százezrek köszöntötték
az újra fölépült Mária Valériát. Bár minden ilyen arányokat mutatna: a majd százórányi ünnepből egy volt az államé, a többi meg azoké, akiké a híd is. Október 11-én 11-kor Orbán Viktor, Mikulás Dzurinda és Günther Verheugen hivatalosságok példamutatóan rövid és példamutatóan egyirányú beszédével (Hova visz a híd? Na, hova? Az EU-ba, hamar!) az utolsó hivatalos akadály is elhárult az esztergomiak és a párkányiak közül. Még néhány apróság, mint nyugdíjas gladiátorok küzdelme az átvágott szalag darabkáiért, aztán irány mindenkinek a túlsó oldal, kinek-kinek helyzete szerint.
Tudjuk, hogy volt hivatalos teherpróbája is a hídnak, de tény: múlt csütörtökön dél körül beállt, vagyis megtelt, és mikor vasárnap este (mit este, éjszaka, nem volt itt sose komp) hazaindultunk tudósítani, még úgy volt: tele. Hogy kikkel, meg nem fejthető, hiszen mindkét város alkalmi létesítményeiről (gigantikus sör-, bor-, akármilyen sátrak) ugyanez volt megállapítható.
Folyt itt minden patakokban le a torkon, tán még a Duna is sörből-borból volt közben, de egy szóváltás nem sok, annyit nem hallottunk semerre, csak a nóta volt hangos, járt a tánc, bicskák csupán kolbászok felett kerültek elő, nagy barátkozás volt és közös öröm, kész. Tetszik, nem tetszik: az ilyen örömmel nincs, nem lehet vitatkozni, különben is tetszett (benne részt venni). Legfeljebb azt kell számba venni,@közcim:minek örülnek az emberek
A maga tárgyiasságában ez elég egyszerű, máshogy sem bonyolultabb. Hát, a tárgy: Czigler Győző műegyetemi tanár egykori terveinek mai mása 521,80 métert köt össze, az útpálya szélessége 6 méter, két oldalán a járdák két méter huszonöt centi szélesek, a középső nyílásban a hajózási űrszelvény, hát képzelhetik, százszor tizenegy méter, másolhatnék ide még mindenfélét, de ez a híd közel van, meg lehet nézni, ha kell, le lehet mérni, története hozzáférhető, tőlem ezt ne várják, én még azt is elhiszem, hogy tényleg az EU-ba visz. Ám az sokkal érdekesebb, hogy hogyan, merre, ha egyszer oda. Hogy milyen gazdasági, kulturális közvetlen következményei várhatók, milyen új, eddig nem volt lehetőségek nyílnak a Mária Valéria híd által. Meglátjuk. De ha mindazon várakozásoknak, amelyek e híd újjászületését megelőzték, csak egy része is valóra válik, nem a medve bőrire ittak négy nap, négy éjjel itt az egybegyűltek.
A várakozásokon túl
a híd átadásának a következményei persze inkább összetettnek mondhatók. Hisz most még csak jóformán a híd áll, a belső tehermentesítő utak kialakítása Esztergomban nagyobb, Párkányban kisebb, ezután végrehajtandó feladatokat ró a városokra. Esztergomban ezt három-négy év alatt gondolják véglegesen megoldani, fele részben állami, fele részben önkormányzati pénzekből.
A párkányi régió aggodalmai leginkább a munkaerő-vándorlással hozhatók összefüggésbe. Mi lesz, ha a magyarországi oldalon már sokkal intenzívebben jelen lévő multik - kihasználva a közelséget - elszívják a kvalifikált és mobilis munkaerőt, azt a réteget, amely eddig sem volt munka nélkül. Hisz a magyar oldalnál jóval magasabb helyi munkanélküliség, mint mindenhol, ott is a kevésbé kvalifikált munkavállalókat sújtja. Vajon kialakul-e, tán épp a híd által, olyan gazdasági szerkezet, melyben a most születő kis- és középvállalkozások ez irányban is felszívó erőt jelenthetnek?
A frissen formálódó közösségben milyen természetű dominancia fejlődik majd ki? Milyen fokú veszteségei, hány konkrét vesztese lesz a gazdasági szerkezet átalakulásának?
Az ünnep megvolt, a feladatok adottak, ha azt nézzük, hogy a híd felépüléséért a két város mit tett, a jövőt sem kell annyira félteni. A tudatos regiófejlesztés szükségességének tudata az együttélés szerves részeként láthatóan kódolva van a környék valóságos protagonistáiban, ezért hihető, hogy itt majd hídvámot a híd ád. Most még elég örülni és bizakodni.
- ts -
