Felbátorodott a vásárhelyi remete

  • narancs.hu
  • 2018. július 13.

Belpol

Lázár belebegtette az időközi választást.

A hvg.hu szúrta ki, hogy Lázár János interjút adott a hódmezővásárhelyi Rádió7-nek, és bizony panaszkodott. Leginkább azért, mert szerinte a városban „rombolás zajlik”. A beszélgetésben előkerült az is, hogy a csődhelyzet elkerülése miatt lehetséges, hogy az 50 kilométerre lévő Csanádpalotán időközi választást tartanak, Hódmezővásárhely pedig követhetné a példát. Lázár azért hozzátette, hogy minden ilyen döntést a képviselő-testületeknek kell meghozni,

ő ebben nem foglalna állást,

de „mindkét településnek azt tudja mondani, az elmúlt napokban volt egy időközi választás Józsefvárosban, melyet a Fidesz toronymagasan, 2/3-dal megnyert.

Mint mondta, Hódmezővásárhelyen nagyon kevés embert érdekel a város jövője, mi lesz a várossal 10-20 év múlva, véleménye szerint a városban „most nem építkezés, hanem rombolás zajlik, ez pedig csak kevesek érdeke”.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.