Fekete-Győr: sokkal súlyosabb a helyzet, mint állítják
fgya_L1A8341top_top_story_lead.jpg

Fekete-Győr: sokkal súlyosabb a helyzet, mint állítják

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2020. április 9.

Belpol

Elsősorban az emberéleteket kell megmenteni, a pártpolitikának most nincs itt az ideje. Ennek ellenére a kormány a járvány okozta válsághelyzetet is arra használja fel, hogy saját hatalmát erősítse, és ellehetetlenítse az ellenzéket - mondja a Momentum elnöke. Ízelítő a friss Magyar Narancsból.

Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével készült interjút teljes terjedelmében a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashatják.

Magyar Narancs: Hogyan tud reagálni egy ellenzéki párt a válsághelyzetben? Cselekedni elsősorban a kormány tud.

Fekete-Győr András: A pártpolitika jelenleg nem releváns. Ebben a helyzetben csak a kormányzati és az önkormányzati pozícióban lévő szereplők teljesítménye számít. Az önkormányzati az a szint, ahol kiderül, milyen teljesítményre képesek a momentumos polgármesterek. Elmondhatom, hogy minden polgármesterünk Zalától Bács-Kiskunon át Budapestig, kézben tartja és uralja a helyzetet. Maszkokat varratnak önkéntesekkel, szociális támogatást adnak több tízezer forint értékben a rászorulóknak, segélycsomagokat osztanak ki, gondoskodnak az idősekről és a munkanélküliekről is. Most ez a fontos. Tavaly volt két választás, akkor a pártpolitikán volt a hangsúly, most nemzeti összefogásra van szükség. Szomorúan látjuk, hogy Orbán Viktor továbbra is a polgárháború szításában érdekelt.

false

Magyar Narancs: Kap a Momentum a nyilvánosságnál részletesebb tájékoztatást a járványhelyzetről az Operatív Törzstől, a kormánytól vagy más fideszesektől, akár informálisan?

Fekete-Győr András: Nem. De nem is az a probléma, hogy én pártvezetőként nem kapok tájékoztatást, hanem az, hogy a bajai, a gödi vagy a józsefvárosi városvezetés nem hogy állami segítséget nem kap, de információkat sem. Magukra vannak hagyva a városvezetők, ezzel együtt igyekeznek saját hatáskörben, kreatívan kezelni a válságot. Zalában egy momentumos nagyközség vezetője azt mesélte, hogy a megyében még a fideszes polgármesterek sem kapnak információt, ami miatt ők is rettenetesen mérgesek. A kormány őket is magukra hagyta. Miközben Orbán Viktor akcióhősként tetszeleg, valójában mind a 3200 önkormányzatot az út szélén hagyta.

Nemcsak önkormányzatokkal, de az egészségügyben dolgozókkal is napi szintű kapcsolatban vagyok, olyanokkal, akik a járványellenes védekezés első vonalában dolgoznak. Ők rendre arról beszélnek, és nem csak Budapesten, hogy sokkal súlyosabb a helyzet, mint amit a kormány és az Operatív Törzs kommunikál. Viszont teljes hírzárlat van, az orvosok nem nyilatkozhatnak a sajtónak, és ők az ilyen irányú utasításokat fegyelmezetten be is tartják. Nyugaton az ilyen jellegű információk nyilvánosak, itthon viszont erős kontroll van a kormány kezében. Így az esetleges hibákat el lehet tussolni, mert nincsenek arra ösztökélve, hogy kijavítsák, és nem is derül ki, hogy valójában hogyan kezelik a járványhelyzetet. Ezek a legnagyobb bajok most az országban, nem pedig az, hogy a teljhatalomtörvény pontosan mikor kerül hatályon kívülre. Előbb-utóbb érvényt fogunk szerezni a demokráciának is, de előbb túl kell lenni a közvetlen válsághelyzeten.

A teljes interjút a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashatják.

Digitális vásárlásra és előfizetésre itt van lehetőség.

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.