Emlékezetzavar - Mi lesz a Sorsok Házával?

  • Hamvay Péter
  • 2015. október 16.

Belpol

Ha nem kell a zsidóknak, ’56-os múzeum lehet a Sorsok Háza – ám valószínűbb, hogy a kormány csak időt akar nyerni a halogatással.

Schmidt Mária csillaga korántsem áldozott le, vagyis az 1956-os forradalom 60. évfordulójára tervezett megemlékezések kormánybiztosává történt kinevezése – amely lapzártánkig még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, de Balog Zoltán miniszter már bejelentette – nem vigaszdíj a Sorsok Háza „elvesztéséért”. A projektet ugyanis – egyes sajtóértesülésekkel szemben – nem vették el tőle; ha formálisan esetleg egyik munkatársa lenne is a gazdája a jövőben, akkor is Schmidt koncepciója valósul meg. A kormány elkötelezett a Sorsok Háza befejezésében, de nem sietnek: kivárják, amíg lecsillapodnak a kedélyek, és akár néhány hónap vagy maximum egy év múlva újra nekiállnak – állítják az ügyet ismerő forrásaink.

Lázár vs. Schmidt

Schmidték váltig azt ismételgetik, van részletes kiállítási forgatókönyvük, csak nem hozzák nyilvánosságra. Amit Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter idén márciusban szétküldött véleményezésre – és amit aztán a szakértők földbe döngöltek –, csupán előzetes tanulmány. Lázár és Schmidt szórakoztató párharca részben a nyilvánosság előtt zajlott. A történész nyíltan kijelentette: a Sorsok Háza megvalósulásának legfőbb akadálya Lázár János, mert nem fizeti ki a – közpénzekkel egyébként jól kibélelt – közalapítvány munkáját. Másrészt pedig főnöke szemére hányta, hogy egy vallási szervezetet, a Mazsihiszt közpolitikai funkcióba akar helyezni; Lázár tudniillik a Mazsihisz tiltakozására állította le a beruházást, és többször kijelentette, hogy „a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják”. (Ezekről lásd: Lázár nem fizet Schmidtnek, és Ejtve, magyarnarancs.hu, 2015. február 3., illetve április 12., továbbá Gerő András és Karsai László vitáját a Magyar Narancs 2014. október 9-ei és 22-ei szá­mában.) A Miniszterelnökség kérdésünkre ha­sonlóan egyértelmű választ adott: „Érzékelve a projekt körül kialakult helyzetet, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy segítsük a minél szélesebb társadalmi konszenzus kialakulását. Éppen ezért számunkra most a konszenzus az elsődleges fontosságú, ahhoz képest az időzítés másodlagos.” A társadalmi konszenzus kialakítása persze kérdéses, például a Mazsihisz elnöke, Heisler András azt mondta lapunknak, hogy Schmidt Máriával hosszú ideje nincs kapcsolatuk, utoljára az említett – és elfogadhatatlannak ítélt – koncepcióját látták, és annak is vagy fél éve.

Lehet, hogy egy lyukas zászlót látunk?

Lehet, hogy egy lyukas zászlót látunk?

Fotó: Sióréti Gábor

Schmidt környezetében azzal érvelnek, hogy Heisler valójában nem fogalmazott meg konkrét problémákat a tervezett kiállításról, sőt amikor megmutatták neki az épületet, az felettébb tetszett neki. Ez utóbbit Heisler minden nyilatkozatában megerősítette, ám azt is hangsúlyozta, hogy a Mazsihisz nem látott semmilyen kiállítási forgatókönyvet, így tételesen nem tudja bírálni a kiállítást. „Nem kívánunk mást, csak partneri viszonyt. Nem mi akarjuk megmondani, mi legyen a kiállításban, de szeretnénk tudni, hogy pontosan mi valósul meg” – mondta a Narancsnak Heisler. Az épületet magát valóban „attraktívnak” nevezte, sőt a látványterveket is „színesnek” tartotta annak idején. Schmidt Mária környezete szerint viszont arról van szó, hogy a Mazsihisz palotaforradalmai után megerősödött Heisler fő legitimációs forrása, erejének bizonyítéka a Sorsok Háza-projekt akadályozása – ha már a zsidó közösséget szintén irritáló Szabadság téri emlékművel és Szakály Sándor Veritas-igazgató leváltatásával kudarcot vallott; utóbbival például nemrég együtt kellett koszorúznia a Mazsihisznek Kamenyec-Podolszkban.

A helyzet most a következő: a kormány je­geli a beruházást, de Schmidtet nem váltotta le, pedig állítólag a Mazsihisz ezt kérte. Heisler András lapunknak diplomatikusan fogalmazva ezt mondta: „Soha nem kértük Schmidt Mária leváltását, csak azt hangsúlyoztuk, hogy egy nemzetközi rangú intézet vélhetően nem hozható létre a közreműködésével, hiszen a nagy holokausztkutató intézmények, mint a Jad Vasem vagy a washingtoni holokausztmúzeum az előzmények miatt munkásságát és megnyilatkozásait nem tudják akceptálni.”

A kormány a Mazsihisz térfelére dobta a labdát: mondják hát meg, mit akarnak! Holott nyilván tudják, egy vallási szervezet nem vehet át egy állami projektet. Annál is inkább, mert a holokauszt emlékezete, így a Sorsok Háza nem zsidó ügy, hanem a magyar államé. Heisler azt hangsúlyozta eddig is, és most lapunknak is, hogy semmi mást nem akarnak, mint egy hiteles kiállítást. A Mazsihisz ugyan tett egy tétova kísérletet, amikor az elnök bejelentette, hogy történészekből, muzeológusokból, levéltárosokból és múzeumpedagógusokból munkacsoportot hoznak létre – ám hogy pontosan kik ők és mi lenne a dolguk, azóta sem derült ki. Heisler szerint csupán az volt a feladatuk, hogy a Schmidt-féle koncepció szakmai bírálatát adják. Aki ismeri a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont kiállításának históriáját, az tudja: olyan éles személyes ellentétek húzódnak meg a szóba jöhető szakemberek között, hogy nem várható semmiféle konszenzuális, innovatív megoldás egy efféle tanács­adó szervtől.

Schmidt Mária vonul

Schmidt Mária vonul

Fotó: MTI

Heisler informális munkacsoportjában azon­ban megfogalmazódott egy javaslat, ami mellé többen odaálltak. Eszerint a Páva utcai kiállítást vigyék át korszerűbb, kibővített formában a Sorsok Házába. Ezzel azonban három baj van. Egyrészt a Sorsok Háza speciális terei kifejezetten az F. Kovács Attila és Schmidt Mária által megálmodott látványvilág szolgálatára épültek, nehéz volna egy kronologikus kiállítást belegyömöszölni a két, Dávid-csillag által összekötött toronyba. A másik, hogy a Páva utcai tárlat, bár szakmailag rendben van, roppant nehezen emészthető. Ez meg is látszik a gyenge – évi 20 ezer fős – látogatottsági adatokban. Végül a javaslat nem ad választ arra, hogy mi legyen a kiállításától megfosztott emlékközponttal. Ráadásul a Sorsok Háza nem csupán kiállítóhely, hanem oktatási központ is lesz hatalmas, erre szolgáló terekkel – így e funkció megkettőzésének nincs értelme.

Az, hogy eddig senki nem hozakodott elő alternatív koncepcióval, azt mutatja, hogy jelenleg sem tudományos, sem társadalmi igény nincs egy újabb holokauszt-emlékhelyre; hiszen miközben igazgatók és kormányok jöttek-mentek, a Páva utcai Emlékközpontot nem sikerült tartalommal megtölteni.

Valamire jó lesz

Ha hiszünk abban, hogy Schmidt célja nem a holokausztban játszott magyar felelősség elsikálása volt, hanem az, hogy a Terror Házához, vagy a mostani első világháborús kiállításhoz hasonló látványos, leegyszerűsítő, elsősorban az érzelmekre ható kiállítást akart csinálni, akkor egy olyan projekt bukna meg, amely megszólíthatta volna a fiatalabb korosztályokat is. A Schmidttel szemben álló történészek viszont úgy érvelnek, hogy amennyiben a tárlat csupán a deportálás vagy a halál pillanatát mutatja fel, akkor keveset tud meg a diák a legfontosabbról: a holokauszthoz vezető útról. Attól tartanak, némi joggal, hogy nem sok szó esne az antiszemita uszításról, a németeket készséggel kiszolgáló magyar hivatalokról, erőszakszervezetekről.

Heisler környezetében bíznak abban, hogy nem Schmidt fogja létrehozni a kiállítást, és azt sem bánják, ha ezért veszni hagyja a projektet a kormány. Schmidt környezetében is számolnak ezzel mint legrosszabb forgatókönyvvel. Úgy tudjuk, a történésznek épp ezért van terve az épülettel arra az esetre is, ha a kormány mégsem akar holokausztmú­zeumot építeni a Józsefvárosi pályaudvaron. „Csak le kell venni a Dávid-csillagot, és számos funkcióra alkalmas a remek épület” – mondja egyik forrásunk. Az ’56-os vagy az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak úgy sincs még múzeuma.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.