„Erőszakoskodni mindig lehet” – Konrád György író Sorosról, antiszemitizmusról és az európai menekültválságról

Belpol

A kormány Soros György elleni hadjáratát antiszemitának látja, ugyanakkor úgy véli, túlzásai miatt nem lesz hatásos. Konrád György szerint a migráció kérdésében nem is akkora a különbség Orbán és Soros megoldása között, kettős beszéde miatt a magyar miniszterelnök mégis elszigetelődik az EU-ban.

Magyar Narancs: A nemzeti konzultációs kérdőívre írt válaszlevelében már áprilisban „göbbelsi propagandagépezetről” beszélt. Mit lehet ezek után mondani a Soros György arcképével támadó plakátkampányról?

Konrád György: Hogy undorító, és hogy hülyeség. Azt gondolom, hogy a szándékolttal ellentétes hatást fog elérni. Mindenhonnan ez a plakát néz vissza ránk, még a villamos padlójára is jutott belőle. Így még az is gyanút fog, aki hajlandó lenne ellenszenvezni Sorossal. Nem értem egyébként, mert nem annyira buták a mai vezetők, hogy erre ne jöttek volna rá.

MN: Ön szerint antiszemita ez a kampány?

KGY: Persze, ezt én mondtam először, talán Kálmán Olga műsorában. Ha egy embert céltábla gyanánt kipécéznek, akkor az az ember emblémája valaminek. Mi az a három-négy szó, amivel Sorost jellemezni lehet? Gazdag, amerikai, a világ egyik legnagyobb filantrópja… A következő jelző óhatatlanul Soros zsidósága lesz. Számomra ez egészen nyilvánvaló. Körülbelül egyidősek vagyunk, ő is védett házban lakott a Pozsonyi úton, túlélte, emigrált. Az előző rezsim vége felé a magyarországi kulturális üzem fenntartásához körülbelül ugyanakkora összeggel járult hozzá, mint a Művelődési Minisztérium. Ehhez van némi személyes kapcsolódásom is. A 70-es évek végén egy New York-i vacsorán találkoztam Sorossal. Mindketten unatkoztunk, ezért beültünk valahová a Broadway-en diskurálni. Elmondta, hogy támogat balettkart, zenekart, művészeket, kiállításokat, de nem tudja biztosan, értelmesen költi-e el a pénzét. Azt mondtam neki, hogy a magyar valódi kultúra támogatására értelmesen adakozhatna. Mellesleg Eörsi István és Litván György hasonlókat javasoltak neki. Később kialakult, hogy a támogatás legjobb formája egy alapítvány létrehozása volna, ennek az élére én ajánlottam – nem sok habozás után – Vásárhelyi Miklóst. Sem az alapítvány működtetésében, sem haszonélvezetében nem akartam aztán részt venni, de Soros egyszer-egyszer meglátogatott csobánkai bérelt házamban. A közelmúltban meglepődve olvastam róla, hogy meg akarta ölni az anyját, mert hozzám az édesanyjával érkezett, és fantasztikusan vigyázott rá.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A kormány azzal védekezik, hogy ők nem említik Soros származását, és nem is ez a bajuk vele, hanem éppen az említett Soros Alapítvány támogatási politikája. Milyen mechanizmusokon keresztül hathat egy olyan antiszemita kampány, amelyben nem említik a zsidókat?

KGY: Itt vagy ott azért megjelenik a sajtóban Soros zsidósága. Még én is leírtam, hogy 1948-ban emigrált, és hozzám hasonlóan túlélte azt a nem könnyű periódust, amikor a hazája meg akarta ölni.

MN: Erre mondja a fideszes Gulyás Gergely, hogy pont a kormány ellenfelei hozzák be Soros zsidó származását a diskurzusba.

KGY: Azért úgy hallom, sok helyütt rá van írva a képére, hogy büdös zsidó. Ez egy sztereotípia: a milliárdos, aki mindenfélét támogat a sok pénzéből, elment Magyarországról, és minden bizonnyal zsidó. A gyűlöletkeltés mániákus ismételgetése, az, hogy az egy szem Soroson kívül nem bírnak mást találni a gyűlölet tárgyául, már roppant gyanús.

MN: Mégis azt állítja, hogy nem lesz sikeres ez a kampány. Miért nem?

KGY: Gondolom Orbán el akart kanalazni egy témát és egy szavazói réteget a Jobbiktól, de úgy érzem, hogy ettől nem nőtt a népszerűsége.

MN: A magyarországi zsidó szervezetek elég felemásan reagáltak a Soros-kampányra. Köves Slomó azt nyilatkozta, hogy a sorosozás nem antiszemitizmus. Heisler András először azt mondta, hogy az antiszemita hatás független lehet a kitalálók szándékától, igaz, később a plakátok eltávolítását kérte.

KGY: Nem kívánok egyik vagy másik zsidó hitközség mellett sem különösebben állást foglalni. Támogattam Heisler András megválasztását a Mazsihisz elnökének, mert rendes, értelmes embernek tartom. Ugyanakkor az EMIH mintha aktívabb, leleményesebb lenne cselekedeteiben. Köves Slomóval is találkoztam, meghívott vacsorára abba a templomba, amely a módosabb fiatalembereknek lett valahogy az otthona. Nem gondolom, hogy fontos ideológiai különbségek lennének a két szervezet között, valószínűleg Köves Slomó lojálisabb a magyar kormány iránt, jobban szót ért Orbánnal és a Fidesz köreivel. Heisler és a Mazsihisz konzervatívabb, nehézkesebb. Nekem ez szimpatikusabb, de nem vagyok templomjáró, nem avatkozom bele ezekbe az ügyekbe. Amikor évekkel ezelőtt megismertem, Heisler András nyitottnak mutatkozott a gondolatra, hogy létre kellene hozni egy kerekasztalt értelmes emberekből, akik megbeszélhetnék, mit csináljanak a zsidók egy ilyen országban.

MN: Ezeknek a szervezeteknek vagy a zsidó értelmiségnek feladata, hogy egy ilyen helyzetben megvédje Soros Györgyöt?

KGY: Nekem semmi nem a feladatom, de tudom, hogy nem politizáló, nem értelmiségi embe­rek is nyomban rájönnek, hogy itt a zsidókat szidják. Egy pillanat alatt, ösztönösen ez jut az eszükbe, mert tudják, milyen volt a stílusa, az apparátusa a háború előtti zsidóellenességnek. Senki nem gondolhatja, hogy a zsidók naiv módon nem veszik észre, hogy róluk van szó. Róluk van szó, nem csak Sorosról, hanem különféle zsidókról.

MN: A kormány kapott egy politikai ütőkártyát azzal, hogy az izraeli miniszterelnök visszavonatta budapesti nagykövetének elítélő nyilatkozatát. Hogy lehet, hogy a zsidó állam vonakodik kiállni egy antiszemita kampány ellen?

KGY: Benjamin Netanjahu miniszterelnök egy jobboldali párt, a Likud elnöke. Orbán is egy jobboldali pártot vezet. Netanjahut egyrészt néha nagyon messzire elmenő zsidó emberjogi szervezetek támadják, másrészt palesztin szervezetek, amelyek vagy visszaélésekre világítanak rá, vagy csak propagandát csinálnak. Amerikában, Nyugat-Európában sok baloldali, liberális zsidó értelmiségi is szívesen határolja el magát Izrael államtól, a cionizmustól és az izraeli kormányzattól. Ez nem vadonatúj jelenség, már Hannah Arendt is csinálta. Én ezt nem tartom rokonszenvesnek, mert ezek az emberek gyakran nem is jártak Izraelben, felületesek az értesüléseik az ottani viszonyokról. Személyes okom is van rá, hogy ne ellenszenvezzek Izrael állammal. Volt munkaszolgálatos unokabátyám – miután Máramarosban partizáncsoportot szervezett – átszökött a jugoszláv partizánokhoz, majd eljutott Palesztinába, és harcolt is azért, hogy a zsidó táborlakók hajóit engedjék be a későbbi Izrael területére. Néhány szeretett osztálytársam 48-ban szökött át Csehszlovákiába, Bajor­országba, majd eljutott Izraelbe. Egy kifinomult irodalmár fiú egy páncélos hadosztálynak lett a parancsnoka. Volt egy nagyon okos, matematikus barátnőnk, aki szintén szenvedélyes cionista lett. Meg is volt rá az oka: fiútestvérét Auschwitzban szökési kísérlet miatt akasztották fel a tábor előtt. Az is nyilvánvaló volt, hogy amikor az 52-es sztálini orvosperek idején elkezdték a cionistákat szapulni, akkor a cionizmus csak fedőneve volt a zsidóknak.

MN: Soros Györgyöt is azon zsidó értelmiségiek közé sorolja, akik elhatárolódnak Izraeltől?

KGY: Igen, és úgy gondolom, Sorosnak ebben nincs igaza. Ő az amerikai intellektuális élet szereplője, ezeket a véleményeket hallja. Nem tudom, hogy vannak-e rokonai, hozzátartozói Izraelben. Én berettyóújfalui gyerek voltam. 1944-ben a szüleimet internálták, 11 évesen megvesztegettem a falu vezetését, apám pénzéből több ház árát adtam azért, hogy nővéremmel és két unokatestvéremmel elutazhassunk. Az összes többi zsidót gettóba, onnan Ausch­witzba és a gázkamrába vitték. Nálunk pontosan az általános európai arányszám érvényesült, a berettyóújfalui zsidók 67 százalékát, az összes gyereket, minden kis rokonomat és iskolatársamat megölték. 33 százalék tért vissza, többségükben mesteremberek. Gyurinak nem voltak ilyen vidéki ismeretségei, a pestieknek valahogy jobb volt.

MN: Más megítélés alá esik, amikor Netanjahu folytat kampányt Soros ellen, mint amikor Orbán?

KGY: Belpolitikai érdekek játszanak itt. Nem nagyon magasztaló a véleményem Netanjahuról, de realistának tartom. És sajnálom, ha Soros egyoldalúan Izrael-ellenes gesztusokat tesz.

MN: A Soros elleni magyar hadjárat két kézzelfogható eleme, a lex CEU és a civiltörvény is óriási nemzetközi visszhangot keltett. Hogy látja, ezekből még visszatáncolhat Orbán, vagy elment addig a pontig, ahol már végig kell vinnie a törvények végrehajtását?

KGY: Vannak, akik azt mondják, hogy valószínűleg a CEU országból történő kirúgása lesz a végkövetkezmény. Én ezt nem hiszem. A Közép-európai Egyetemről még George Patakival, New York állam kormányzójával kötött egyezményt a magyar kormány. Ugyanilyen egyezményt kötöttek Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel az Andrássy Egyetemről, mert Németországban nem a szövetségi állam dönt és szerződik kulturális ügyekben, hanem az érintett tartomány. Amerikában is az egyes államok illetékesek, nem a föderáció. Indokolatlan fontoskodás, hogy Orbán okvetlenül az Egyesült Államok elnökével akar a CEU-ról megegyezni, mert ezeket a témákat az elnök rábízza az államokra. New York állam nem csekélyebb népességű, mint Magyarország.

MN: Ezt értem, de a szerződéshez nemcsak New York állam szava kell, hanem a magyar kormányé is. Ha Orbán nem akarja, hogy a CEU tovább működjön Bu­dapesten, akkor nem működik tovább.

KGY: Erőszakoskodni mindig lehet.

MN: Amikor Németh Szilárd egyes civil szervezetek eltakarításáról beszélt, ön azt mondta, a civilek végső soron be is perelhetik a magyar államot. A most meghirdetett polgári engedetlenségi akciójukat helyesnek tartja?

KGY: Egyértelműen. Magyarország fiatal értelmiségéből a legjobbnak tartom ezeket a nőket és férfiakat, akik a TASZ-nál és más szervezeteknél dolgoznak. Ronda dolog őket erkölcsileg leértékelni és gyanúba hozni a magyar lakosság előtt.

MN: Az ön helyzete azért is érdekes ebben a konfliktusban, mert a magyar kormány Soros menekültkérdésben kifejtett véleményére vezeti vissza az egészet. Ön kiáll Soros mellett, a New York Timesnak mégis azt nyilatkozta, hogy fáj beismerni, de menekültkérdésben Orbánnak volt igaza.

KGY: Azt gondoltam, és gondolom ma is, hogy Orbán más európai vezetőknél hamarabb vette észre, hogy itt egy nagy migráció indul meg. Mivel tömeges a beáramlás, lehetetlen individuálisan megvizsgálni, hogy ezeknek az embereknek a belépése, áthaladása kívánatos-e. Körülbelül ugyanúgy kellene eljárnunk velük, ahogy például velem jártak el a francia hatóságok, amikor szerettem volna a gyerekeimet meglátogatni. Megértettem, hogy két ellentétes katonai blokkhoz tartozunk, tehát a konzulátusoknak meg kell vizsgálniuk, ki az, aki be akar lépni ezekbe az országokba. Várakozni kellett, eljárás volt és rengeteg papírmunka. Most sem lenne helyes sokkal engedékenyebben és gyanútlanabbul viselkedni a bevándorolni szándékozókkal szemben. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy mi meglehetősen különböző kulturális anyag voltunk a most tömegesen áramlókhoz képest. Az ’56 utáni emigránsok többnyire ismertek valamilyen nyugati nyelvet, és nem voltak más kulturális poggyásszal felszerelve, mint ami Nyugat-Európában érvényes volt. San Franciscótól Vlagyivosztokig, a Szovjetunió csendes-óceáni partjaiig ugyanaz a Biblia volt az alapkönyv. Ez nem áll a bevándorolni szándékozó muszlimokra. A radikális iszlamizmus szerint nem tilos vallási motivációkból valakivel szembefordulni, akár ölni. Olyannyira nem, hogy a síita–szunnita konfliktusban több embert öltek meg a muszlimok egymás között, mint ahány más vallásút. Azt is tudom, hogy Franciaországban és Németországban nagyon heves zsidóellenes propagandát fejtenek ki a radikális iszlamista imámok. Mint barátaimtól értesültem, Sanghajba nemrég jelentős francia zsidó közösség települt, mert úgy érezték, otthon ragályosan terjed az antiszemitizmus.

MN: Erre hivatkozva írta a magyar miniszterelnök Heisler Andrásnak, hogy a zsidóknak éppen támogatniuk kellene a kormányt, amikor Soros és az illegális bevándorlás ellen veszi fel a harcot.

KGY: Ebben van valami. Ha ez az érvek pingpongjátszmája, akkor Orbánnak is van valamije. Nem kellene örvendezni a korlátlan bevándorlás lehetőségétől. Tény, hogy Németországban a szalafisták jelentős pozíciókat foglaltak el, a muszlim bevándorlás egész Nyugat-Európában növelte az antiszemitizmust.

MN: Ebben valóban akkora Soros György és az általa támogatott NGO-k felelőssége, mint azt a magyar kormány állítja?

KGY: Nem. Hazugság, hogy már-már összemossák őket az embercsempészekkel. Amit Soros mond, az nem sokkal több annál, amit én mondtam az előbb. Vízum, egyénileg elbírált ügyek, nem korlátlan befogadás. Értem persze a németek, Merkel asszony indítékait. Egy nemzet, amely akkora lelki terhet visel, mint a németek a holokausztot, kell, hogy bizonyítsa: nincs benne etnikai gyanakvás, lojális és nyitott szívű az idegenekkel. Különösen, ha a kancellárja egy lelkész lánya. De sejtettem előre, hogy e tekintetben lesznek hangulati módosulások, a Willkommenskultur halványulni fog. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter például nem nagyon mond Orbántól különböző dolgokat.

MN: Azért itt van egy valós konfliktus. Természetesen Soros is azt mondja, hogy egyénileg kell megvizsgálni az ügyeket, ugyanakkor azt, ami a magyar határon történik, jogsértőnek tartja. Továbbá a kérelmek megvizsgálása után Soros évente néhány százezer menekültet beengedne Európába, ellentétben Orbánnal.

KGY: Az, hogy mindenkit fogadjunk be: ostobaság. Az, hogy senkit se: ugyanúgy. Néhány nappal ezelőtt Michael Vachon, Soros szóvivője pontosította, hogy mit gondol Soros a bevándorlásról. Ez nincs olyan abszurd távolságra a magyar kormány elképzeléseitől.

MN: Mind a lex CEU, mind a civiltörvény ügyében kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, és a jogállamiság sérelme miatti pénzügyi szankciók lehetőségét is egyre befolyásosabb európai politikusok vetik fel. Mire mehet az EU Orbánnal?

KGY: Normális, ha szankcionálnak. Magyarországnak nincs a föld alatt olaja, Haraszti Miklós barátom azt mondja, hogy a magyar olaj az európai uniós támogatás. A beruházások több mint 90 százaléka EU-s pénzből történik. A nyugat-európai adófizetők szolidaritását kiegyensúlyozandó, a szolidaritásnak másféle formáit lehet elvárni Magyarországtól és a magyar kormánytól. Például rászoruló, ínségbe került emberek támogatását. Hozzátenném, hogy ebben a bonyolult konfliktussorozatban nincsenek makulátlan, tiszta mellényű felek. Az oroszok és az amerikaiak közvetetten egymás ellen harcolnak Szíriában, ezzel lehetetlenné teszik az embereknek az otthonmaradást, és rázúdítják a menekülteket Európára. A béketárgyalásokba be akarták vonni a szíriai érdekelteket, a harcoló feleket is. De hát kik azok? Vagy száz önálló fegyveres csoport igényelte, hogy őket külön tárgyalófélként kezeljék, ami meglehetősen megnehezíti a tárgyalások rendjét.

MN: A szolidaritás alatt a kvótarendszerre utalt?

KGY: Nem, arra utalok, hogy ha egymást is ölik a menekülők, akkor érthető, ha csökken a szolidaritás heve. A másik tényező, hogy amikor áthaladtak Magyarországon, akárki kérdezte a menekülteket, azt mondták, köszönik, nem akarnak itt maradni. Németországba és Svédországba igyekeztek, ami azt mutatja, hogy nem az életüket mentették, hanem anyagi megfontolásaik is voltak.

MN: Ha visszatérünk a jogállamiságra, az itt indított uniós eljárások eddig nem túl nagy sikerrel késztették meghátrálásra Orbánt. Lát elszántságot az EU-ban arra, hogy ez megváltozzon?

KGY: Nem ismerem közelebbről az uniós vezetőket. Juncker úrral fogtam már kezet, olvasta a dolgaimat, de felületes a benyomásom. Tagja voltam egy brüsszeli kulturális bizottságnak, ahol kedves, de nem különösebben éleslátó emberekkel találkoztam. Azt látom, hogy a helyzet súlyosbodásával növekedett a nyugati közvélemény tartózkodása a bevándorlókkal szemben. A politikai szint érzéketlennek látszik, ha valódi szenvedésekkel találkozik. Ha gyerekek fulladnak az Égei-tengerbe, az nyomós érv amellett, hogy az európai, török és más politikai döntéshozók még indulás előtt adjanak vízumot a menekülőknek, ne akkor, amikor kifogják őket a tengerből.

MN: A menekültkrízis számos tagállamban megerősítette a szélsőjobboldali, EU-ellenes erőket. Most viszont mintha látszódna egy fordulat: a holland és a francia választásokat sokan így értékelték, Merkel szénája is elég jól áll a szeptemberi kancellárválasztás előtt. Optimista az integráció jövőjét illetően?

KGY: Egyértelműen. Az Európai Unió szívós képződmény, Európa legérdemlegesebb fejlődési gesztusa. Ma már elképzelhetetlen, hogy európai nemzetek egymással háborúba keveredjenek, ellenséges propagandát fejtsenek ki szomszédos népek iránt, holott a 20. század első felében ez még teljesen megszokott volt. A magyar lakosság több mint háromnegyede is az unióban maradás mellett van. Nem akarnak migránsokat, de bent akarnak maradni az Európai Unióban. Ha a kormányzat nem egyoldalú propagandát fejtene ki, felvetődhetne valami olyan megoldás, mint amilyen Beloiannisz falu volt. Oda többnyire görög kommunista partizánok települtek, nekem évfolyamtársaim is voltak közülük az egyetemen, nagyon helyes embe­rek. A Rákosi-korszakban egy nagy falu jött létre, mindenféle szakmát műveltek. Amikor véget ért a junta uralma Görögországban, a többség visszament. Persze nem egyszerű problémák ezek. Miután visszamentek a cseh görögök, a magyar görögök, a román görögök, a lengyel görögök, a görög kommunista párt kultúrházat hozott létre nekik, hogy ott jöjjenek össze, osszák meg szellemileg a hasonló helyzetüket. De kisvártatva lerombolták a házat, mert a magyar görögök a román görögökkel, a lengyel görögök a német görögökkel a verekedésig menően összekülönböztek. Tulajdonképpen az európai sovinizmusok paródiája jött létre.

MN: Ha az uniós integráció tovább erősödik, hol lehet ebben Magyarország helye, amelynek kormánya folyton a nemzetállami szint megerősítését propagálja?

KGY: Közismert dolog, hogy Orbán Viktornak több nyelve van. Hallottam nyilatkozni az Európai Tanács ülése után, önérzetesen, többes szám első személyben beszélt arról, hogy „mi úgy döntöttünk…” Gondolom büszkeséggel töltötte, el, hogy ő a 28 vezető egyike. Aztán hazajött, és folytatta szokásos kettős beszédét. Ehhez ő ért, rájött, hogy ez egy működtethető eljárás. De most már csak mosolyognak rajta.

MN: Mosolyognak rajta, de hagyják?

KGY: Nem tudjuk, mennyire komolyan fenyegethetik. Az biztos, hogy nem nyer barátokat. Észrevehettük, hogy a nyugat-európai kormányfők közül az utóbbi időben senki sem jött Magyarországra, és Orbán sem kapott sehonnan meghívást.

Neked ajánljuk