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten. A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.