Erre vajon mit lép LMP és az MSZP-Párbeszéd? – Patthelyzet egy Heves megyei választókörzetben

  • narancs.hu
  • 2018. március 6.

Belpol

A jelöltjeiket csak nem nevezhetik át.

Furcsa helyzet állt elő Heves megye 3. számú választókerületében, ahol az LMP jelöltjét Tóth Norbertnek hívják, az MSZP-Párbeszédét pedig Tóth Norbertnek. (Utóbbi nem pártpolitikus, hanem egy 19 éves autóversenyző.) Erre az Index egyik olvasója hívta fel a figyelmet, a Nemzeti Választási Iroda oldalán is látható, hogy két Tóth Norbertet vettek nyilvántartásba.

false

Ebben a választókerületben indul Szabó Zsolt államtitkár is, aki többször azzal került az országos média látókörébe, hogy bosszúhadjáratba kezdett Hatvan jelenlegi fideszes polgármestere ellen. A hírek szerint Szabónak lehet köze ahhoz, hogy Hatvan sorra elbukta a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei pályázatait, ami miatt nemrég Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vizsgálatot rendelt el. Az államtitkár – aki 2014-ig volt a Heves megyei város első embere – az előző választásokon kicsivel több mint 10 százalékkal előzte meg a szavazatok 30,97 százalékát megszerző jobbikost, Sneider Tamást. Az LMP-s Tóth Norbert 2,26 százalékot kapott, a baloldali összefogás színeiben akkor Korózs Lajos indult, ő 21,9 százalékos eredményt ért el.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.