Pálffy István a pedofilmentegető interjúról: nem érzékeltem, hogy amit mondok, az megbotránkoztató

  • narancs.hu
  • 2023. november 2.

Belpol

A mai napig nem tudja, mi történt. 

„A mai napig tényleg nem tudom, mi történt. Úgy rakom én ezt össze, hogy várt dolog volt. Nagy kenyérharc van a tévében, mindenkinek kell a népszerűség és a képernyőidő. Semmi más nem számít, csak a hírnév és a pénz. Én pedig valakinek a helyére érkeztem. A beszélgetésnek, azt gondolom, nagyobb volt az utóhatása, mint a jelentősége. Én ott, adás közben nem érzékeltem, hogy amit mondok az megbotránkoztató. Másnap reggel szembesültem mindennel. Rengeteg üzenet és telefon jött, amikre folyamatosan válaszolgattam. Akkor közölték velem is, hogy nem kíván velem a csatorna a továbbiakban együtt dolgozni. Nem tagadom, meglepett a döntés” – nyilatkozta Pálffy István a Blikknek. 

Pálffy augusztusban tért vissza a HírTV képernyőseként, viszont az első adása után, másnap kirúgták, ugyanis Márki-Zay Péterrel készített interjút, amikor is azt mondta: „türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké”. 

Pálffynak a tévé hárommillió forintos fizetést kínált, és mint mondta a friss interjúban, egy évig „masszirozták”, mire elvállalta. „Végig kellett gondolnom szinte óráról órára, hogy mit és hogyan tudok megvalósítani az elképzeléseimből. Végül arra jutottam, hogy az információs palettán vannak olyan apró lyukak, amiket be kell tömni, és én az egyik ilyet szeretném a műsorommal. Sokat dolgoztunk már előzetesen mindezen, több hét munka előzte meg a kezdést”. 

A kirúgásának részleteiről a szerződése miatt nem mondhatot el részleteket, azt azonban elárulta, nem bánta meg, hogy igent mondott, „mert ez is egy tapasztalat”. Jelenleg egyetemeken tanít kommunikációt és médiatudományt. Arról is megkérdezték, hogy újra vezetne-e műsort. „Nem jött még felkérés, de ha jönne, nem zárkóznék el a tapasztaltak miatt. Van egy listám bizonyos feltételekkel, és ha ezeket teljesíteni tudják, újra belevágnék”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.