Ezeket az állami beruházásokat vizsgálja felül Lázár minisztériuma

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 23.

Belpol

Folyamatos az egyeztetés a polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel. 

Jelenleg is folyik a beruházások felülvizsgálatával kapcsolatos munka, derült ki Lázár János építésügyi és beruházási miniszter Vadai Ágnes kérdésére adott válaszából – írja a Telex

A DK képviselője arról kérdezte a minisztert, hogy mikorra tudják áttekinteni, hogy mely beruházásokat állítja le az Orbán-kormány, és meg tudja-e adni, hogy melyik volt a kormány által támogatott 117 kiemelt állami beruházás. 

A parlament honlapján közzétett válaszában Lázár közzétette az említett beruházásokat, és azt is írta, folyamatosan egyeztet a polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel és az érintettekkel.

„Biztosíthatom róla, hogy a fővárosi beruházások felülvizsgálata is el fog érkezni abba a stádiumba, hogy Főpolgármester úrral is érdemben tudunk majd egyeztetni” – írta Lázár János.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.