Az EBESZ is kritizálja Orbán felhatalmazási törvényét

  • narancs.hu
  • 2020. március 30.

Belpol

Időkorlát kell.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) közleményt adott ki, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetnek időbeli korlátot kell szabni és biztosítani kell a parlament ellenőrzési lehetőségét - tudósít a 444.hu.

Hozzáteszik, hogy a közleményt épp a felhatalmazási törvény néven emlegetett koronavírus-járvány elleni intézkedésekről szóló törvény parlamenti szavazása előtt tették közzé. A közleményről a lap szerint tájékoztatták a magyar kormányt is.

Ingibjörg Sólrún Gísladóttir, az ODIHR igazgatója hangsúlyozta: egyértelmű, hogy az államok részéről gyors cselekvésre van szükség annak érdekében, hogy megvédjék lakosságukat a COVID-19 járványtól.  Érthető az is, hogy hogy ennek érdekében különleges intézkedésekre van szükség. "Ugyanakkor a veszélyhelyzetnek - akárhol és akármilyen indokkal is hirdették ki - a céljával arányosnak kell lennie, és csak a feltétlenül szükséges időtartamra szabad fennmaradnia” - közölte Ingibjörg Sólrún Gísladóttir.

A közleményben kiemelték azt is, hogy az EBESZ térségébe tartozó országok kötelezettséget vállaltak a demokrácia és a jogállamiság megőrzésére, és e kötelezettségük a veszélyhelyzetben is fennáll. A veszélyhelyzetben alkotott jogszabályoknak tehát ideiglenesnek és a Parlament által ellenőrizhetőnek kell lenniük.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.