Erős indulatokat váltott ki az újlipótvárosi iskola zsidó hitközséghez kerülése

  • narancs.hu
  • 2023. április 14.

Belpol

„Szavazzatok nemmel a zsidó iskolára” – írta egy plakátra az egyik diák.

„Szavazzatok nemmel a zsidó iskolára. Eddig is megvoltak a saját hagyományaink, nem kellenek újak” – ez a kiírás szerepelt azon a plakáton, amelyet a XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskolában tett ki a falra az iskola egyik diákja, miután kiderült: a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) átvenné az iskola fenntartói jogát a Közép-Pesti Tankerületi Központtól.

A Telex cikke szerint az iskolában március 28-án szülői fórumot tartottak, amin részt vett Ágni Dóra igazgató, Házlinger György tankerületi vezető és Kunos Péter, a BZSH ügyvezető igazgatója. A megbeszélés előtt az intézményvezető levélben tájékoztatta a szülőket a fenntartóváltásról, amelyben idézte a köznevelési törvény ide vonatkozó részét, miszerint

akkor adható át nevelési-oktatási intézmény világnézeti szempontból elkötelezett fenntartónak, ha a kiskorú gyerekek esetében a szülők, nagykorúaknál a tanulók több mint a fele támogatja ezt.

A szülők jövő héten szavazhatnak a fenntartóváltásról. Ha a szülők több mint a fele támogatja a váltást, akkor a javaslat Pintér Sándor belügyminiszterhez kerül, a végső döntést ő hozza meg. A lapnak nyilatkozó egyik szülő szerint diszkrimináció egyértelműen erősödött az iskolában, amióta megtudták, hogy a zsidó hitközség venné át az intézményt. Egy másik szülő arról számolt be, hogy a március 28-i fórumon „kocsmaszintű” beszélgetés volt, és olyan mondatok is elhangzottak, hogy „zsidó uralom” lesz az iskolában.

Az iskola igazgatója a Telex megkeresésére válaszában azt írta:

„Az iskolában egyetlen – a fenntartóváltás ellen agitáló – ártatlan plakát született egy diák részéről, amelyet az én közbelépésem előtt már kollégáim eltávolítottak. Antiszemita, negatív hangok ezelőtt sem voltak és azóta sincsenek nálunk. A Herman iskola egy befogadó és elfogadó közösség.”

A lap megkeresésére a BZSH nem válaszolt, viszont a szülőknek küldött levelekből kiderül, a hitközség nyolc éve növeli jelenlétét a közoktatásban, több oktatási intézményt is fenntart, például a BZSH Külkereskedelmi Technikumot. A szülőknek írt egyik levélben a fenntartóváltást azzal indokolták, hogy a BZSH Külkereskedelmi Technikumának igazgatója szeretné bővíteni oktatási intézményének portfólióját és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel indítanának egy közös technikusképzést, így a diákok könnyebben bekerülhetnének az egyetem külkereskedelmi szakára. Ehhez viszont erős nyelvtudásra van szükség már az általános iskolában is, ezért szeretnének együttműködni a Herman Ottó Általános Iskolával.

Egy másik levelükben azt írták:

„a BZSH képviselete megdöbbent azon, hogy szándékuk megismerése előtt már gyűlölködő és antiszemita reakciókkal kellett szembesülniük”.

 Az elmúlt időszakban lapunk is gyakran foglalkozott azzal, hogy több iskolában is konfliktust okozott, hogy az egyházak iskolai épületeket vennének át az államtól, miután egy decemberben kihirdetett jogszabály-módosítás óta az egyházak igényt tarthatnak ingatlanokra. Ezekben az esetekben azonban nem fenntartóváltásról, csak az épület tulajdonosváltásáról van szó, így a Herman Ottó iskola esetleges fenntartóváltása nem illeszkedik ebbe a folyamatba. A BZSH szülőknek írt levelében külön kiemelte, hogy az épület tulajdoni jogát nem szeretnék megszerezni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.